Miért nem megy a behívás?

A mieink ezt tanulták meg a leghamarabb, de kutyasuliban, szóval valamit nem jól csinálsz.

Kezdetben kell hozzá még egy ember. Neked legyen a zsebedben a jutalomfalat, legjobb, ha nem száraz, amit rágcsálni kell, hanem olyan ami könnyen, gyorsan lecsúszik, pl. virslikarikák. Pórázzal gyakoroljátok, a másik ember vezesse el tőled a kutyát vagy 20 méterre. Álljatok egymással szembe, a segítő ember fogja a pórázt, de ne húzza, ültesse le maga mellé, ha már érti az "ül-t"

Te akkor mondod ki a varázsigét, nálunk a "hozzám" a parancsszó, de a nevét is hozzá kell tenned. Tehát "Brúnó! Hozzám". Ebben a pillanatban a segítő ember elengedi a pórázt, és jó esetben rohanni fog feléd, Te akkor már fitogtatod a jutifalatot. eleinte a falatért fog odamenni, de az is előfordul, hogy elfut melletted, ezt egy alkalommal többször kell elgyakorolni, hogy megértse mit akarsz. A mieink a suliban 3 alkalom után megtanulták, és annyira jól működik, hogy a "Hozzám" tényleg egy varázsszó lett, bárhova csatangolnak, bármennyire másra figyelnek, ha ezt elkiáltom ,azonnal jönnek. Természetesen már nem kell jutalomfalat, elég ha egy simogatást kapnak. A fenyítés tényleg nem célravezető, ezt jól gondolod. Minden esetben, minden tanításnál fontos, hogy a kutya valami pozitívumot kapjon azért, mert szót fogadt. Sokszor kijönnek velem a hátsó kertbe, ahova amúgy önállóan nem mehetnek. Egy percig sem aggódok, még akkor sem ha szem elől vesztem őket (elég nagy a terület) elmennek szaglászni, nézelődni, de tudom ,hogy a dolgom végeztével, ha nem is látom őket, elkiáltom a bűvös szót + a nevüket, a semmiből előbukkannak, és úgy iszkolnak felém, hogy csak úgy porzik utánuk az út.

Egyrészt ne csak a kertben legyen kint, hanem sétálni is vidd, építi a kapcsolatot és a kutyának is nagyon jót tesz, plusz rövid pórázon is lehet egy picit erősíteni a behívást, hosszú pórázon meg sokkal jobban.

Ha behívod, akkor kedves hangon tedd, mintha játszani hívnád, és a világ legjobb dolga lenne, ha ő odaszaladna hozzád. Ha beérkezik, ne vidd mindig be, néha (illetve eleinte legtöbbször) csak azért hívd, hogy megdicsérhesd és elengedhesd, vagy hogy játssz vele, hogy jó élményei legyenek a behívásról.

Ha meg már oda kell menned, akkor ne beszélgess vele, hanem fogd meg a nyakörvét, és vidd vissza oda, ahova hívtad, ott dicsérd meg és engedd el. Amíg elkapod, addig ne legyél fenygető, mert elszalad, utána viszont legyen neki kellemetlen, hogy viszed, kicsit emeld ki a nyakörvénél fogva. Nagyon azért nem kell durvulni, mert előbb-utóbb el fog szaladni, és nem hagyja magát megfogni, márpedig az sem cél.

Szerintem a megoldás ebben a mondatodban rejlik: "ne kelljen vele minden alkalommal fogócskázni". Nem lehet, hogy ezt élvezi a kutya? Tudja, hogy ha nem megy oda, akkor kergetőzés, "játék" van?

A másik, aminek ellenére ugyan be kellene, hogy menjen, de azért megfontolandó: nem szeret jobban kinn lenni, mint bent? Ha sokkal tovább kinn hagyod, fél napra mondjuk, akkor sem megy be? Én egy pár napig "kinnfelejteném" jó sokáig, nem könyörögnék neki. Hívnám, ha nem jön akkor kinn marad még egy órát. Egy idő után úgyis elunja magát és fázni kezd és rájön, hogy "basszus, mikor hívtak, akkor kellett volna mennem, már etetési idő is elmúlt." Persze azért menjen oda a kutya, mert hívod és nem azért, mert be akar menni (ha bekéredzkedik, akkor pedig hagyd figyelmen kívül), de azért egy próbát megér szerintem.