Most altatták el végleg a kutyámat, mit tanácsoltok, mit tegyek, hogy dolgozzam fel?

Hű, basszus! Részvétem!

Én első körben kijelentettem, hogy SOHA nem akarok több kutyát!

Hónapokig minden kutyát utáltam, aki odajött hozzám az utcán egy sétáló által, soha egyiket sem simogattam meg, mert árulásnak éreztem.

Rengeteget sírtam nap mint nap.

Aztán egy idő után (1-2 év) úgy éreztem, hogy márpedig kutya nélkül nem lehet élni.

De sajna akkor egy olyan albérletben laktam ahová kutyát nem vihettem.

Eltelt pár év, és most végre megint van kutyám!

Néha akaratlanul is úgy vagyok vele, hogy többet, jobbat akarok neki adni, mint amit nem adhattam meg az előző kutyámnak.

Lehet hogy neked nem kellenek évek, de ami fontos:

Az új kutyától ne várd el ugyanazt!

Ne várd el, hogy ugyanazt a játékot szeresse, ne várd el, hogy ugyanúgy viselkedjen, ne várd el, hogy ugyanott aludjon, ne várd el, hogy ugyanúgy szeresse vagy ne szeresse az ismerőseidet, mert akkor csak feleslegesen haragudni fogsz rá!

Én azt a tanácsot kaptam az állatorvostól, amikor a cicámat elaltatta, hogy minél hamarabb legyen új kiskedvenc a háznál. Megfogadtam. A gyász és a fájdalom idővel enyhült, nagyon-nagyon nehezen, és ha eszembe jut, most is bármikor elsírom magam. A beszerzett kiskutya és kiscica nagyon sokat segített, csak ajánlani tudom, hogy minél hamarabb legyen Nálad is új kisállat. Nem fog az előző helyébe lépni, más lesz, más lesz a személyisége, másképp fogod szeretni, de ugyanannyira.

Én elég sokáig nem tudtam az altatás után a cicáról képeket se nézegetni, így is mindenhol ott láttam a lakásban. Sosem fogom elfelejteni őt sem, és az űrt, amit hagyott, de a mostani társaim is nagyon szeretem, és nem sok időt hagynak búslakodásra :)

És úgy voltam vele, hogy olyan rövid az élet, minél több időt töltök egymagam búslakodással, annál kevesebb időm marad egy új kisállat életének megszépítésére.

Részvétem! :'(

Kitartás!! Gondolj arra, hogy így sokkal könnyebb Neki, nem kínlódik szegény.

Többet nem tudok mondani sajnos. Szüleim állatorvosok, tehát nem egy végleges altatást láttam már, de még mindig bőgök, ha nekem kell segíteni az szuri során. El sem tudom képzelni, hogy hogyan fogom túlélni. :(