Ti hogyan váltatok meg a kiskutyáktól? (amik nálatok születtek)

Ha nincs tervben kiskutya, de legkésőbb a nem kívánt terhesség közben ivartalanítani kell, gondolom, ezt tette az első válaszoló is.

Ettől függetlenül 5-6 éves korom környékén volt egy almunk, az összes kicsit én neveztem el, legtöbbjüket sokáig ismertem is. Nem könnyű, figyelj rá, hogy jó kezekbe kerüljön, ha már megtörtént. A mamát pedig tessék ivartalanítani, neki is jobb lesz.

Fú, én belehaltam:( Egyszer szaporítottam, többet soha. Pont emiatt. Illetve amiatt is, mert az 5 kutyából amit továbbadtam, csak 1 felől vagyok nyugodt. 2 elveszett, 2-ről nem tudok semmit, mert a gazdák nem akarták velem tartani a kapcsolatot. Amúgy megnéztem kinek adom, volt ahova nem is adtam oda. Ma már csak pénzért adnám, még akkor is ha nem fajtiszták, így egy csomó hülyét kiszűrhettem volna. Aki nem téríti meg az oltások árát, az később se fogja állatorvoshoz vinni.

Az a 3 kutya, akiket megtartottam, él és virul, már 9 évesek és azóta csak menhelyről szaporodtunk plusz egy fővel. Sajnos Vele nincs meg az a kapcsolat, mint azokkal, akik nálam születtek, akiknek a cumiztatásában elejétől fogva részt vettem. Velük olyan szinten egy hullámhosszon vagyok, ami szerintem abból adódik, hogy első perctől fogva együtt vagyunk.

Igazából már-már abnormálisnak tűnhetek, ugyanis én soha egy kisbabát se láttam olyan gyönyörűnek, mint őket. Minden anyai érzésem csakis kiskutyákkal kapcsolatban ébred fel. Ha pici kutyát látok, azonnal dögönyözni akarom és sírhatnékom támad, mert ők jutnak eszembe, az a 8 drága kiskutya és más kiskutyák, riadt szemű, koravén kiskutyák menhelyek mélyéről...és ezért ha kiskutyát látok vagy kiskutyák születéséről hallok, az a fajta szomorúság jár át, hogy nem lett volna szabad megszületniük erre a világra, ahol annyi kutyának nem jut hely.

Amúgy azt tanácsolom, ha csak 1 pici van és beleszerettél, tartsd meg. Olyan kevés a viszonzott szerelem a világon:)

A 8-ból volt egy szerelmem, akit már a legelején odaígértem valakinek, mert kan volt és nem akartam kant.

Ahogy közelgett az elválás ideje, kezdtem megőrülni. Nehezen ismertem be, hogy én megőrülök ezért a kicsiért. Végül szerencsére a gazda lemondta, mert inkább gyereket akart és panelban nem merte egyszerre vállalni mindkettőt.

De aztán felborult a falkasorrend a nagykutyáim közt és akkor majdnem odaadtam megint valakinek. Könyörgött a kiskutyámért, de először nem és nem...Aztán jöttek a nagyok közt a marakodások és végül úgy döntöttem, jobb lesz neki nélkülem. Reszkető kézzel felhívtam a gazdijelöltet, aki közölte, hogy már van másik kiskutyája.

Így hát nálam maradt. És Ő az életem értelme. Őrületesen szeretem. A mindenem. 9 éve. Hihetetlenül különleges kutya. Annyira jó, hogy nem adtam oda!:)