Hogyan találjak neki gazdát?

Hát körülbelül 2 héttel ezelőtt láttam meg az utcán (nem igazán vagyok járkálós típus, utálom a falumat), és egyszer csak odajött a kerítésünkhöz (mert tudni illik a kerítésünk előtt vannak olyan virágok ami alatt meghúzódhat a melegtől). Egyszer csak vittem ki a szemetet és felneszelt. És olyan édesen nézett, hogy muszáj volt a szemébe néznem. (Egyébként én a legtöbb kutyától irtózom, amióta megtámadott az utcán egy dobermann...) De ez a kutya annyira szelíd, és édes, hogy az valami hihetetlen. Aztán múlthéten csütörtökön szintén ott feküdt a kapunk előtt. (Am legtöbbet a mi utcánkban van, mert a házunkkal szemben van egy ABC és tudja, hogy mikor jön a szállítmány, kenyér meg ilyenek. Jah és már sokszor láttam, hogy az erre felé lakók adnak neki egy kis kenyeret.) Na de térjünk vissza a történethez...! Aznap épp kint volt az egész család (kivétel apum, ő dolgozott) és egyszer csak beszökött a kutya (úgy hogy nem csaltam be). Van egy kis rés a szomszédunk és a mi kerítésünk között, nyilván ott jöhetett be. Aztán elkezdett ott ugrálni nekem, mint aki játszani akart, de tudtam, hogy nem szabad, mert már az egész család rám förmedt, hogy nem kell ide kóbor kutya, ne szoktassam ide. Ezért fogtam és kicsaltam, de amint becsuktam a kaput azon nyomban azon a résen befutott és újra ott termett az udvaron. Aztán anyum meglátta, ő is próbálta kivinni, de neki is visszajött. Ezt körülbelül ötször csinálta meg. Aztán anyum is beadta a derekát meg a húgom is, és elkezdtünk vele játszani (körülbelül 2-3 óra hosszát játszottunk vele) Adtam neki labdát, meg eldobtam neki a botot és visszahozta. (Előtte pedig kihúztam egy répát a veteményeskertünkből és megette, utána pedig a lepotyogott almát is megette.) Az a véleményem, hogy ezt a kutyát valaki kidobhatta, mert tanult kutya, és egyben nőstény is. Nyilván annak az illetőnek nem kell kiskutya, így hát kidobta. Aztán a kutyus itt maradt, de már nem mentem ki hozzá, hátha elmegy. De nem. Apum megjött a munkából és jó mérges volt. De nem érdekelt. Gondoltam, hogy nem ő dönti el, hogy a kutya itt akar-e maradni. Majd a kutya eldönti. Aztán jött a nagy balhé. Fél 12-től hajnali 3-ig ugatott. Négyszer mentem ki hozzá, és megvártam míg elalszik. Már a végén fel sem mentem a szobámba, hanem a nappaliban aludtam, hogy gyorsabban ki tudjak menni hozzá, mielőtt még jobban felmérgesíti apumat. Aztán valamilyen csoda folytán reggel is ott volt. Jött velem minden hová és csak az én szavamra hallgatott. Felmentem papámékhoz is (akik a kertünk végén laknak), hogy beszéljék rá apát, hogy csinálja meg a kerítést. (Tudniillik nincsen kerítésünk csak elől, de a szomszédoktól nincs elkerítve a telkünk, illetve a veteményeskertünk sincs az udvartól.) Aztán apáék hazaértek a nagy bevásárlásból és tudatta velem elég keményen, hogy tüntessem el a kutyát. Nem érdekli, hogy hogy, az se bánja ha lelövöm, csak tüntessem el. Mert hogy neki nem kell, hogy ugasson egész éjszaka, meg ő nem szedi a kutyaszar, nem vesz össze a szomszédokkal, hogy átmegy a kutya, stb. Nagyon rosszul esett, de hát nem akart elmenni a kutya. Aztán fogta magát és estefelé elment. És ma megint előbukkant. Tesóm kint játszott az udvaron amikor szólt nekem, hogy megint itt van. Én meg csak annyit mondtam, hogy jöjjön be és ne szóljon hozzá. Fogta magát (mármint a kutya), lefeküdt az árnyékba és úgy tett, mintha otthon érezné magát, aludt. Szerencsére mire hazajött apum addigra elment, de annyira rossz látni, hogy ki tagadták. Olyan kis ártatlan. Viszont amikor összevesztünk a szüleimmel a kutya ügyben (egyébként anyum megengedte volna hogy megtartsam) anya megígérte, hogy tavasszal veszünk egy kiskutyát amit majd tanítgathatok, meg ilyenek. De addig meg kell csinálni a kerítést. (Mellékesen azért nem lehet most még a nyáron kutya, mert nincs kerítés.) A másik kutyával se lett volna semmi baj, mert elmenni nem ment, meg a szomszédba sem szökött át, csak az volt a baj (az akasztotta ki apumat), hogy ugatott.

Szóval ennyi a történet.