Hogy van embereknek erejük vagy lelkük kidobni egy kutyát?

az a baj hogy a "felelősséget vállalni" sok ember szerint az ha etetjük itatjuk és esetleg játszunk vele. a minap volt itt egy kérdés ahol a kérdező azzal a példával élt hogy van kettő tengeri malaca és azokkal törődik szóval a kutyussal is biztos minden rendben lesz. mivel megkérte a leendő válaszadókat hogy ne legyen negatív a válasz ezért ugy döntöttem inkább meg sem próbálom kiokítani hogy honnan veszi hogy egy tengeri malac amelyik egész nap elvan egy akváriumban majd ugyanolyan lesz mint egy kutya és a vele járó feladatok. nem egyszer próbáltam már itt könyörögni olyan fiataloknak akik semmit nem konyítottak az egészhez hogy ne vállaljanak be kutyát mert a vége az lesz hogy a dühös szülők kidobják a neveletlen állatot, vagy ne adj isten elaltatják. őszintén szólva ilyen esetben sem nehéz hiszen ki a fenét érdekel egy olyan kutya amelyiket nem is akartunk csak a gyerek hozta a nyakunkra. a párom saládjában is megtörtént egy hasonló eset ahol a kutya majdnem az utcán kötött ki újra. mikor én ideköltöztem akkor két hónap múlva beállított az unokahúga egy utcáról talált kutyával, gondolom mert tök jó bulinak tűnt hogy nekem is van és még "okos" is. a vicc az volt hogy ezzel a kutyával ő nem is foglalkozott (csinált a telójába pár képet a barátnőivel a kutyáról aztán kész is), sőt hamar a nagypapához került is a kutya, ahol az akkor kb. 7 hónapos neveletlen kutyus igencsak megkeserítette az öregúr életét és hatalmas vita vette kezdetét hogy a kutya menjen amerre lát. a párom elbeszégetett a lánnyal (18 éves) a szülőkkel, végül a kutyus idekerült, persze nem lakásba hanem egy elkerített részre kint. én kérdeztem hogy hogy nem lehet bent a kutya úgy mint a miénk, erre az volt a válasz hogy mert büdös, bár nem tudom, mert a mi kutyánknak sincsen egyéb titka ilyesmire mint a fürdetés. szóval mivel itt volt közelben mindenki azt gondolta hogy a lány majd törődik a kutyussal. sajnos nem, bulizni járt ilyenek, a kutya felé még az erkélyről sem nézett. ha hiszed ha nem a lány nagyanyja (a párom anykája) dobált le neki az erklyről kenyeret meg ilyesmit hogy ne haljon éhen a kutyus. ezt úgy egy hétig tudtam nézni, egy hét után megkérdeztem a páromat hogy a más kutyájával foglalkozhatok e. szóval magyarán én voltam az első aki lement hozzá. adtam neki enni, rendes kutyakaját (brit+kicsi konzerv összekeverve) és egy kicsit el is kezdtem tanítgatni. hihetetlen édes kutyus volt, szinte azonnal megcsinált mindent. az enyém ehhez képest kő kemény dió volt mindig is mert elég domináns is. ezt csináltam úgy három napon keresztül míg végül a párom unokaöccse kedvet kapott a kutyushoz és elkezdett vele foglalkozni, azóta is. jó nem teljesen tökéletesen nevelt de azóta csodás húsban van a blöki és tényleg amennyire tud foglalkozik is a kutyival rendszeresen. szóval ezzel azt szeretném mondani, ha én nem vagyok, akkor a fiúnak sem jön meg a kedve és valószínű hogy ez a kutyus is az utcán végzi (újra). azt pedig máig nem tudom felfogni hogy a lány mégis miként élte meg mindezt, ha azért úgy tudott bőgni mint egy ovodás hogy idekerüljön a kutya miközben egy pislantást se vetett soha a kutyára. felfoghatatlan nekem az ilyen.

egyépként még a ragaszkodásról az jutott eszembe hogy a párommal hamarabb is összeköltöztünk volna csak én a kutya miatt nem akartam bevállalni, mivel a prom allergiás és asztmás is. végül idejöttünk de mondtam neki ha valami nem lesz oké akkor megyünk vissza ahonnan jöttünk. az első hétben eléggé rosszul is volt a párom és be kell valljam azóta is egy picivel többször hasznlja az inhalátorát mégsem válna meg ettől a kutyától semmi pénzért úgy imádja. pedig tény hogy abban a hétben volt is egy kissebb vita mert a páromnak nem tetszett az hogy én a kutyát választom és nem a kutyától válok meg hogy együtt élhessünk. én közöltem vele hogy ha a kutya megy megyek én is vele, hiszen tisztában vagyok azzal hogy főleg ilyen esetben nincsen jogom rá erőltetni, de ez nem jelenti azt hogy megváljak a kutyámtól. az a kutya mindig és mindenkor ott lesz mellettem, míg ugyanezt bizony nagyon kevés emberről mondhatni el. de mint már írtam azóta hogy ő is megismerte ("megtanulta" hogy a kutya feltétlen szeretettel van iránta és ezt nyilván becsüli is) imádja és inkább inhalál töbször semmint megváljon a kutyustól. ő is törődik vele ,minden. szóval szerintem ez az igazi elköteleződés egy kutya iránt és nem az hogy bőgök hogy legyen és utánna rá se nézek, vagy ha valami probléma adódik már hirtelen nem is kell.