Megéri manapság kutyatenyésztőnek lenni?
Elsőnek is leszögezem, hogy nem, nem szeretnék kutyatenyésztő lenni.
Mi nemrég vettünk egy angol cocker spániel kutyust, tk-s, és emiatt sok kennel honlapját végignéztem, valamint hirdetéseket. Megszokásból most is szoktam nézelődni és látom van ahol már 1 éve rajtuk maradt néhány kiskutya (az expresszen most is belefutottam olyan hirdetésbe hogy tk-s angol cocker spániel eladó, olcsón, csak az oltások árát kell kifizetni) és olyat is olvastam hogy részletfizetéssel is elvihető csak vigyék.
Megéri a mai válságban tenyésztőnek lenni, miközben az embereknek nincs pénzük? Sok helyen olvastam, hogy ebből nem lehet megélni, de igaz ez? Sokan tenyésztenek, mind csak elhivatottságból csinálja?
Mondjuk voltunk néhány kennelt meglátogatni, nem tűnt úgy hogy nem lehet megélni a dologból, olyan házaknál voltunk, hogy majdnem megszólaltak :)
Ezeket a teszteket KÖTELEZŐ megcsináltatni és ha nincsenek meg akkor lehetetlen eladni külföldre a kicsiket mert SENKI se veszi meg őket és Magyarországon nincs technika ezeknek a genetikai teszteknek megcsinálására (vagyis van egy géncentrum de miután kétszer kaptam olyan eredményt ami a kutyám genetikai hátterével lehetetlen ezért nem próbálkozom velük - mert egy genetikai hordozó és egy genetikailag mentes kutyának, hogy lesz mentes kölyke azt senki se tudja kimagyarázni max hordozó lehet a kiskutya vagy mentes... miután az amerikai labor megcsinálta az is jött ki...)
Milyen magyar bírókról beszélsz? a fele az se tudja milyen fajta a kutyám ne röhögtess már.. A speciál kiállításokra a legjobb bírókat hívják Amerikából. Angliából stb olyanokat akik nem egyszer tenyésztik a fajtát...a nevezési létszámok pedig nem egyszer 200 felett vannak... nem egyszer volt már itt kutyám osztály győztes és fajtagyőztes is.. 3 olyan kennelbe került már tőlem kiskutya akik világhírűek és majdnem 100 ban tenyésztőknek adom el a kiskutyáimat.. az elmúlt két alomban összesen 3 kölyök került hobbyra és azok is csak színhiba miatt ami gyakori a fajtában.. asszem ez elmond valamit..
"genetikai hordozó és egy genetikailag mentes kutyának, hogy lesz mentes kölyke azt senki se tudja kimagyarázni max hordozó lehet a kiskutya vagy mentes... "
Ennek fussunk neki még egyszer, mert valami logikai hiba van benne: "hogy lesz mentes" <=> "hordozó lehet ... vagy mentes" (Így van, tehát így lesz mentes!)
mentes X hordozó >> 50% mentes, 50% hordozó
Amúgy tényleg vannak olyan tesztek, amit Magyarországon nem csinálnak semmiképp sem. Én is csináltattam olyat, amit az egész világon összesen 2 laborban tudnak megcsinálni.
ma 18:33
mondd már meg légyszives, hogy az idézet milyen összefüggésben áll a válaszoddal...? :D
"na ne ferdíts már szépen kérlek
honnan veszed, hogy a belga esetleg okosabb, vagy nem korrupt? mert belga? attól még ugyanannyi esély van rá, hogy korrupt legyen, sőt, tudod mit? sokkal inkább fog egy csúnyább belga kutyának díjat adni, mint egy magyar szebb kutyának, ez a mentalitás mindenhol megvan"
mert olyan sokszor voltál már külföldön? azok után, hogy szerinted a magyar bíró is meg tudja mondani tenyészthető-e, azt sejtem, nem.
