Én akarok sétálni, a kutyám meg nem?!

Nehéz lenne eldönteni, vajon a kutyám szeretni jobban a közös sétákat, vagy én. Elég az hozzá, hogy nekem a napi egy nem elég. Reggel elviszem egy kb. két órásra, ahol csak tudom, elengedem, élvezi is, örül ha látja hogy indulunk. Az esti sétára (ez kb. egy óráig tart) mostanában olyan 4-5 körül kerítünk sort, és mivel tél van, olyankor már sötét minden. A kutyám pedig nem szeret sötétben menni. Korábban félt is, de már "leszokott" róla, jön szépen, viszont induláskor sokszor úgy kell meghúznom a pórázt, mert nem akar kijönni a kapun, hisztizik.

Két dolog van bennem: az egyik, hogy én vagyok a falkavezér, tehát én mondom meg, mikor és hova megyünk, a másik pedig az "emberi" részem, vagyis sajnálom őt, hogy olyat erőltetek rá, amit nem szeret. De nekem meg nagy szükségem van ezekre a sétákra...és végül is, ő is boldognak tűnik ha eleresztem szaglászni, csak épp ez a dolog, hogy semmi kedve elindulni.

Szerintetek disznóság ráerőltetnem a magam igényeit? Várom a véleményeket.

Még annyit, hogy a kutya most lesz 10 hónapos, engedelmes, kiskorától fogva nevelve van, szinte minden téren kezelhető, persze van még min dolgoznunk, de szépen fejlődik, na. Terelőkutya, így nagy a mozgásigénye, és télen nem is tudok vele annyit kint lenni napközben, mint nyáron, tehát a sétán kívül sokszor szinte egész nap egyedül van kinn, amit sajnálok ugyan, de nem hozhatom be a család miatt.