Felétek mennyire veszik szigorúan a törvényeket? Értem itt például arra, hogy sehol nem lehet elengedni a kutyát csak futtatón?
Én ugyanúgy sétáltatom ahogy eddig, nem érdekel a közterületes. Olyan helyen eddig sem engedtem el, ahol sok ember volt, és ezután sem fogom, de futtató hiányában igenis elengedem, és megmondom őszintén, lesz@rom, hogy ki mit szól ehhez. Tény, hogy nagy kutyám van, és félnek tőle, de pont ezért nem is szólnak be. Behívható, mindent azonnal megtesz, amit kérek tőle, megbízható. Budapest egyik külső kerületében lakom.
De például egy barátomnak goldenje van, a belvárosban lakik, és állította már meg a közterületes, hogy a chipet ellenőrizze, és hogy miért nincs pórázon? Megakarta büntetni, de a kutya kézjelekkel tanult mindent, és parancsra vicsorgott. A pasi megijedt, és végül csak figyelmeztette.
"sehol nem lehet elengedni a kutyát"
Megint csak azt tudom kérni, mint a másik ugyanilyen kérdésnél is, hogy KONKRÉT jogszabályra hivatkozva beszélgessünk, mert ez így csak mellébeszélés és hangulatkeltés!
Budapest, XXI. kerület (Csepel)
Tavasszal az egész kerületben nagy razzia volt. Még a Duna parton, ahol naponta sétálunk, ott is félve engedtem el a kutyát a pórázról. Elvileg egy hosszú, kb. 2 km-es rész futtatónak van nyilvánítva, de az idióta közteresek azt mondták, hogy csak a zárt futtatón lehet levenni a pórázt. Ami azért hülyeség, mert pl az Örsön van egy, a HÉV SÍNEK MELLETT !!! nyitott futtató, táblával megjelölve!!!
A zacsikat is vittem tavasszal magammal a partra, egyébként nem szoktam ott szedni a végterméket, mert kuka nincs, kutyám eldugja bokorba, nagy gazba.
Azóta lecsengett ez a dolog, bárhol megyek vele póráz nélkül, annyi, hogy a forgalmas helyeken ekkor rárakom a szájkosarat és akkor mehet ahova akar :) így még rendőr-közteres sem szólt ránk.
Ja, a rendőrök nem szólnak be utcán sem, hogy tegyem pórázra!
Én most írtam ki először ilyen kérdést! Én nem Budapesten lakom, egy kisvárosban. Itt nagyon lesz*rják a kutyásokat. Simán akár a városban is vihetném póráz nélkül, nem szólnak, még csak rám sem néznek. Persze olyan helyen ahol sokan vannak az enyém is pórázon van. Olyan helyen meg ahol nincs túl nagy emberi forgalom ott elszoktam engedni. Úttestnél magam mellé hívom átmegyünk az úton, utána újra szabad.
Csak érdekelt, mert több embertől is hallottam, hogy eléggé ellehetetlenítik a sétáltatást. És máshol bizony ellenőrizgetnek is.
6-os válaszoló: engem sem zavartak el :) Csak pórázra köttették velem a kutyát arra hivatkozva, hogy csak a zárt futikban lehet elengedni a kutyákat...nonszensz...
Ja, és a helyi rendeletben még mindig az áll, hogy max. 2 méteres póráz, kistestűeket kivéve szájkosár és olyan személy sétáltasson, aki elbír a kutyával...Ezekből a pórázt ebfuttatók helyeken nem kell alkalmazni...de a szájkosarat még ott is kéne!!! idióták :D oké, változott már a szabály, de az önk-at ez nem érdekli...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!