Mennyi idő után kell feladni az összeszoktatást?

Mondjuk felkereshetnél egy házhoz járó kiképzőt, ha már annyi eszed nem volt, hogy ELŐBB megneveld a meglévő kutyát és csak UTÁNA hozz másikat. Nem a prédát látja a kölyökben, csak pontosan jól tudja, hogy azt csinál, amit akar.

Tehát a falkavezér(háháháháhá) által behozott nyolc hetes KÖLYKÖT támadni nálatok szabad, számodra ez egy teljesen elfogadott és normális dolog? Illetve ha ez így van, akkor mi a kérdésed?

Hogy érted, hogy ha mutatjátok neki, hogy szagolja meg, kattogtat a fogaival? Egy hónapja ott van a kölyök és még nem engedtétek össze őket? Tegyetek a nagyra egy szájkosarat, engedjétek össze őket és ha rámordul, akkor kapjon érte. Úgy nem lehet kutyákat összeszoktatni, hogy az egyik vissza van fogva állandóan.

Én nem vagyok valami nagy kutyatréner, nem is biztos hogy jól csinálom amit csinálok, de elmesélhetem, hogyan volt nálunk. 4 kutyám volt, mindegyik más jellem. Szerettem volna menhelyről befogadni még egy kutyát, és abban biztos voltam, hogy a falkám egy kölyköt fog legegyszerűbben befogadni. Így hát hoztam egy 4 hónapos kis keveréket. Utánaolvastam, fontos hogy ne a kutyák saját területén találkozzanak először, így hát egy kis segítséggel a réten mutattam be a kutyái közül legdominánsabb és leggyengébb idegrendszerű szuka kutyámnak. Az azonnal rá akarta vetni magát. Kis fehér pumikeverék kutyust hoztam a menhelyről, nézhette akár nyúlnak is. Mivel egyszer átéltem egy menhelyen, hogy egy bull típusú KÖLYÖK (1 éves) kutya tőből leharapta egy kis csivavaszerű kb. 2 hónapos kiskutya fejét, nagyon is komolyan vettem a kutyám reakcióját. Én hiszek abban, hogy a kutyák olyan különbözőek külsőre, hogy nem minden esetben látják meg a másikban is a kutyát. Kutyakiállításon is hallottam olyat, hogy az egyik megfojtott egy kis divatkutyát. Gondolom a sok samponozástól annak még kutyaszaga sem volt. Amikor kisbabát széttépő kutyákról hallok, akkor is azt gondolom, nem féltékenységből teszik, mint ahogy azt sokan belemagyarázzák, hanem egyszerűen zsákmányállatnak nézik. És nagyon nem mindegy, hogy az ember felismeri-e az okot vagy sem! Én azt láttam a saját kutyámon, hogy egyrészt nem nagyon látja a kicsiben a kutyát, másrészt iszonyatosan fél tőle. Sajnos a 4 kutya közül ő volt mindig is a legkevésbé kiegyensúlyozott (ez idős korára megváltozott!). Hogy ez az én hibám-e vagy születetten rosszabb az idegrendszere, nem tudom. A többi kutya nem akarta bántani a kicsit, de igen rossz kedvvel és tartózkodóan fogadták. Kivéve egyet, egy kan kutyusomat, akiben túlteng a gondoskodó ösztön, ő azonnal anyja helyett apja lett a kicsinek. Első éjszaka már együtt aludtak, olyannyira a pártfogásába vette, nyalogatta a hasát, ölelgette, szeretgette, úgy is aludtak, hogy közben a testével ölelte a picit. Egyébként Ő meg egy hihetetlenül jó természetű kutyus, de profi kutyás szemmel biztos nem az, hogy rólam is állandóan gondot akar viselni, engem is mindig őriz, meg a papucsomat. A lényeg, hogy a domináns szuka kutyám nem volt ilyen befogadó. Nem is mertem őket együtt hagyni felügyelet nélkül egy percre sem. Amikor volt időm, szoktattam egymáshoz, de a kutya reakcióján érződött, hogy a jelenlétemben is széttépné... Hát igen, nem voltam épp a falka élén ezek szerint. 1 hét után kezdtem megtörni. De nem tudtam a kicsit visszavinni a menhelyre. Hiszen neki senki nem volt rajtam kívül. Azzal bátorítottam magam, hogy ha a kutyám zsákmányt lát benne, az csak addig fog tartani, amíg kicsit meg nem nő. Jó eséllyel 6 hónapos korára már sokkal inkább kutyaformája lesz, mint most és ha kutyának nézi, nem nézi majd zsákmányállatnak. Ha pedig a félelemről van szó, az el fog múlni a megszokással. Csak idő kérdése. Összesen 2 hónap múlva jött el az a pillanat, amikor rájöttem, hogy győztem. Összeengedtem a kutyákat a kertben, de a fél kezem a kicsin volt állandóan. A nagy kutyám játékosan elé ugrott, lelapulva a mellső testével, feneke az égben és nagy farkcsóválás, majd ugrálva hívta játszani a kicsit. Azt hittem nem jól látok. Amikor meggyőződtem róla, hogy nem hallucinálok, elengedtem a kiskutyát és csak gyönyörködtem a játékukban. Életem egyik legszebb napja volt. Ennek már 6,5 éve. A menhelyi kutya teljes jogú tagja a csapatnak. Jól elvannak a domináns szukával is, aki már 10 éves és sokkal kevésbé domináns és jóval kiegyensúlyozottabb. Ebben biztos része van annak is, hogy megöregedett, annak is, hogy megismerkedtem a férjemmel, aki bizonyos szigort hozott az én falkámba, talán én is kicsit jobb falkavezér lettem - nem tudom biztosan. De a beszoktatás már akkor sikerült, mikor még nem álltam a helyzet magaslatán. Nekem azzal is szerencsém volt, hogy a menhelyi kutya nem egy falkavezérségre törekvő típus, szóval sosem okozott neki gondot alázatosan elfogadni a rangsorban az utolsó helyet. Ha egy dominánsabb egyed lett volna, lehet hogy még nehezebb lett volna minden. Egyszer átéltem 2 másik kutyámmal azt, hogy 5 éves korukban felborult a falkasorrend. Addig nagyon jól el voltak egymással. Attól kezdve soha többé nem tudtam őket kibékíteni. Akkor csak az volt a megoldás, hogy egész addig külön zártuk őket a kertben, amíg az egyikük meg nem halt. Több, mint 4 éven át:( A házba csak felváltva jöhettek. Nem tudom, segíthetett volna-e bárki/bármi. Én elolvastam mindent amit lehetett, Jan Fennel könyveit is, próbáltam jó falkavezér lenni, de őket nem tudtam soha kibékíteni. Szóval a történet nem mindig happy and.