Szobatisztaságra hogyan szoktassak? (14 hetes)
14 hetes kiskutyám úgy érzem, nem mer utcán pisilni. Kakilni már szinte mindig kint kakil, de pisivel akármilyen hosszú időre visszük ki, megvárja amíg hazaérünk, és rögtön bepisil. Vittünk ki pisijével átitatott anyagot (kutyapelust), hogy megmutassuk, oda szabad, de semmi.
Egyébként heteken keresztül próbáltuk még sétáltatás előtt egy helyre szoktatni a lakáson belül pelussal, de az sem igazán sikerült, nagyjából fele alkalommal máshová pisilt össze-vissza, másik felében a jó helyre. De igazából arra szeretném elsősorban tanítani, hogy az utcán/udvarban pisiljen, de mintha félne ott intézni a dolgát.
Van ötletetek, mit csinálhatnék?
Attól, hogy 14 hetes még lehet szobatiszta. Bőven. Az enyém 8 hetes kora óta (mióta elhoztuk a tenyésztőtől mert már ő is tanítgatta) az, szóval nem kor kérdése.
Nagy marhaság volt a kutyapelus, de erre gondolom már rájöttetek, el lett rontva az elején a dolog de nagyon. Ezek után hosszú folyamat lesz kintre szoktatni, de hajrá! 2 óránként vidd le, evés-ivás-játék-alvás után MINDIG, periodikusan, ha jól végzi a dolgát akkor nagy dicséret, jutalom, minden ami kell, ha fent akkor szó nélkül töröld össze.
Első körben pedig dobd ki azt a hülyeséget (kutyapelenka) de nagyon sürgősen.
Először is ki mondta, hogy nincs időm ilyen gyakran kivinni? Sőt, épp azt írtam, hogy azért aggódom, mert volt, hogy akár négy órán át lent voltunk evés-ivás után rögtön, lent játszottunk vele, és négy órán át nem történt semmi (kétszer kakilt), de amint beléptünk a lakásba, abban a pillanatban pisilt. És ez nem egyszer fordult elő, habár négy órát csak egyszer töltöttünk lent vele, de másfél-két órát elég sokszor, minden evés-ivás után egyébként kivisszük.
A kutyapelus pedig kényszer volt, mivel 8 hetesen, amikor elhoztuk kezdtük az oltásokat, és albérletben-lakásban laktunk a harmadikon, nem volt kert, ahová vihettük volna, megfelelő oltások hiányában pedig sétáltatni sem volt szabad. Viszont én azzal már nem is szeretnék próbálkozni - közben elköltöztünk, van udvar, de már oltások is.
És ismétlem tehát, hiába viszem ki elég gyakran, minden alkalommal, amikor a NAGY KÖNYVBEN írják, hogy vinni kell, megvárja, amíg hazaérünk, és ott rögtön bepisil. Nem haragszom rá, türelmes vagyok, csak amiatt aggódom, hogy még egyszer SEM pisilt kint. Felőlem akár három hónapig is tarthat, csak egyelőre semmi jele annak, hogy akár hajlandó lenne az utcán pisilni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!