Vajon miért ment el a kedve az agilitytől?
Otthon csináltam a kutyámnak egy kezdetleges agility pályát,több minden nincsen benne,de kezdő kutyának elég.Majd tavasszal elmegyünk rendes oktatásokra is.
Kb.heti 2x csináltuk eddig,már a szlalomot,akadály ugrást teljesen jól tudta,viszont már két napja semmit nem csinál meg,hiába adok neki jutifalatot/játékot,erőltetni meg nem akarom.
Szia. Bár, én nem otthon eszkábált pályán viszem a kutyám, hanem suliban gyakorlunk, meg már versenyre készültünk az elmúlt időben, amikor is egyszerre annyi minden bejött, hogy kb 2 hónapot teljesen kihagytunk. Amikor visszamentünk a suliba, az addig teljesen gyerekjáték A2-es pályákat egyszerűen úgy elrontotta, hogy úgy nézett ki, mintha akkor kezdtük volna el az egészet. A kerüléseket nagy ívben csinálta, meg volt, hogy rossz irányba, a hopp visszánál hiába is hogy balra mutattam elszaladt jobbra, hintára nem akart felmenni, és az akadályok zöme alatt is inkább átbújt, ha nem egyenesben voltak, mint hogy ugrott volna. 2 Alkalommal szerencsétlenkedtünk a pályán, mire az oktató mondta, hogy valószínű, hogy kiesett a ritmusból, és mivel hogy vét, nincs dicséret sem, és teljesen elvesztette a motiváltságát, ezért visszamentünk teljesen kezdő pályára, ami szinte csak jumping, egy palló van benne, és ezeket variáljuk, hogy tökéletesen megtudja csinálni, hogy mindenért lehessen dicsérni. Az elmúlt két hétben csak kezdő pályákat csináltunk, és láss csodát, újra visszajött a kedve az egészhez, és újra tudjuk bonyolítani a dolgokat, mert végre visszajött a rutinba.
Szóval, ezzel a hosszú sztorival arra akarok célozni, hogy egyszerűsítsd le még jobban a pályát, legyen csak egy ugró, majd kettő, meg nem tudom, hogy milyen akadályaid vannak még, de a lehető legegyszerűbb dolgot csináltasd vele, és ha megteszi nagy jutalom, meg örvendezés neki, és hamar visszarázódik.
Amúgy, én a helyedben az ugrásokon kívül nem nagyon tanítanék neki otthon mást, mert ha pl valamit rosszul tanítasz meg neki, pl a szlalomnál a bemenetelt, akkor nagyon nehéz lesz javítani. Sokkal nehezebb, mint ha alapból jól tanulja meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!