A ti kutyátokat mikor altatták el, szerintetek mikor kell elaltatni?
JA igen nem akarod elengedni...az a baj hogy ez már durva morális kérdést feszeget..hogy mi az önzés ugye?
egyébként embert is altatnak el,csak nem gy hívják
A spaninkat 16 évesen altattuk el, miután séta közben összeesett és nem tudott a saját lábacskáin hazajönni. Nem volt beteg egyébként, a doki azt mondta, hogy ha nem vittük volna el, pár héten belül úgyis elvitte volna a végelgyengülés, és nem akartuk, hogy szenvedjen. A skót juhászunk rákos volt, 13 éves korában kellett úgy döntenünk, hogy oltsa le a doki, mert hiába a műtétek és a gyógyszerek, látszott a kutyán, hogy szenved. Borzasztó rossz volt mindkét kutyus halála, de úgy voltunk vele, hogy nem akarjuk megkeseríteni életük további részét azzal, hogy végignézzük ahogy belepusztulnak a szenvedésbe. Így mindketten úgymond "megmenekültek" ettől a tortúrától.
A 4. válaszolóval pedig abszolút nem értek egyet. Nem tudom, látogatott-e már krónikus, vagy ápolási osztályt az illető, ahol olyan öregemberek tengetik utolsó napjaikat, akik betegek, nagyon súlyos rákos, vagy stroke-os betegek, és minden nap azért könyörögnek, hogy valaki segítse át őket a 'túlvilágra'. Nem tudnak normálisan mozogni, pelenkázzák őket, van olyan, aki a kanalat nem bírja megemelni, abszolút az ápolókra van bízva, és szenved, várja a halált, ami van hogy 2 év, van hogy 3 nap múlva jön el. Nem tudom érezte-e már a válaszoló a kiszolgáltatottság, a haszontalanság, a tehetetlenség borzasztó érzését, vagy hogy voltak-e olyan fájdalmai, amik miatt aludni nem bírt normálisan annyira kínlódott. Mindenesetre, én megkérdőjelezem, hogy ha lenne rá lehetősége, választaná-e inkább a szenvedést, mint a gyors, kíméletes halált.
Az biztos, hogy én a továbbiakban sem fogom kitenni az állataimat a sanyarú szenvedésnek csak azért, mert az önző emberi szeretet amelyre sokan hallgatnak, azt diktálja, hogy tartsam magam mellett a társam olyan sokáig, amíg csak lehet. Mert akár tetszik akár nem, a fájdalomtól és az elvesztéstől való félelem a szeretet legönzőbb és legocsmányabb formáját képezi, aminek én nem vagyok hajlandó teret engedni. Azt szeretném, ha az állataimmal töltött idő a lehetőségekhez képest számukra fájdalom és szenvedés mentesen teljen el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!