Meghalt a kutyám és nem tudom mit csináljak! Nem vagyok tisztában az érzéseimmel. Mit tegyek? (lent)

tudom ez nem sokat segít de próbáld meg így felfogni,nekem valamennyivel könnyebb volt..valamennyivel...:

A menyországtól innen van egy hely, amit úgy hívnak: a Szivárvány Híd.

Amikor egy állat, aki közel állt valakihez meghal, a Szivárvány Hídhoz jut. Egy nagy rét terül el a lábánál, hogy minden állat szaladgálhasson, és együtt játszhassanak. Állandóan süt a nap, és elegendő étel, ital található ott, hogy mindenki kényelmesen érezze magát.

Azok az állatok, akik betegek, vagy öregek voltak, visszanyerik egészségüket és életerejüket. Akik megsérültek, sebeik begyógyulnak és olyanok lesznek, mint ahogyan fiatalon ismertük őket.

Az állatok boldogok és elégedettek, kivéve egy dolgot: hiányolják azt a valakit, akit szerettek, akit hátrahagytak.

Minden állat együtt kergetőzik és játszanak, de eljön a nap, amikor valaki egyszer csak megáll, és a távolba tekint. Tekintete elszánt, teste lelkesen reszket. Egyszer csak elszakad a csoporttól, a fű fölött szinte repülve, lábai egyre gyorsabban és gyorsabban viszik előre.

Megpillantja gazdáját, és amikor gazda és hű kedvence végre találkoznak, egymásba kapaszkodnak örömmel, hogy soha ne váljanak el többé. Boldog puszik záporoznak a gazda arcára, újra megsimogathatja imádott kedvence fejét, és újra belenézhet bizalomtól csillogó szemébe, oly rég eltávozott életéből, de soha nem tűnt el szívéből.

Azután átsétálnak a Szivárvány Hídon, együtt.

Az erdő szélén, dombok lábánál,

Buja zöld réten hol idő megáll.

Hol férfi és nő hű barátja fut,

Miután földi idejük lejár.

Mert itt, e- és túlvilág határán,

Hol minden kedvenc nyugalmat talál,

Ezen az aranyló földön, játsznak,

Míg átlépik a szivárvány hidat.

Már nem szenvednek kíntól, bánattól,

Újjászületnek, testük meggyógyul.

Az egészségük ismét a régi,

Csak a régi társ, ami hiányzik.

Szaladnak a füvön, gondtalanul,

Míg egy nap megállnak, szemük keres.

Fülük hegyezik, érzik a szagot,

Majd hirtelen, egyikük elszakad.

Mert tekintetük újra összeér,

Újra együtt vannak, ember és társ.

Egymáshoz futnak, barátok régről,

Elszakadásuk ideje elmúlt.

A szomorúság, és a búbánat,

Örömmé válik a két szívben.

Szeretetben egyesül, örökké,

S áthaladnak a szivárvány hídon.

Mikor már túl vagy a gyász azon fázisán hogy elfogadás,utána nézz egy kedvencet magadnak egy új társat! Tudom ŐT senki nem fogja pótolni de próbáld meg! Csak ne ugyanolyan fajtát válassz mert akkor mindig az fog a buksidba járni hogy ő miért nem olyan mint Bogyó? Bogyó jobban csinálta,Bogyó ezt persze tudta.. Csak hogy ne tudd összehasonlítani őket nap mint nap!

Őszinte részvétem,sokan átmentünk ezen!

Először is sajnálom, őszinte részvétem. Talán nem hiszed, de nagyjából tudom mit érzel. Nekem négy hónapja (majdnem öt) tűnt el a kutyám, egy kis fekete puli. 4 éves korom óta megvolt, rengeteg közös élményem volt vele.. emlékek, érzések, pillanatok, amiket sosem felejtek el. Ő 10 éves volt. Egyik nap még megvolt, a következő reggel viszont sehol sem találtam. Eleinte nem aggódtam, hiszen gyakran kóborolt el otthonról. Sokan ezt a fajtájával is magyarázzák. Aztán eltelt egy nap. és még egy. és én kezdtem igazán félni, és gyanakodni. Talán most ez nem a szokásos. Talán.. bajba került, eltűnt. Heteken keresztül kerestem mindenütt, állatmenhelyeken, sintértelepeken, a lakhelyem környékén.. sehol sem volt. Le sem tudom írni azt, amit akkor éreztem. Azt hiszem magamat okoltam mindenért. Nem törődtem vele eleget - gondoltam. Most már tudom, hogy ez nem igaz. Mindennap amikor csak tehettem vele voltam. Utólag tudom, hogy ez nem volt igaz. Másrészt úgy gondoltam, hogy ha még aznap elkezdem keresni, mikor először észrevettem, hogy nincs a kenelben, akkor talán minden másképp alakul. Most már késő. Csak abban tudok reménykedni, hogy valahol, egy másik családnál boldogan éli az életét. Boldogabban mint nálam, velem.

