Hányszor mentél el menhelyre jövendőbeli kutyádért?

A mi kutyánkat egy ismerősünk mutatta amikor bekerült a menhelyre. Négy hétig bent tartották, mert ugye időt kell adni, hogy megjelenjen a gazdája.

Mi abban a négy hétben minden hétvégén kijártunk hozzá, és eltöltöttünk vele néhány órát.

Aztán négy hét után még két ember is érdeklődött utána, de ők egyszer látták, ki se mentek hozzá, mi pedig hetente jártunk hozzá, és nekünk adták.

Szerintem minimum két alkalommal találkozni kell a leendő kutyussal, hogy megismerjük, egy alkalom nem elég.

Jó kis téma, én menhelyi önkéntesként másfél évet foglalkoztam a kutyámmal, mire ki tudtam hozni, szóval nem volt nehéz :D De mint önkéntes, azt mondom, hogy egy-két sétából is kiderül rengeteg dolog, ha nem csak fogod a póráz végét és emelgeted a lábadat, hanem oda is figyelsz a kutyára, játszol vele, tapogatod, próbálgatod, mennyire együttműködő, ilyesmik. Persze egy csomó dolog meg nem derül ki, ezért kell a helyiekkel beszélgetni, akik jobban ismerik.

Egyébként a vakrandis hasonlat elég jó, tényleg nagyjából erről van szó :))

Egyszer mentem el, akkor el is hoztam :)

Előző kutyámat hirtelen kellett elaltatni. Utána 2 hétig kutyakereső projekt zajlott. Kinéztem néhány nj-t és amstaff keveréket, de vagy nagyon fiatalok voltak, vagy idősebbek, vagy már gazdihoz kerültek, tehát nem jöhettek szóba.

Aztán ismerősöm felhívta a figyelmem egy leadott, altatásra váró kutyára az egyik gyepin / menhelyen.

3 héttel az előző kutyám elaltatása után kocsiba pattantunk, megnéztünk egy útba eső menhelyet: ivtalan középkorú nj kan, már sok tulajdonostól szökött, nem volt emberközpontú...bullkeverék, apatikus, nagy keverék ezerrel zizi, stb-stb

Aztán felmentünk megnézni a másik helyre a barátnőm által kiszemelt kutyát. Ez volt csüt-ön. Hétfőn adta le egy idős néni, aki kölyökként kapta. Artúr (most már Argos) egy nagy kifutó sarkában feküdt bizonytalanul és magába roskadva. 9 hónapos roti-nj keverék kan volt. Egyáltalán nem tetszett az első benyomás. Kiderült, hogy a többi domináns kannal voltak összetűzések és kicsit elpáholták, ezért rekesztette ki magát a sarokba.

Kivittük sétálni pórázon, a kutya teljesen kinyílt, bújt simire, puszit adott, fent volt a farka, véletlenül le is pisilt :D Ekkor mondták ismerősök, hogy most már megjelölt, haza kell vinni :)

Még ekkor sem éreztem azt, hogy igen, ő lesz az én kutyám...nagy szélvihar volt...február...egy fal tetején a szél alaposan megmozgatott hirtelen egy nagy ponyvát, zsákot...a kutya összerezzent, megijedt, de a hátrálás után magától ment oda megnézni, hogy mi az!!! Ekkor tudtam, hogy szuper kutya lesz.

Megkaptam az oltásit, beraktuk a kocsiba és hazahoztuk...azóta sem bántam meg...

De ha ismét kutyát keresnék, sokkal körültekintőbben járnék el, az biztos...mázlim volt...annyira kutyára vágytam, hogy aznap azt mondtam, hogy mindegy, de kutyával jövök haza :D

Én már jó ideje önkénteskedtem a menhelyen amikor elhoztuk a kutyulit. :) Már régóta ott élt mikor odakerültem, hát szerelem volt első látásra! :D Hetente általában 2-szer járunk ki sétáltatni/gondozni, nyáron néha minden nap kimentünk. Beteg szegény, így nem sok esélyt adtunk neki az örökbefogadásra. Jóól megtárgyaltuk itthon is a témát, összebarátkoztattuk a másik 2 kutyusunkkal, csak azután hoztuk el.

Mindig is azon a véleményen voltam, hogy képről nem lehet örökbe fogadni... Van egy másik, zártabb menhely is a városunkban, náluk nincs önkénteskedés, sétáltatás, stb., még azt sem lehet tudni, pontosan hol tevékenykednek. Ezt nem feltétlenül tartom jó dolognak, a kutyáknak igenis szükségük van szocializálásra és annyi szeretgetésre, amit az a 2-3 dolgozó nem biztos hogy meg tud adni nekik minden nap. Persze megértem az ő érveiket is, ezzel valószínűleg azt akarják elkerülni, hogy a nemkívánt szaporulat/megunt eb a telephely előtt kikötve landoljon.

Az örökbefogadó rendezvényeken is sok meggondolatlan döntés születik, ezért így nem adunk ki kutyát. Tessék szépen aludni rá egyet, kijönni a menhelyre, ezután döntsenek arról, vállalják-e maguk mellé 10-15 évre azt a Társat.