Mit tehetek, hogy a kutyám ne ugasson úgy minden emberre, aki a ház előtt elmegy, mint egy veszett vadállat?

Nem értem, miért kell ellenségesnek lenni, ha egy ember segítséget kér másoktól – ez szól annak a kedves hozzászólónak, aki: „Minek vettetek ilyen kutyát…, nem hobbikutya…” Egy ilyen válasszal nem segítesz, nem értem, miért kell okoskodni. Így van, munka kutya, és dolgoztatva is van, sajnálom, hogy ezt nem írtam ki az olyanoknak, mint te. Én nem dísznek vettem a kutyámat, hanem TÁRSNAK! Nem a hobbim, hanem az életem egyik legfontosabb része. És az előző kutyám is ilyen fajta volt – nem hasonlítgatok, tudom, hogy az hiba, a vásárlás előtt is így álltunk a kérdéshez, egyszerűen csak ő általa okos, kezelhető kutyának ismertem meg a fajtát.

A többi normális hozzászólónak pedig: Nagyon köszönöm a segítségeteket, de sajnos ezeken is túl vagyunk, kivéve az agilityt. Ez jó ötlet, ki is fogom próbálni. Minden nap foglalkozom vele, feladatokat kap, tanulunk – és az a meglepő, hogy ilyen téren mindig szót fogad. Tehát nem csak testileg, hanem szellemileg is fárasztom a lehetőségekhez mérten, ami annyit jelent, hogy naponta két-három órát. Kutyaoviban voltunk többször is, mikor még pici volt, de annyira félt a többi kutyától, hogy semennyi koncentrációt nem mutatott, csak remegett. Azóta összebarátkoztunk két kutyussal, velük teljesen jól elvan. Olvastam, hogy van lehetőség otthoni oktatásra is, mikor a kiképző jön el házhoz – ennek lenne értelme, nem?