Néhány ember miért nem tart ki a kutyájuk mellett? úgy értem, hogy amikor lássa, hogy öregedik, vesz egy kicsi kutyát. Miért nem tart ki a nagy mellett?

Így van, depresszióba kéne esniük, napogik egyfolytában sírni, hogy öregszik a kutya. Az aztán már sokkal jobb lenne...

Elárulok valamit: te élsz 70 évig a kutya 15-ig, ergó ha fejtetőre állsz is előbb hal mint te, kivéve ha elcsap a busz. Ha hülye vagy, akkor marcangolod majd magad a kutya halála miatt, ha okos, elfogadod, hogy az életmegy tovább, emlékszel a jóra és továbblépsz.

látom, egyes válaszolóknak megint szövegértelmezési problémáik vannak.

kérdező: egyszerű, azért mert a legtöbb embernek a kutya csak egy "dísztárgy", játékszer. amikor elpusztul, vesznek egy egy ugyanolyan fajtájú, ugyanolyan kinézetűt., amikor megöregszik, akkor meg gyorsan mellé egy kiskutyát, amivel lehet játszani, bohóckodni.

nálunk is ez volt, anyámék miután elpusztult a kutyánk, pár hétre rá rögtön vettek egy ugyanolyan kinézetű és fajtájú kölyökkutyát, hiába mondtam,h nem kéne. mint egy elromlott telefon, vettek helyette egy újat.

Az ér, ha az öreget sem csak vegetálni tartom, de időben beszereztem az utánpótlást?

Fura lehet neked, de vannak emberek, akik akarnak dolgokat csinálni a kutyájukkal, olyanokat, amikre az öreg már csak korlátozottan alkalmas, például sportolni, vagy hasonló. Nekem például problémás kutyák melletti munkához kell kutya, onnantól kezdve, hogy legyen nyugton egy helyben, amíg a delikvens őrjöngését helyretesszük, odáig, hogy civilizáltan sétáljanak együtt. Akkor kezdtem el gondolkodni a második kutyán, amikor az öregen láttam, hogy ez már csak púp a hátán, elege van a hülye kutyákból, nem akar velük foglalkozni, ne csesztessem ilyenekkel. A kicsi meg amúgy őstehetségnek bizonyult, amiben persze az öreg keze is benne van, kinevelte nekem szépen a gyereket, legalábbis részben.

De az öreget sem csak eltartjuk, vele is elkezdtünk például mantrailingezni, amit imád (jobban, mint bármi mást eddigi élete során), olyan privilégiumai vannak, amiket a kicsinek eszembe se jutna megadni, mert kajla hozzá, most tanítom neki a láb közötti szlalomot, mert az eddig valahogy kimaradt az életünkből, szóval nem csak várjuk, hogy elpusztuljon. Külső szemlélődő számára persze ő csak az a kutya, aki mögöttünk baktat sétán, alig szólok hozzá, akkor se mindig repül első szóra (na ez például privilégium, csinálhatja a dolgokat a maga tempójában, ha ő még meg akar szaglászni két pocoklyukat, mielőtt jön utánunk, hát csinálja, tudom, hogy jön, meg tudom, hogy nem öleti meg magát addig se, amíg mi elindulunk), ha leülünk valahová, leül/fekszik mellém, nagyon ritkán haverkodik idegenekkel szóval olyan, mintha el lenne hanyagolva meg kedvetlen lenne, pedig pusztán nincs igénye több foglalkozásra, rászólásra meg pláne, mert tudom, hogy nem csinál hülyeségeket, az embereket meg sose szerette igazán. Ő is ugyanúgy teljes értékű családtag, jön kirándulni, nyaralni, mindenhova, egyszerűen csak nem olyan aktív, mint a másik kutya, részben a természete, részben a kora miatt.

Az idősebb kutyám 8 éves volt, mikor beszereztem mellé egy kölyköt. De nem helyette és nem az ő helyére, hanem mert már nagyon régóta vágytam erre a fajtára, és végre olyan helyzetbe kerültem. Egyiket sem hanyagolom el a másik kedvéért, sőt: az apránként belassulni kezdő idős kutyát ösztönzi, motiválja a vele élő fiatal viháncolása.

Azok az emberek, akik nem szeretik többé a kutyájukat, mert ősz a pofája és mert nem játszik, ugrál annyit, mint korábban, mert aluszékony és néha morózus, remélem, megérik, hogy a gyerekeik bevágják őket egy intézetbe, amikor már kezdenek nagyothallani.