Vett már valaki úgy első kutyát, hogy kiállításra is akarta vinni?

Nekem első kutyám egy ilyen spániel volt. Miatta/ vele utáltam meg azt a világot, ahol a "tenyésztő" hajfestékkel festi a színhibás kant és pengével tépkedi a szőrt a füléből, hogy látsszon a tetoválás.

Nekünk akkor a kiállítások családi programok lettek. Egy almot hoztunk le a kutyától, de soha többet. Átmentünk az országon a genetikailag megfelelő kanért, az összes elérhető könyvet elolvastuk a tenyésztésről... Aztán mégsem lett sikertörténet. 5ből 2 kölyköt a mai napig nem tudunk lenyomozni, a leendő gazdik aláírták a szerződést, jöttek látogatni, stb stb. Aztán elvitték a 2 kölyköt és azóta köddé váltak...

Azóta a szukát el kellett altatni. 14 évet töltött velünk és minden perce élmény volt!

Igen, én.

Mondjuk a fajta kiállításra való kicsinosítása nem egy nagy kunszt, mivel nem kell nyírni meg kötözni stb...

Viszont az ember az első kutyájánál követ el hibákat. Az enyém pl az volt, hogy nem állni tanítottam meg elsőnek, hanem ülni, ezért állítani elég nehéz volt megtanítani, mert folyamatosan ülni akart. Mi mondjuk nagyon ritkán járunk kiállításra, ahhoz képest sikerélményünk is van (van két szalagunk meg egy kupánk), de számunkra az egész kiállítás dolog kevésbé vonzó (nekem unalmas és drága... akkor már elmegyek túrázni). Sok bosszantó hülyeséggel is szembesül az ember ebben a világban.