amit leírtam tény. több fajtánál is előforduló jelenség, hogy van egy allrounder kiállítói gárda, és egy igényesebb. az igényesebbnek már nem éri meg eljönni az allrounder magyar bírókhoz, mert azok csak az ismerős arcokat nyeretik, míg ha egyszer előkerül egy adott fajtához értő (ált. külföldi) bíró, akkor ólraunderék eltűnnek, és az igényesebbék nagyon jól végeznek. ez azért sokat elárul, szerintem.
bocs :) olyan ideges voltam, hogy rosszul írtam (nem a kérdés miatt csak itthoni dolgok :) ) a genetikailag hordozó szukám lett fedeztetve egy mentes kannal és 2 kölyökre is azt hozták ki, hogy mind a 2 génpáron hordozzák a betegséget holott a szukám 1 génen hordozza míg a kan egyen se.. ez lehetetlen és kontrollként kiküldtük az Amerikai laborba ahova mindenki küldeni szokta Európából erre a betegségre a teszteket és a szuka tesztjét is itt csinálták annó.. a két kicsiből egyik egy génen hordozza a másik mentes lett..tehát mind 2 kiskutya tenyésztésbe vonható míg a magyar labor meg elcseszte ahogy nem csak nekem de volt már ismerősöm akiknek szintén.
Azt aláírom, hogy a klinikai teszteket itthon meg lehet csináltatni pl a Dp-t és van nagyon jó szem specialista akinek tényleg jó felszerelései vannak
bocs :) olyan ideges voltam, hogy rosszul írtam (nem a kérdés miatt csak itthoni dolgok :) ) a genetikailag hordozó szukám lett fedeztetve egy mentes kannal és 2 kölyökre is azt hozták ki, hogy mind a 2 génpáron hordozzák a betegséget holott a szukám 1 génen hordozza míg a kan egyen se.. ez lehetetlen és kontrollként kiküldtük az Amerikai laborba ahova mindenki küldeni szokta Európából erre a betegségre a teszteket és a szuka tesztjét is itt csinálták annó.. a két kicsiből egyik egy génen hordozza a másik mentes lett..tehát mind 2 kiskutya tenyésztésbe vonható míg a magyar labor meg elcseszte ahogy nem csak nekem de volt már ismerősöm akiknek szintén.
Azt aláírom, hogy a klinikai teszteket itthon meg lehet csináltatni pl a Dp-t és van nagyon jó szem specialista akinek tényleg jó felszerelései vannak de sokan olyan orvossal csináltatják aki sima réslámpával ránéz és mond valamit... ha nem tetszik akkor elviszik máshova és reménykednek, hogy ott mentes eredményt kapnak...ezt önbecsapásnak tartom...magamnak "csinálom " azokat a kölyköket és magamnak miért csinálnék nem 100% ban biztos eredményt?
én nem bántom a magyar bírókat...van már néhány tucatnyi CAC, CACIB, BOB, BOG címem tőlük és még BIS is... nagyon jól megtudom mondani saját kutyáimról, hogy tenyészthetők e és ugye a tenyészszemle mondja ki a végső döntést. de amint konkurencia van a fajtában azonnal megvannak lőve általában ismerős arc kapja a címet ( volt már, hogy én kaptam a címet a kutyámmal holott a külföldi hölgy által hozott szuka szerintem sokkal jobb volt és még én éreztem szarul magam...)
Fiatalságomban még sok magyar kiállításra jártam...ma már néhány CACIB ra elmegyek vagy max a klub kiállításra... és inkább gyűjtök, hogy vihessem külföldre a kutyát...sokkal nagyobb értéknek tartottam azt, hogy az egyik szukám Amerika egyik legjobb tenyésztő/bírójánál kitűnő 2 címet kapott mint azt, hogy ugyanaz a szukám itthon többszörös BOG címekkel büszkélkedhet..
ott mikor beneveztek csak az én osztályomba 40 kutyát és 2. lett az enyém vagy egy tucat híres kennel tulajdonosa jött oda gratulálni és volt aki rögtön mondta, hogy neki ettől a szukától kell kiskutya (és kapott is)
Kit érdekel mit mond egy olyan allrounder bíró aki vagy 100 fajtát bírál a felének a standardját se tudja és néha bődületes baromságokat tud mondani?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!