A kutya érti amit mondok neki?
Csakis az őshonos magyar fajták, a többihez az anyanyelvén kell szólni!
Nem érti, hogy értené már?! Különben is, száz ilyen kérdés volt már, nem dobott fel egyet sem? A hangsúlyból, a mozdulataidból, az illatodból (egyes helyzetekben, lelkiállapotoknak köszönhetően megváltozik a verejték szaga) tudja, hogy mit vársz tőle. Illetve be lehet tanítani dolgokra és az ösztönössé válik nála, hogy ha ezt vagy azt csinálod, akkor ő ezt vagy azt fogja csinálni (ezt adja rá válaszul).
A szavakat sem érti, viszont össze tudja kötni helyzetekkel, tehát a nevére sem azért hallgat, mert ő tudja, hogy neki az a neve (ezért hívhatod akárhogy), hanem mert megszokta, hogy ha azt a szót kiáltod, akkor neki mennie kell, mert mondjuk enni kap vagy mentek sétálni stb.
De teljesen értelmetlen szavakat is mondhatnál neki, taníthatnád azzal is, ugyanúgy működne (csak az emberek néznének hülyének, mint pl most is).
Szép is lenne, léteznének többnyelvű kutyák, lassan nem csak chip kellene, hanem nyelvvizsga is...
Vezenyszavakhoz tud kotni cselekveseket: ul, fekszik, stb.
Meg kihallja a hanglejtesbol hogy epp szidod vagy dicsered, de nem erti a jelenteset a mondandodnak.
Én máshogy látom a dolgokat igaszság szerint érti mit beszélsz
Haja nem igazán tudja hogy mit jelent némejik sokszó
De ha mongyuk roszat csinál rá nézel mérgesen mélyen a szemében és akor hat is meg ha rá kiabálsz azt is érti azért fut el vagy ugat
Vagy el szégyeli magát szomorú (:
Hát az én kutyám sem valóban érti amit mondunk neki,de hihetetlen hogy mégis mintha tényleg tudná..A nevét azt tudja az rendben van.
Hihetetlen mód nagyon okos az én labradorom.Ha a sétátatásra vesszük elő a láncát-alig visszük sétálni-De annyira ugrál örömébe hogy az eszméletlen,és elkezdi a szájába venni a láncot és vezetgetni minket az utcára,hogy na akkor mehetünk.
Akkor ha apám nem autóval megy ki a házból-mert azzal jár dolgozni-akkor elkezd vonyitani mint az őrültek,mintha vernék,és akkor volt hogy a szomszédba is kocsival ment át,mert a szomszédok még rosszra gondolnak :D
És azt is tudja hogy ha mi nem vagyunk kint az utcán és akár nyitva van a kapu,nem szabad kimennie és ő ezt meg is jegyezte.Egyszer a család egyik barátja próbálgatta elvezetni,amig ki nem mnetünk az utcára,őt addig el nem vezethette volna senki,mert ott ült nyugodtan..
És szerintem a kutyák tudnak nagyon okosak is lenni,CSAK foglalkozni kell velük!!! :)
nekem német juhászom van. sajna én nem tudok németül, ezért van köztünk egy kommunikációs szakadék! :)
attól függ mire gondolsz? meghallgat ha beszélek hozzá, mást úgysem tud tenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!