A Te esetedben ez tudom, hogy nem segített, de úgy éreztem, el kell mesélnem az én történetemet, hogy tudd, együtt érzek veled és tudom, min mész keresztül. Beletelt legalább egy hónapba, míg eljutottam arra a szintre, hogy nem sírtam miatta minden éjszaka, és nem vádoltam magam. Aha.. még ma is könnybe borul a szemem, mikor eszembe jut. Azt hiszem, a legjobb, amit most tehetsz, hogy megpróbálsz nem rá gondolni. Ehhez persze nagy lelki erő kell, vagyis szentelj egy kis időt arra, hogy végiggondold a közösen eltöltött perceket. Ha ezt megtetted, akkor szedj össze egy kis erőt, gondolj arra, hogy most Bogyó sem örülne, ha miatta szomorkodnál. Vagy tévedek? Fogadd el, hogy Ő nincs többé, hogy nélküle kell élned a mindennapjaidat. Ahhoz, hogy újra boldog lehess (csak most nélküle) fejben kell eldöntened mindent. Óriási akaraterő kell a továbblépéshez. Ha nem szeded össze magad, és nem döntöd el a dolgokat fejben, ha nem küzdesz és nem vagy elszánt, kitartó, akkor sosem fogod tudni feldolgozni az eseményeket. Viszont ez az élet rendje. Egyszer a szüleid is megfognak halni és te is. Ez ellen nem tehetünk semmit. Azonban továbbléphetünk, és élhetünk tovább boldogan. nem ajánlom, hogy vegyél még egy kutyát... legalábbis én nem tettem. Még mindig nincs kutyám, és egyelőre azon a ponton vagyok, hogy nem is akarok többé kutyát. De ha te úgy gondolod, hogy egy új, egy másik kutya segítene neked feldolgozni a történteket, akkor vegyél egyet vagy még jobb, ha örökbe fogadsz egyet:) Ha ezt a lehetőséget választod, akkor egy valamivel légy óvatos: semmiféleképpen ne ugyanolyan fajtájú kutyust vegyél, mint Bogyó volt. Egyébként rengeteg lehetőséged van még. Beszélgess a problémáidról a szüleiddel, barátnőiddel, vagy egy pszichológussal. Ha gondolod, én is szívesen segítek, amiben csak tudok, főleg, mivel én is 14 éves vagyok, ráadásul hasonló fájdalmat éltem át, mint te. Remélem hamarosan minden rendbe jön és jobban leszel!:)

Őszinte részvétem... Nemrég válaszoltam egy hasonló kérdésre, sajnos bemásolni nem tudom mobilról, mert nagyon "össze lenne nyomva", minden második-harmadik szó után új sorban kezdené.

http://www.gyakorikerdesek.hu/allatok__kutyak__3001261-jol-d..

Utolsó (6-os) válaszadó voltam, talán segítene neked, amit akkor írtam... Nagyon sajnálom, de jó döntést hoztatok, hogy nem hagytátok szenvedni őt... :(

Szia!

Idővel jobb lesz! 5 hónapja kellett elengednem a nyolc hónapos kiskutyám. Egy alattomos, veleszületett szívbetegség miatt, amit sajnos a mindennapos kezelés sem tudott legyőzni.

Nekem Ő volt az Igazi Kutya, nagyon éreztük egymás rezgéseit, a fiatal kora ellenére is tökéletesen össze tudtunk dolgozni. Végig ott voltam Vele, míg az orvos elaltatta. A kertben temettük el.

Nagyon dühös voltam, mert egy ilyen stramm, kedves, és intelligens kutyának nem 8 hónapot kellett volna élnie.

Én is nagyon elkeseredtem, hetekig sírtam, néha még most is elpityeredem.

Egy hónapja magunkhoz vettünk egy rossz sorsú, mentett kutyust (nem az Ő fajtájából, és nem is kölyök). Szeretem. Teljesen más jellem, de ugyanúgy igényli a szeretetet, és a törődést. Ő sem fogja kitörölni az elvesztett kisördög emlékét, de a segítségével már gyakrabban jutnak eszembe a szép emlékek, mint a szenvedés időszaka.

Ha szereted a kutyákat, ha igényt tartasz a társaságukra, akkor sajnos tudomásul kell venni, hogy ahogy halad az idő, úgy bővül a szellemfalkád. De Ők várni fognak rád, és nincs annál nagyobb dolog, hogy rövidebb-hosszabb életük során van mellettük valaki, aki tényleg A Gazdi.

Tarts ki, dolgozd fel a saját tempódban az elvesztését, és készülj egy új fejezetre.