Hogy viselitek, hogy öregszik a kutyátok?

Van két ugyanolyan fajta kutyusom, 8 év van közöttük. Az öreggel gyakorlatilag "együtt váltunk felnőtté". :)

Olyan rossz látni, hogy régen ő is olyan volt, mint a fiatalabb. Nem lehetett lelőni, állandóan labda volt a szájában, vagy valamelyik játékát hurcibálta. A futkározást és a sétát nem tudta megunni.

Most élesen látszik a kontraszt, hiszen a fiatal most pont ilyen lelőhetetlen, míg az öregnek már kétszer eldobom a labdát és látom rajta, hogy elfáradt. A séták alatt is sokkal nyugisabb, komótosan bandukol mellettem. Olyan nehéz feldolgozni, hogy így eltelt az idő. Legszívesebben egy életet leélnék vele. Próbálok nem erre gondolni mindennap, de úgyérzem képtelen vagyok elegendő időt foglalkozni vele. Onnantól hogy hazaérek a kutyák vannak a középpontban, de ha sétálni megyünk, vagy játszunk, így is minden áldott nap mintha a szívemet markolásznák amikor látom, hogy milyen hamar elfárad. Megöregedett... Boldog kutya, ez a pofájára van írva és remélem még vagy 5 évig velünk is marad, de olyan nehéz ez. :(

Gazdik, ti hogy viselitek? Hogyan tudjátok magatokat felkészíteni arra, hogy nem maradtok örökre együtt?