Én vagyok a falkavezért?
Sajnos ritkán tudom sétáltatni a kutyát, de a kertben szoktunk labdázni (léci ne azzal törődjetek, hogy ennyi idővel ki is vihetném, beteg emberrel vagyok itthon, sok a gyenge nap, amikor nem merem egyedül hagyni az illetőt.
A kérdés, hogy az a falkavezérség hiányát jelenti, ha séta elején ugrál és húz, és séta közben többször rá kell szólni, hogy "ne húzz" (olyankor vissza jön a lábam mellé, megérti és a séta végén már mellettem jön nyugodtan vagy pedig annyi, hogy izgatott, amiért végre sétálunk?
Számomra furcsa az, hogy sétálunk, sokszor húz, nyugodtan (nem ingerlékenyül) rászólok hogy "nem" és rögtön mellém jön, de ezt 2-3 percenként eljátsszuk és 30 perc után fogja fel gy hogy nem kell többet rászólnom és mellettem jön.
Nem tudom eldönteni, hogy igy falkavezért vagyok-e és csak izgatott az elején, vagy nem vagyok vezér, mert hiába jön vissza mellém ha szólok, aztán megint elkezd húzni az első fél órában.
Ez önmagában nem feltétlenül falkavezérségi kérdés, úgyhogy ennyi alapján erre nem lehet válaszolni.
A megoldás meg (bár sajnos nem kérdezted) az lenne, hogy mozgasd és sétáltasd eleget azt a kutyát, vagy legalább tedd aktívvá azt a kevés sétát, hogy kimozoghassa magát rendesen, illetve otthon is fáraszd le alaposan, ne csak labdázással, hanem tanulással, megerőltető feladatokkal, rendes testmozgással. Sétán meg követeld meg tőle a nyugodt viselkedést. Ha már induláskor sem hagyod káoszkodni, később sokkal könnyebb lesz vele bánni.
Egyértelműen izgatott. Hiszen fél óra múlva amikor már belőle is fogyott a szufla, akkor jól viselkedik.
Ha nem tudsz otthonról elmozdulni, akkor ne csak labdázz vele, hanem tanítsál neki dolgokat. Van egy csomó trükk (neten is utána tudsz nézni). Sokan berzenkednek ezektől, pedig a kutya agyát lefoglalja, élvezi és alaposan elfárad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!