Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Rég eltűnt kutyám nyomára...

Rég eltűnt kutyám nyomára bukkantam. Hogyan deríthetem ki, mi lett a sorsa?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


A mai napon nyugodtan netezgetve teljesen véletlenül belebotlottam egy 2010-es cikkbe, ami egy állatmentő szervezethez és állatotthonhoz frissen bekerült állatokat mutat be (az én városomban található).

A mentett kutyák közt felismertem a sajátom, aki 2009-ben, tehát kb 1-másfél évvel azelőtt tűnt el.

A kutya eltűnését akkor bejelentettem az említett állatotthonnál is, és magam is kerestem.

Persze egy idő után az sk keresést az ember feladja, de elvileg az állatotthonnál meg kellett volna lennie még, hogy köröznek egy ilyen típusú kutyát. Nekem mégsem szólt senki.

A cikk szerint nyílt sebekkel, törésekkel került be az otthonba, ellátták és lábadozik.

Tehát túlélte a kalandját, akármi is történt vele.

Persze felhívtam az állatotthont, ahol lepasszoltak, hogy az már nagyon rég történt, és már más a nyilvántartásuk.

És azt a tippet kaptam, álljak hozzá pozitívan, hátha örökbefogadták.


Na most akinek kutyája van és bele tudja érezni magát a helyzetembe, az tudja, hogy ez baromi nehéz, és jelenleg úgy érzem, nem is érem be ennyivel.


Mit tehetek?


Köszönök minden választ.



2014. jún. 4. 11:50
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:

Feltétlen személyesen menj el a menhelyre. Először nézz körül, írd le a kutyádat és várd meg ott lesz-e, megtalálják-e vagy te kiszúrod-e a kennelekben. Ha ezen túl vagy, vagy sikerrel vagy sikertelenül, akkor meséld el a történeted és nyugodtan mond el nekik, hogy neked mennyi álmatlan éjszakád volt, és hogy aggódtál. Arra is érdemes rámutatni, hogy nem csak a semmirekellő emberek kutyái laknak náluk, hanem van aki keresi, hónapokig, konkrétan még náluk is, csak hát ez sem elég... Tuti, hogy a vezetőnek elmesélnem a történetet természetesen a mostani "segítőkész" "már mindegy" hozzáállással együtt..

Ne hagyd magad, ez neked, a kutyádnak is, és a többi védencnek is fontos, hogy a menhely is kicsit észbe kapjon. Mi az, hogy "remélje a legjobbakat"?! Talán, ha azt mondta volna, jöjjön ki személyesen és együtt MEGPRÓBÁLJUK megkeresni hátha itt van még.

2014. jún. 4. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
0%

Az örökbefogadási szerződés egy darab papír, simán lehet, hogy már nincs meg. Igaz, illett volna utánanézni.


A másik, hogy nem a menhely hibája, hogy a "körözött" kutyádat befogták és nem értesítettek. Volt benne regiszrált chip? Szóltál nekik előtte, hogy elveszett? Nem. Akkor honnan kéne tudniuk? Az első, akit fel kell hívni ilyenkor, az a menhely, és nem csak a helyi, az összes környékbeli.


Tanácsolni én is csak azt tudom, hogy menj vissza és kérd meg őket, nézzék át a papírokat. De attól, hogy csapokodod az asztalt, nem kerül a szerződés a kezedbe.

2014. jún. 4. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
100%
Ja, hogy náluk is bejelentetted... Bocsánat, félreértettem. Akkor viszont teljesen jogos.
2014. jún. 4. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 A kérdező kommentje:

Sziasztok! Köszi a válaszokat.


Most jöttem meg a menhelyről. Már nincs ott a kutya, de ennek kicsi esélyt is adtam.

mikor személyesen felbukkantam, a telefonban lerázós hölgy azonnal nekifeküdt a számítógépnek (főleg mikor látta, hogy az otthon személyzetének mutogatom a cikket a fotóval, emlékeznek-e az esetre).

Azért azt megkérdezte, mi a célom, gondolom, abbéli félelmében, hogy akarok-e vagdalkozni hivatalos úton. Közöltem vele, hogy nem.


A nyilvántartás, mint kiderült, mégsem annyira nemlétező és elavult, mint a telefonban mondta. Van számítógépes nyilvántartás, igaz, azt 2011 óta vezetik, így az azelőtti esetek fénykép nélkül szerepelnek.


