Mit tudnék tenni ebben a helyzetben? Többi lent.
Rengeteg kérdést láttam és olvastam itt, hogy hogyan győzzük meg a szülőt arról, hogy kutyát kapjunk. Ez is olyasmi, de teljesen más a szituáció.
Apukámmal és nevelőanyámmal élek, utóbbival a rosszabbnál is rossz a kapcsolatom. Egyenesen utálom, akárcsak a nővérem; de neki volt lehetősége 18 évesen elköltözni itthonról, természetesen ezt csak a nevelőanyám miatt tette, már nagyon eldurvult a helyzet. Legszívesebben én is ezt tenném, de nem vagyok még 18.
Tudni kell nevelőanyámról, hogy utálja az állatokat.
4 éve apukámtól nagy nehezen sikerült kikönyörögnöm, hogy lehessen állatom, de sajnos a kutyát nem engedte, nyulam lett. Neki is nagyon örülök, de mégsem egy kutya. Mivel itthon már nincs senkim (nevelőanyám konkrétan nem enged apukám közelébe sem), legalább kutyám had lehessen. Amióta az eszemet tudom, nagyon vágyok egyre. A kutyák, akiket "ismerek" és viszonylag gyakran látom őket, a sajátjaimként tudom szeretni. Mindig elviszem őket sétálni, és nem egynek tanítottam már be trükköket.
Apukám is belátta, hogy az lenne a legjobb, ha tényleg lenne valakim, akire társként tekinthetek. A legtöbb barátomban csalódtam, nem igazán tudok már bízni az emberekben, az egyetlen, akiben tudtam, az a nagymamám volt, de májusban sajnos őt is elvesztettem. Apukámban még megtudnék, de mint nemrég írtam, a nevelőanyám szó szerint kisajátítja, nem enged a közelébe.
Visszatérve a dologra, apukámon már azt látom, hogy nemcsak, hogy megengedi, de mintha ő is szeretné, hogy legyen.
Szintén említettem, hogy a nevelőanyám rühelli az állatokat, abba is hónapok alatt egyezett bele, hogy nyulam lehessen.
Voltak kisnyulaink is, amiről apum mondta, hogy nem mondjuk el n.anyámnak. Semmit nem tudott róla, aztán mikor már látta, hogy valamik ugrándoznak az ólban, 1 hónaposak voltak a kicsik, teljesen ki volt akadva.
Apukám már említette n.anyámnak, hogy kutyát szeretnék, de elmondása szerint tiltakozott. Azóta rengeteget kérdeztem, hogy "hogy áll a dolog", erre mindig annyit mondott (húsvétra kapnám), hogy még messze van a tavasz, majd ha közeleg, akkor fogja neki elmondani.
Apumat és az "állatos előzményeket" ismerve most is megvan a taktikája, hogy hogyan győzze meg n.anyámat.
Mit tudnék tenni az ügyben? Tudom, hogy az lenne a megoldás, ha én is beszélnék n.anyámmal, de ilyesmire soha nem fogok vetemedni, örüljön, hogy egyáltalán köszönök neki. Vagy bízzak apumban, hogy ha eddig mindig sikerült neki meggyőznie, akkor most is fog?
válasza:Szia!
Szerintem apukádnak biztos megvan a módszere,hogy hogy vegye rá,szerintem Te ne beszélj a nevelőanyukáddal,mert csak rontasz a helyzeten.Hagyd apukádat,ő is tudja mennyire szeretnéd és még bele is egyezett.Nem hiszem,hogy gond lenne vele.Viszont én tudom ajánlani a menhelyt,ha egyszer sikerül rávenni,mivel ott hűséges társra lelhetsz.
válasza: válasza:Ilyen légkörbe semmiképp ne hozz kutyát.
Vagy amint bedingeled a 18-at, rögtön tudsz venni saját lakást, ahova mehetsz a kutyával? Mert ha így van, akkor miért is ne, de egyéb esetben csak a kutyát szívatod azzal, hogy feszült környezetbe helyezed, ahonnan ő nem fog kikerülni.
Sok kutya érzékeny a légkörre, és megviseli őket a folyamatos feszültség, a családi ellentétek, veszekedések.
Egy kutya nevelése ráadásul még több feszültséget is felszít egy családban. Mert ugrál, ugat, szőröz stb. Mondom, én nem is engednék tőlem származó kutyát olyan környezetbe, ahol valaki kifejezetten ellenzi. Sőt, menhelyről sem biztos, hogy így kiadnának neked, és nem véletlenül.
Nekem is nehéz tinédzser korom volt (a leírásod alapján nehezebb, mint neked, bár ez szubjektív is), mégis kibírtam kutya nélkül. Most van kutyám, és legalább nem kell aggódnom a jövőnk miatt.
Szerintem inkább menj segíteni menhelyre, vagy kockulj, esetleg mégis szerezz barátokat, mert ilyen fiatalon valójában fogalmad sincs még, mennyire szr az élet, és az emberi kapcsolatok mennyire sokat segíthetnek.
Én a helyedben szólnék mondjuk apukádnak, hogy növesszen nadrágot, mert azért az nem normális, ha úgy érzed, hogy saját lányaként nem számíthatsz rá. De ilyen is van, nálunk is volt hasonló, van, hogy nem lehet vele mit csinálni. Ebben az esetben viszont félő, hogy nevelőanyád eyszercsak mégis kiteszi a kutya szűrét, aminek én szintén nem tennék ki egy kutyát.
Nem akarlak bántani, egyszerűen nekem ez a meglátásom. Nekem is nyulam volt egyébként.
válasza:Ezen én is átmentem, de hidd el, hogy nem kell neked még kutya. Ha nevelőanyád gondol egyet és kihisztizi, hogy a kutyának nincs helye a lakásban, mert bepisilt kétszer, vagy lerágta a kedvenc növényét (ami kölyökkutyánál szinte borítékolható, de felnőttnél is megeshet), akkor mi lesz? 10 éves korom körül hasonló helyzet volt, elég szar dolog arra hazamenni, hogy elengedték az utcán a kutyádat.
Vagy mi lesz, ha te is elköltözöl? Én 19 évesen az első munkahelyemmel együtt költöztem és másnap vittem is haza a kutyámat (a menhelyen már ő lett a kutyám, csak örökbefogadni nem tudtam előtte), és nem bántam meg, de nem vagyok benne biztos, hogy ezt mindenki tudja és akarja kezelni.
Plusz a kutya lelkivilágának se tesz jót, ha rögtön azzal a szándékkal viszed haza, hogy te majd lelkileg támaszkodsz rá, ő ugyanis nem akar támasz leni, ő egy boldog, önfeledt, felszabadult kutya akar lenni, akinek van egy falkavezére, aki vigyáz rá.
Plusz a lakáson belüli hangulat, feszültség, ellenségeskedés sem tesz jót a kutyának, könnyen viselkedési problémás lehet, főleg, ha a család egy-két tagja nem partner a nevelésben.
Én is inkább azt javaslom, hogy önkénteskedj egy menhelyen, addig se kell otthon lenned, és nem teszel ki egy kutyát sem annak, amiből te is menekülnél. Nekem segített :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!