Pénzhajhász állatorvos. Miért nem fogja fel ha megkérem őt?
Egy nagyon kicsi faluban lakok ahol 1 rendelőben 2 orvos dolgozik. Az egyik csak a 3 évnél régebben a falunkban lakók állatait vizsgálja, a másik bárkiét, viszont nagyon pénzhajhász.
Én még csak fél éve élek itt, tehát a 2-hoz "kell" járnom.
Na most az a problémám, hogy már nem győzöm anyagilag a kutyám tartását miatta. Még kicsi, most kapja a kötelező oltásokat, de ennél az orvosnál nincs olyan, hogy csak azt adja be neki amiért mentünk.
Írok is pár példát:
1;Első oltásáért mentünk akkor beadta neki, plusz féregtelenítő (ezt még megkérdezte és kértem is), de még adott neki bolha irtót is pedig 2 nappal előtte lett neki adva megelőzés céljából. Tehát NEM volt bolhás, csak elővigyázatosságból lett adva neki. Ő ezt nem vette tudomásul és a végösszeg 15640ft volt. Hát én azt hittem, hogy lehidalok ott helyben. Mondtam neki, hogy nem kérek bolha irtót, de játszotta az alkalmi süketet.
2;Csak körömvágásra mentünk és, hogy megnézze a fogait. Na most direkt, kissé erőszakosan is, de hangsúlyoztam, hogy semmi mást nem kérek és nem hoztam több pénzt mint amennyi ennek az ára. Ő adott neki ismét féreghajtót, egy másik gyógyszert és még egy szurit is kapott. Nem mondta, hogy mit adott be neki és a gyógyszerről se mondott semmit pedig kérdeztem, hogy mi volt az. A végösszeg 10000ft volt.
3; Veszettség ellenire mentünk mondtam, hogy nem szeretnénk semmi mást. Azt mondta, hogy jó. Fogta magát és a veszettség ellenin kívül adott neki még 1 szurit, levágta újra a karmait, 2 gyógyszert kapott, féreghajtó, ismét bolha irtó és még vért is akart tőle venni. Itt elvettem őt a kezelő asztalról és kikértem magamnak, hogy ezt mégis, hogy gondolja. Ő ismét alkalmi süketet játszott majd mondta, hogy rossz gazda vagyok mert a kutyám nem etetem rendesen, mert kórosan sovány. Végösszeg 20500ft volt.
Egyszer kellett elmennünk egy féreghajtó tablettáért és szerencsére a másik orvos volt. Nagyon kedves és szimpatikus doki. Mindig kérdezte, hogy szeretném-e ha ezt és ezt megvizsgálná a kutyán és mindig mondta, hogy épp mit csinál. Amikor megkérdeztem, hogy szerinte vékony-e a kutya azt mondta, hogy korához képest megfelelően van táplálva és makk egészséges.
Egyébként egy csivaváról van szó, most 7 hónapos és 1,5kg. Holnap kéne menni vele ivartalanításra, de már előre félek, hogy mennyi lesz a végösszeg.
Az ivartalanítás mindennel együtt elméletileg 25000ft, de attól tartok, hogy a dupláját fogom fizetni annál a dokinál.
Hogyan érzékeltessem vele, hogy tényleg nem kérek mást és ez a kutyának sem jó?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én ezt biztos nem hagynám, édesanyám szerintem agyon is ütne, ha megtudná mennyit fizetek a dokinál. :D
Mindenképp feljelenteném! Ne hagyd magad, hisz gondolom nem csak téged húz le a faluban.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Felháborító. Érdemes lenne átszámolni, hogy a nem akut ellátásoknál, herélés, oltások és társai, jobban jönnél-e ki a benzinköltséggel/buszjeggyel a másfél órára lévő állatorvosnál és oda hordani inkább.
Arra, hogy betegesen vékony. Nem értek ehhez a fajtához, de mi például teljesen kétségbe voltunk esve, amikor az utcán szembejövő idegen szakértők, rendszeresen beszóltak, hogy éheztetjük a kutyánkat olyan sovány. A legjobb prémium tápokat kapta, a testsúlyához képest még kicsit többet is, mint írták. A következő oltáskor megkérdeztük az állatorvost, hogy mi a helyzet és közölte, hogy tökéletes kondiban van a kutya, azért tűnhet vékonynak az emberek szemében, mert Magyarországon a kutyák 70-80 %-a elhízott. Egy falusi állatorvos pedig nem hinném, hogy sok csivit látott már, nyilván a nagyobb, szőrösebb kutyához van szokva és nem tud mit kezdeni egy macskatermetű jószággal.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Igazi BALEK vagy, már bocs!
Mi az, hogy nem mehetsz a másik dokihoz! Mi az, hogy nem azt teszi a doki, amiért mész? Miért fizetted ki?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!