Mindenkire ugrál és harapdál a kutyám. Mit tegyek?

Hát ha rád ugrik, már fel vagy rá készülve, így lökd el, vagy emeld fel a térded és azzal lökd el.

Közben egy határozott NEM-et mondj.

A harapdálást az nekünk a rotink csinálta amikor hozzánk került 3 évesen, ő részben kóstolgatott, hogy meddig mehet el.

De nálam úgy csinálta, hogy hátulról a bokámat akarta elkapni, (néha fel sem tűnt, a párom szólt, hogy utánam kapott).

Ilyenkor hirtelen megfordultam, és akkor is egy határozott NEM-et rákiabáltam (persze nem kell torkunk szakadtából ordítani)

és volt hogy rákoppintottam az orrára.

Közvetlen utána meg megálltam, rá se néztem, tök közömbös voltam vele, hogy még véletlen sem higgye játéknak, és "felvegye a kesztyűt".

Játéknál sokszor éreztettem vele az erőfölényemet, (tehát nem kiabáltam vagy ütöttem meg) úgy hogy pl. odébb löktem ha furakodott, vagy nem figyelt és megtaposta a papucsos lábamat, stb.

Illetve ha játéknál megkapott akár csak véletlenül, a NEM mellett abban a pillanatban abbahagytam a játékot.

Én nem várom meg, hogy ugorjon, ha látom, hogy készül, ill. ismerem már, és tudom, hogy ez a gondolata, már akkor rászólok, előre figyelmeztetem, hogy nem, nem ugrál.

Ugyanígy előre szólok pl., ha látom, hogy kisgyerekkel lassan sétálnak, és várható, hogy emiatt nekilendülne ugatni, hogy nem, nem kell, vagy akkor, ha kutyás kerítés mellett sétálunk, és feltételezem, hogy acsarkodna, mert még előfordul.

Aztán, ha ilyenkor nem követte el, amit meg akartam előzni, természetesen nagyon megdicsérem.

Ugrálásnál ez nehéz, ha nem olyan öltözékben vagyok, és nyugodtabb hangon kell, de szóban mindenképp dicsérem.

Ha nem annyira ünneplős a ruhám, lehajolok, megsimogatom, megállva, nyugodtan, aztán eljövök. Nem megyek át vadulós, ugrálós játékba.