Melyik a kedvenc kutyás idézeted?

Pont ma olvastam:

"A kutyák szőrös gyerekek."

Csányi Vilmossal kapcsolatban olvastam, valószínű tőle ered ez a mondás.

2 vers.

Az egyik:

Kibédi Ervin - Emlék

Pár évvel a nagy háború után

Vettem egy kutyát a sintértelepen.

Mikor a ketrecéből kiengedték

Csak futott körbe-körbe, sebesen,

Mint aki nem hiszi, hogy szabadul.

Majd leült s üvölteni kezdett vadul.

Üvöltött fájdalmat és szabadságot.

Harapást, bocsánatot, haragot

S kétségbeesve üvöltöttek hozzá

a rács mögött bent maradt rabok.

Üvöltötték a kínt, a bűzt, a rácsot,

a halálfélelmet, hogy iszonyú

a drót, ami a bőrükbe vágott

s az életüket, mi oly szomorú.

Az odavetett dögletes kemény húst,

az ihatatlanul büdös vizet,

a bordatörő, számtalan sok rúgást

s az embertelen emberkezeket.

Csupa szomorú és ismerős dolgot

panaszolt az üvöltés dallama,

mintha egy történelemkönyvből szólott

volna múltunk megidézett szava.

Aztán lassacskán néma, süket csönd lett,

Lecsillapult a rémes hangzavar.

Majd lábamhoz simult, mintegy jelezve,

hogy tőlem menekülni nem akar.

És elindult velem a szürke sárban

a városszéli félig-utakon

egy darab spárga volt csak a nyakában

és mindkettőnkben nagy-nagy nyugalom;

És még sokáig én voltam neki minden

Ő boldog volt, okos vidám, szabad

- gondolatom kutatta szemeimben;

s én hordtam neki a nagy csontokat.

De elparancsolt mellőle az élet,

hogy hová tűnt el, nem maradt tanú

és biztos tudom, hogy ő már azóta

csak kutyapor és csak kutyahamu.

Ó, láttál már szemeket a rács mögött?

Jártál már kint a sintértelepen?

A reménytelenség, a kétség között

Gondolkoztál már néha ezeken?!

Most süt a nap és úgy ragyog az élet,

a jövő kép csak csupa remény.

A szomorúságra itt semmi szükség

és boldog az, kinek szíve kemény.

De ne mosolyogj, ne nevess ki érte,

Hogy megint állatokról szól dalom,

különben, az sem bántana, ha gúnyolsz,

én ezért még a gúnyt is vállalom.

Tudom, hogy sok más baj is van e korban;

Éhség, betegség, nyomor, háború,

A boldog gyermek kevés a világon

S még mindig nagyon sok a szomorú.

Hát munkálkodj az emberek jólétén

és sorsuk majd biztosan földerül.

De ne menj el a hű állatok mellett,

ne hagyd el őket érzéketlenül.

Bizony, ha nem tudod megérteni

egy kóbor kutya halódó nyögését,

Óh, mondd meg nekem; akkor hogyan tudnád

enyhíteni az ember szenvedését.

A másik:

Zelk Zoltán: Kivert kutyák siratója

Kutyus, kutyácska, árva kiskutya,

be kegyetlen gazdád az éjszaka!

Bújnál lábához: dermedt kőküszöb

bérházak kőküszöbjei között,

vinnyognád néki: Csontig fáj a tél...-

ostor felel, vad ostor, a szél.

Nyalnád kezét te, volna csak keze,

néznél szemébe, volna csak szeme!

S volna szava, lesnéd, megértenéd,

nem mint a szolga, nem mint a cseléd

de úgy, mint a lihegő szeretet,

ki hogy szeressen, azért született.

Látom bordáid, éhednek jegyét

és szőrödön a tél jeges lehét,

kenyérhéj, csont csitítaná éhedet,

kályha tüze is remegésedet,

ám jobban vágysz te oly szót, s oly kezet,

mely elcsitítsa nagyobb éhedet,

éhed a szóval szóló száj után...

Kutyus, kutyácska, árva kiskutyám,

milyen szörnyű volt az az éjszaka,

milyen megverten mentem én haza!

Hiszen ha sajnáltalak volna csak,

de fölfogtam, tudtam fájdalmadat...!

A kivert kutyák kínját tudtam én,

melyet nem enyhit írként a remény,

hogy holnap tán majd másképpen leszen,

nem vet számot a hűvös értelem.

Csak szűköl, vinnyog, mert nem érti meg,

miért nem lel gazdát a szeretet?

S kutyákkal népes lett az éjszaka...

ezer kivert társad kísért haza!

Kiket, mint téged, nem felejthetek:

zöld rémülettel lobbanó szemek,

ezernyi kín, ezernyi vinnyogás -

kis, kóbor lélek, nékem megbocsáss!

Ölbey Irén: A fehér agár

Egy nagy fehér agár

járt minden éjszakán

a kastély udvarán.

Szép s karcsu volt, akár

a keskeny, tiszta hold.

Felcsucsozta nyulánk

árnyékát a palánk.

Lihegve szimatolt

körül s végighaladt

a kőtornácon is.

Ott állott a kocsis,

szőrgubája alatt

puskával, ám az eb

csak tündökölt serény,

nagy fénnyel s a legény,

mint a kő, megmeredt.

S megmeredtek a fák

s megmeredt a setét

park s mögötte a rét.

Megmeredt a világ.

Szüköltek a kutyák.

Egy ilyen éjszaka

ölte meg valaha

a kastély dus urát

egy kolompár cigány.

Ilyenkor ölte meg

s a véres kincseket

elásta azután.

S ha éjfélt kongatott

azóta a torony,

látták az udvaron

a fénylő állatot

dagadni, óriás

szeme világitott,

mint borzalmas titok,

mint tulvilági láz.

Jaj, kit kereshetett?

Mint az ég csillaga,

az ezüst éjszaka

lágy utjai felett

lobogva lépkedett.

S az álmodó torony

amikor álmodón

elverte az egyet,

látták, hogy mint a köd,

lebegve szétfolyik

a tizenharmadik

vén jegenye mögött.

"Nem számít, milyen kevés pénzed vagy tulajdonod van. Ha kutyád van, gazdag vagy."

Louis Sabin