Minden körülményt figyelembe véve (saccolt kor, ivar, szín, sérülések, bekerülés ideje) 2 kutyára redukáltuk a lehetséges egyezések számát. Az egyiket autó ütötte el a város határában, és bár bekerült az otthonba, nem sokra rá elpusztult. A másik csavargott, úgy fogták be, őt örökbeadták.


Az a tudat vigasztal, hogy akármelyik is történt meg, nem éltem úgy évekig, hogy a kutyám a tőlem pár utcára lévő állatotthonban egy kennelben sínylődött. Ez azért vigasztaló.


Az továbbra sem vigasztaló, hogy az eltűnés után picit több, mint egy évvel hogyhogy nem értesültem arról, hogy a kutyámmal megegyező ivarú, korú és fajtajellegű kutya került be a menhelyre.


Úrrá lett rajtam a szomorúság, és elöntött a nosztalgia, most nem tudom megmondani, mit fogok csinálni. Tovább feszítem-e a témát, vagy sem.


Köszönöm még egyszer a támogató szavakat mindenkinek.

2014. jún. 4. 18:01
 15/19 anonim ***** válasza:
Vigyél fényképet a kutyádról,meg a cikket is.Igy nekik is könnyebb visszaemlékezni,vagy kikeresni,kinek lett odaadva,vagy mi lett a sorsa.Elvileg a szerződéseket le kell fűzniük,de hogy meddig kell tárolni,nem tudom.Kicsi az esélyed ,mert ennyi év távlatából,rengeteg kutya ment át és mivel ha van is infó,nem képekkel van dokumentãlva,szóval kevés az esély,hogy emlékezzen valaki,hacsak nem volt valakinek a szíve csücske.Legyél udvarias és vigyél egy nagy zsák tápot.
2014. jún. 4. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
Sajnos a menhelyeken nincs mindig napra készen ott a cetli,főleg egy év után,hogy a kutyát keresi a gazdi.Ezért jó a chip rendszer,mert nem egy papíron,meg a jó memórián múlik,a gazdi értesítése.
2014. jún. 4. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 A kérdező kommentje:

Sziasztok!

Köszi a válaszokat.

Sajnos ebbe így kell belenyugodnom, tényleg nem lehet tovább göngyölíteni.

Elmentem az állatorvoshoz, ahol kezeltették a kutyát, mielőtt az állatotthonba került, abban a reményben, hogy megtudom, milyen nevet adtak neki a megtalálása után. Sajnos ez nem derült ki, bár a kutyának megtaláltuk a vizsgálatairól szóló papírokat, de abban semmi különleges nincs. Lábtörése volt két lábán is. Ennek a sérülésnek megfelelő kutya viszont az otthonban nem volt nyilvántartva.


Namost vagy az lehetséges, hogy a korát nem tippelték meg jól (mert jóóóóval öregebb volt, mint amilyennek látszott), és egy fiatalabb kutyát kell keresnünk a nyilvántartásban, vagy annyira költséges volt a kezelése, hogy öreg is volt, sok pénzbe is került, gyepmesterhez vitték... :(


Szóval nem tudom, és kezdek beleroppanni ebbe az egészbe.


Annyiból jó volt lépni, hogy az állatotthon megtanulta, hogy egy lerázós takaró szöveggel nem lehet levakarni egy gazdit, és talán legközelebb jobban összeszedik magukat, legalább annyiban, hogy kapásból felajánlják a segítségüket.

2014. jún. 6. 09:29
 18/19 anonim ***** válasza:
Szia mi történt azóta? Nem lett meg?
2017. febr. 14. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 A kérdező kommentje:

Szia!

Nem lett meg. Az ügy sehová sem vezetett. A kutya '98-as születésű volt, kizárt, hogy még él. Sosem jöttünk rá, hogy a nyilvántartásban melyik kutya is volt ő, annyira összefolytak az adatok. Sajnos be kell érnem azzal, amivel az eltűnése után: a reménnyel, hogy jó élete volt utánam is és békés öregkora. Akárkihez is került, akármi is lett vele, az én kutyám :'( És most már biztosan békésen nyugszik valahol.

2017. márc. 2. 21:54
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!