Nem vagyok jó gazda? Hogyan neveljem?
Sokáig fontolgattam magamban, hogy kiírjam-e ezt a kérdést, vagy ne, de kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Adott egy lassan 5 hónapos kutya (cocker spániel, kan). Munkámból kifolyólag szinte egész nap itthon vagyok vele (lakás, nincs kert) mióta megvan. Alapvetően jó természetű kutya, nem ugat, nem rágott szét (szinte) semmit, elvan a saját rágókáival. Naponta megkapja a 6(régebben 8-10) sétáját, összesen nagyjából 3 órát. Más kutyákkal nem agresszív, emberekkel se, mindenkivel játékos, szobatisztaság rendben. Otthon szépen behívható, leül, meg a többit is tanulgatjuk, enni csak ha engedélyt kap stb.
Viszont lent elég "bohókás", mivel egyelőre (MÉG, hamarosan váltok fixre) flexivel sétálunk nem várhatom el, hogy mellettem jöjjön, nincs is ezzel baj. Viszont mindent (azaz MINDENT) feleszik, hiába veszem el, hiába szólok rá, felzabál mindent. Ma pedig eljutottunk oda, hogy a negyedik szemetet (talán egy rohadó szendvicsdarab) amikor ki akartam venni a szájából jól megmorgott (és mondjuk, hogy oda is billentett a fejével, az odakap az erős túlzás lenne).
Szégyen, nem szégyen, lekevertem neki egy pofont. És a kérdésem erre irányul. Nem szeretem (sőt, kifejezetten ellenzem) a kutya bántását, de a rám irányuló morgás esetén azonnal elönti az agyam a lila köd és olyankor (csak olyankor) megkapja a maga nyaklevesét. (erre ha jól emlékszem összesen négyszer volt példa). Természetesen a kutya termetéhez mért pofonról van szó, nem ütlegelésről.
Rossz gazda vagyok? Egész másképp kellene ehhez hozzáállnom? Normális dolog az, hogy megmorog? (tudom, tudom, hierarchia gond, de őszintén szólva nem hiszem, hogy erről lenne szó, semmi más jele nincs). Nagyon nagy hibát követtem el a pofonnal? Mit kellene tennem a morgolódás ellen, illetőleg hogy szoktassam le arról hogy mindent felzabáljon?
Tudom, hogy hosszú, köszönöm annak, aki elolvassa és válaszol. Egy dolgot kérnék: a radikális állatvédők és a kutyaiskola fanatikus most kíméljenek.
Köszönöm!
Egy 5 hónapos cocker spániel már próbálgathatja a sorrendet. Jól tetted, hogy adtál egy termetéhez mért pofont. Nem normális, hogy megmorog.
Flexivel nem fogod tudni leszoktatni. Rendes pórázt tegyél rá. Pásztázd az előtted levő teret és te vedd észre előbb a csábító dolgokat. Jutalmazd, ha rászólásra otthagyja. Ha látod, hogy készül felenni, akkor két pórázrántás (nem húzás). Akkorát szabad csak rántani, amitől nem dob dupla szaltót. Az enyém 5 hónaposan már oda sem szagolt az eldobált szeméthez. :) Igaz, ő elég labdamániás, tehát póráz nélkül akár térdig érő szendvicsben és kakában is gázolhatott volna, akkor is a labdára fókuszált volna ... :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!