Nehéz döntés? Normális válaszokat lécci bővebben lent

nálunk a menhelyen volt nyilt nap programokkal, és a menhelyre is belehetet menni körül nézni... vol egy nagyobb kennel ahol több kutya is össze volt zárva, mind nagyon aranyosak voltak, de egy különösképpen: leült a rács mellé oldalasan és nyujtotta a nyakát, hogy nah akkor légyszi simogas.. tette mindezt olyan eleganciával, hogy ha arréb mentünk hogy más kutyus is megsimogasson, az útjukba állt. nekem ő tetszett meg, bár én nem akartam kutyát.. az akkori páromnak pedig egy másik kutyus tetszett meg, amivel az előző össze is acsargodott egy picit..

a barátom neki állt hisztizni hogy neki kell egy kutya, és sehogyse tudtam lebeszélni róla... a munkája miatt a tesójával mentem el és vittem ki a kutyákat próba sétára, a kifutóba. Az övé már az elején is hiperaktiv volt, rohant egyből a labdáért a tesó odáig volt érte.. az enyém, az leült mellém, hogy simogassam.. A öcsi elkezdett unszolni, hogy a másik kutyát hozzuk el mert mennyivel játékosabb stb stb.. én ekkor leguggoltam az enyém mellé, megsimogattam a bukisját és elmagyaráztam neki, hogy az hogy itt ül és simogatom nem nagy produkció, kellene valamit csinálni, mert így kénytelen leszek a másik kutyust elvinni, aki nekem tetszik..

A mai napig nem tudom, hogyan de a következő körben ahogy az öcsi eldobta a labdát a kutya kilőtt mellőlem, rá morgot a másikra és elvette tőle a labdát, és mögénk futott vele.. és az elkövetkezendő negyed órában végig ezt csinálta...

Mivel az akkori párom egy ilyen alkalommal se tudott eljönni, megmondtam a menhelyeseknek, hogy az én kutyámat választottuk, és az első hetekben voltak problémák (szét szedte a zoknit, párnát mikor magára hagytuk stb) eléggé játékos lett a végén, így tudtam mondani, hogy nah képzeld mi lett volna ha az alapjáraton hiperaktivat hozzuk ki.

A barátommal azóta szét mentünk, főleg annak köszönhetően is ahogy a kutyával bánt, aki viszont jött velem.. és azóta is velem immár 3 éve, és az ég világon semmi baj sincs vele

Mindezt azért irtam le, mert ha kellőképpen figyelsz majd magadra tudni fogod melyik az igazi

Úgy kell odamenned, hogy tisztázod magadban azt, hogy nem fogod tudni hazavinni mindegyik kutyát. Igen, nehéz lesz, én önkénteskedtem menhelyen, minden egyes alkalommal a szívem szakadt meg értünk...

Szerintem többször menj ki, nézelődj, kérdezősködj a dolgozóktól, és ha lehetőség van rá vigyél ki sétálni több kutyust is, hogy ismerkedj. Érezni fogod, melyik az igazi!

Igen, nehéz. Nehéz is meg nem is... De nem tudod mindegyiket hazavinni és hidd el, nem is akarod. Leírom a saját élményemet.

Én az Illatos útról hoztam kutyát (ott altatnak is, ha nincs elég hely). Szebbnél szebb kutyák voltak ott, 40% dühösen csaholt rám, 30% barátkozni jött, 20% teljesen passzív volt, 10% meg rettegett tőlem.

Az agresszívekről: szinte megvesztek, ahogy elmentem a kennel előtt, na ők alapból kiestek... Nem azért, mert rossz kutyák lennének, minden kutya nevelhető, de ők nem nekem valók, én családban élek és egy nyugodtabb kutyát kerestem.

A barátkozós kutyákból volt olyan, amelyik nagyon nyomulós volt, ugatott is, pattogott, stb. Volt, amelyik teljesen le volt törve, de amikor leguggoltam mellé, felengedett és nyomta magát a rácshoz egy kis simogatásért.

Volt olyan, amelyiket megsimogattam és sírt (mintha mondta azt mondta volna, "kérlek vigyél el")..Na ez volt a legrosszabb része.

És egy aránylag kicsi méretű kutyát kerestem, nagy választék nem volt, a legtöbb beagle vagy foxi keverék volt, na ezekről kapásból tudtam, hogy túl hiperaktívak/akaratosak nekem. Szuka kutyát se akartam (max. ivartalanítottat), mert sajnos otthon kinyírtak volna, ha netán összepecsételi a kanapét, stb, ivartalanításra meg jelenleg még gyűjtenem kell. SAJNOS EZ VAN... Volt egy nagyon szép, kedves, zsemle színű, félős kutyus, nagyon gondolkodtam rajta, hogy ő lesz az...De mégsem.

Mert akkor megláttam őt... Egy keverék kutyust nagy fejjel, görbe lábakkal,sötét színnel, tipikus esélytelen típus, totál aránytalan az egész kutya. Ült, nézett engem, de csóválta a farkát. Leguggoltam hozzá és bumm, máris eldobta magát és nyalta a kezem. Na, még egyszer,kétszer, de lehet h. háromszor is körbe mentem...Megnéztem a zsemle kutyust. Aztán a görbe lábút. Oda-vissza, oda-vissza. Kérdeztem tesómat (együtt voltunk), hogy mi legyen. Erre mondja, hogy a görbe lábú az előbb nyüszített, mikor elmentem tőle (én nem hallottam) és olyan a viselkedése, mintha ismerne minket, erre meg a kutya kinyúlt azzal a görbe kis lábával és megfogta a kezem. Na egyszerre mondtuk, hogy őt vigyük :)

Én, megmondom őszintén, nem rajongok a sötét színű állatokért (tengerimalac, kutya, macska, stb.), mert komor az ábrázatuk. Szerettem volna egy tarka kutyát. De nincs mit tenni,a kutya választ téged, nem te őt :)

Hazavittük, megfürdettük, másnap meg kapott egy rikító narancssárga nyakörvet és egy hozzá illő rikító hámot pórázzal. Így már nem olyan komor, sőt, az utcán is folyton dicsérgetik, hogy milyen szép kutya.

Ha van egy kutya, amelyik kiválaszt téged és érzed, hogy "ő az", akkor könnyű dolgod van :) De a többit nehéz ott hagyni...Viszont ENGEM az vigasztal, hogy bár tudtam, hogy nem viszek haza nagy méretű meg szuka kutyát, mindegyiket megsimogattam, amelyik kérte/szívesen fogadta :) És a másik, zsemle kutyusért vérzik a szívem, mégis sokkal esélyesebb színe/alkata miatt, mint az én hazahozott aránytalan, sötét kutyám.

Ő volt a zsemle színű kutya, akinél van esetleg hely, látogassa meg/hozza el, tényleg kedves kis teremtés:

[link]

A sírós kis szukát nem találom, szerintem elvitték :)

Ő nagyon-nagyon fél, ugyanígy feküdt:

[link]

Ő meg nagyon barátságos, jókedvű kis fickó volt:

[link]

És én őt hoztam el:

[link]

Itt alszik mellettem :) Egy tündéri, fegyelmezett, nagyon gyorsan tanuló kis teremtés :)

6. vagyok

Köszi :)

Itt van róla friss kép, csak az összehasonlítás végett (mit tesz egy kis fürdés, hehe):

[link]

[link]