Hogy viselitek, hogy öregszik a kutyátok?
Van két ugyanolyan fajta kutyusom, 8 év van közöttük. Az öreggel gyakorlatilag "együtt váltunk felnőtté". :)
Olyan rossz látni, hogy régen ő is olyan volt, mint a fiatalabb. Nem lehetett lelőni, állandóan labda volt a szájában, vagy valamelyik játékát hurcibálta. A futkározást és a sétát nem tudta megunni.
Most élesen látszik a kontraszt, hiszen a fiatal most pont ilyen lelőhetetlen, míg az öregnek már kétszer eldobom a labdát és látom rajta, hogy elfáradt. A séták alatt is sokkal nyugisabb, komótosan bandukol mellettem. Olyan nehéz feldolgozni, hogy így eltelt az idő. Legszívesebben egy életet leélnék vele. Próbálok nem erre gondolni mindennap, de úgyérzem képtelen vagyok elegendő időt foglalkozni vele. Onnantól hogy hazaérek a kutyák vannak a középpontban, de ha sétálni megyünk, vagy játszunk, így is minden áldott nap mintha a szívemet markolásznák amikor látom, hogy milyen hamar elfárad. Megöregedett... Boldog kutya, ez a pofájára van írva és remélem még vagy 5 évig velünk is marad, de olyan nehéz ez. :(
Gazdik, ti hogy viselitek? Hogyan tudjátok magatokat felkészíteni arra, hogy nem maradtok örökre együtt?
Sajnos sehogy sem tudok felkészülni rá.
Hogy viselem?: szarul.
Nehezen viselem.Mindig az jut eszembe,hogy már nem sokáig lehet velünk,és ebbe borzasztó belegondolni.
Nagyon odafigyelek rá,többet foglalkozom vele,kényeztetem,óvom mindentől.
11,5 éves a kutyusom..sokszor eszembe jut mi lesz ha már nem lesz :(
ő is nagyon nyugis,lassabban sétál..
elég rosszul viselem,bár már felkészültem,hogy pár év és itt hagy minket..elmúlt 3 évben egyre betegesebb ,sűrűbben kap el dolgokat..a doki mondta,hogy most,hogy idős fogékonyabb lesz a betegségekre :(
van egy fiatal kutyánk is ő is lelőhetetlen mindig menne 1,5 óra labda dobálás meg se kottyan neki..
idős kutyám csak fekszik a fűbe és nézi mit bohockodik a fiatal..
Utolsó leírta, amit én is akartam:
"Én nem gondolok rá, mi lesz ha elmegy. Tudomásul fogom venni, mert ez az élet rendje. Fájni fog-e???? iszonyatosan. De addig is ugy éljük az életünket, hogy mindenből a legjobbat kapja, és a boldogságban teljenek a napjai:)"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!