Hogyan viselkedett a kutyátok az utolsó hetekbe, mielőtt meghalt volna? Tapasztaltatok változást?

Volt egy nagy kaukázusink, rákos lett, injekciózni kellett a végén sajnos. Hetekig előtte már menni nem tudott szegény. Mikor megkapta a szurit felállt, elsétált 30 métert a kapuig, és beugrott a nyitott csomagtartóba az odakészített fóliára, és így esett össze. Érzik ők, egyszerűen zseniális állatok.

Pontosan, érzik. A miénk 16 éves volt, harapós és agresszív. Utolsó óráiban békességgel a szemében feküdt, nyüszített ha felálltunk mellőle. És ami a legmegdöbbentőbb volt, hogy melléfeküdt a két macskánk is, mintha vigasztalni szeretnék, pedig amúgy messze elkerülték.

Menhelyen volt egy középkorú kutya, aki mikor elindult egy kétesélyes műtétre, nem akart beszállni az autóba, elszabadult és végigüdvözölt mindenkit, majd magától ugrott be a kocsiba. Nem jött vissza, és ezt ő pontosan tudta előre, holott mi reménykedtünk, hogy nem akkora a baj, hogy már ne ébresszék fel. Elbúcsúzott, majd méltósággal távozott. Azóta sem értem, honnan tudta, mert amúgy a betegségével húzhatta volna még hetekig, bár egyre nagyobb fájdalmakkal, szóval nem a teste adta fel. De tudta.

A miénk hogy is mondjam... lelassult a végén. Nem fizikailag. Csak olyan kis megfontolt volt, minden mozdulatában. Hogy véletlenül se jöjjön nekünk vagy nem tudom. Hogy jó kutya legyen. Zokogtam mikor meghalt. Elképesztő milyen értelmes, okos állatok. Életem lejobb és legrosszabb dolga egyben, hogy volt. Az elvesztése még mindig nagyon fáj (4 év után) de az, hogy vele nőttem fel, csodálatos. Biztos mind változnak. Arra ügyelj, hogy ne szenvedjen.