Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Miért csinálta ezt és mi a...

Miért csinálta ezt és mi a teendő ilyenkor? (Behívás. )

Figyelt kérdés
A szomszéd tanyán élő kutyát viszem időnként sétálni. Egy éves kutya, láncon van tartva. Kb egy hónapja foglalkozom vele, de sajnos nem tudom minden nap vinni, mert elég messze laknak. Legutóbbi sétán már úgy gondoltam, hogy eléggé ragaszkodik ahhoz, hogy elengedjem. Úgy engedtem szabadon, hogy a láncát húzta maga után, így azért végig érezte, hogy kontroll alatt van. Nagyon szépen jött, bár volt párszor, hogy megállt és nem jött, de amikor látta, hogy nem megyek vissza érte, akkor sprintelt hozzám. Ma elvittem egy hosszú túrára. Most már nem is tettem rá semmit, teljesen szabadon jött. Gyönyörűen be tudtam hívni, jött mellettem, bár egy párszor most is eljátszotta, hogy megállt és nem jött, csak mikor már messze voltam, akkor persze rohant vigyorgó pofával. Aztán a vége felé kezdte azt, hogy amikor hívtam, akkor elrohant mellettem, nyilvánvalóan azt akarta, hogy kergessem, amit nem tettem meg, hanem megálltam és vártam. Működött, vissza is jött szépen. Aztán már közel jártunk az otthonához, amikor hívott játékra. Birkóztunk egy kicsit, majd hívott kergetőzni. Nem kergettem, erre elrohant. Most viszont már baromi messzire, nem is láttam, hol van. Szóltam neki, üvöltöttem, nem reagált. Bevallom, utánaszaladtam, hogy legalább a dombtetőről lássam. Aztán egy idő után magától megfordult és visszajött. Arra tippelek, hogy a fáradtságtól lehetett kicsit gyogyós a végére, lehetséges? Meg persze azt is próbálgatta, meddig mehet el velem szemben. Mit lehet ilyenkor tenni és mit tegyek, hogy ne ismétlődjön meg?
2014. febr. 22. 18:00
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:
Hozzáteszem, hogy a semmi közepén, a természetben jártunk, baja nem eshetett volna, vadász sincs errefelé. Csak mielőtt beszólogatna valaki, hogy miért engedem el.
2014. febr. 22. 18:02
 2/11 anonim ***** válasza:

Ez dominancia kérdés.

" Ragaszkodott hozzá, hogy elengedjem, játékra hívott, mégis elkezdted kergetni", ráadásul ordibáltál, ami az egyik legnagyobb hiba, mert a nyugalom és a magabiztosság teljes hiányát mutatja.


Ezek a fenti dolgok végső soron azt jelentik, hogy ezeket a szituációkat ő irányítja, ő követeli ki, vagy manipulál téged úgy, hogy elérje a célját.


Próbáld máshogy, máskor kielégíteni az igényeit.

Nyilván a séta a lefárasztásról szól, de ha pl játszani hív, előbb csináltass vele pár percig engedelmességi feladatokat, hogy kizökkenjen az agya abból, hogy ő most játszani akar.

Mikor a feladatokra koncentrál, és jól teljesít, akkor jutalomból játszál vele, de te indítsd el a játékot, te határozd meg mikor, milyen lelkiállapotban engeded el, minden a te döntésed legye, a legutolsó lépéséig, amit "pórázon" tesz meg.


Elengedni pl nem lehet úgy, hogy nagyon menni akar, és ha elengeded, rögtön száguldozik. Teljesen nyugodt állapotában lehet elengedni, és a futásra is te sarkalld, ne az legyen a fejében, hogy ezt most ő akarta, mert akkor végig ilyen irányító állapotban lesz, és azt hiszi, hogy mindent ő irányít.


A leállást is gyakorold, vele, hogy a játszó pajtáson kívül a tekintélyt is lássa benned, meg kell vele tanítani, milyen az, amikor komolyan gondolsz valamit.


Kezdj el vele játszani, és mikor a legjobban benne van, a legjobban pörög, állítsd le teljesen! Minél hamarabb éred el a teljes nyugalmat és fegyelmezett figyelmet, annál jobb, és minél nagyobb határozottsággal, és belőled áradó nyugalommal tudod elérni... tehát ordibálásnak nincs helye.

A leállítás gyakorlásával, a tekintély növelésével, és hogy sokkal inkább te fogod irányítani a történéseket, általánosságban biztos, hogy javulni fog a helyzet.

2014. febr. 22. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
Lehetett a fáradtságtól vagy megérzett valami érdekeset ... ezt ő tudná megmondani. :D Sétánál ha nagyon előre rohan, indulj el egy másik irányba. Ha van rá lehetőség, váltogasd, hogy merre haladtok, ne legyen annyira kiszámítható. Érdemes megtanítani neki a láb mellett követést is, a fegyelem jó hatással lehet rá. Még egy ötlet: bújj el, ha nagyon előre rohan. Amikor megtalál, dicsérd agyon. Nekem ez az utóbbi bevált az előző kutyámnál, aki szintén szeretett előrébb rohanni.
2014. febr. 22. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:
Az elengedést nem ő követelte ki, akkor engedtem el
2014. febr. 22. 19:33
 5/11 A kérdező kommentje:
Az elengedést nem ő követelte ki, akkor engedtem el, amikor már szépen jött mellettem. Szoktam azt, hogy megfordulok és elindulok a másik irányba, állandóan gyakoroljuk, próbálok el is bújni, csak annyira nincs hova, egy nagy füves puszta az egész környék, fa se nagyon van. De azért igyekszem gyakorolni vele. Engedelmességi gyakorlatokat még nem nagyon tud, csak két vezényszót ismer, gyere és állj meg. A leírt esetnél először azzal próbálkoztam, hogy elszaladok a másik irányba, de láthatóan le se sz.rta és már baromi messze volt, ekkor futottam utána, hogy legalább lássam, merre ment.
2014. febr. 22. 19:40
 6/11 A kérdező kommentje:
Még annyi, hogy volt már domináns kutyám, szóval nem ő az első. Vele is az első perctől keményen rágyúrtam a rangsorra. Úgy tűnik, ő ezt, hogy sikerült játszani hívni, már úgy értelmezte, hogy csorba esett a tekintélyemen.
2014. febr. 22. 19:50
 7/11 anonim ***** válasza:
Már ismer ės ezėrt lazul.Még túl korai levenni a láncot.Ha lát valami izgalmasat,még egy jól képzett kutya is hajlamos lepattani,kötödés ide vagy oda.Szóval szigorúan hosszú pórázon.Lehet kapni tíz méteres nyomkövetős pórázt,azt mindig hagyd rajta.Nem a te kutyád,így nagyobb a felelőssėged,mintha a sajátodat vinnéd.
2014. febr. 22. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Igen, azt hiszem, visszakerül a hosszú póráz. Köszi a válaszokat.
2014. febr. 22. 20:21
 9/11 anonim ***** válasza:
A hosszú póráz szerintem is jó ötlet. Egyébként rendes tőled, hogy törődsz vele, annak ellenére, hogy nem a saját kutyád. :)
2014. febr. 22. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 Szilvi & Argos ***** válasza:
A hosszú pórázhoz még opció lehet, ha a napi kaja nagy részét behívásra kapja meg kézből
2014. febr. 22. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!