Mennyi ért lehetne eladni egy szibériai husky-t?
Örülök, hogy végül sikerült jobb belátásra térni. De ha netán mégis el akarnátok adni, akkor először mindenképpen a tenyésztővel kell konzultálni, mert elővásárlási joga van az általa eladott kölyökre, biztos vagyok benne, hogy visszavenné a kutyát.
Foglalkozzatok vele többet, sétáljatok, labdázzatok, esetleg járjatok el kutyasuliba, ha van rá lehetőségetek.
Ne viccelj már, mit vársz egy unatkozó kölyökkutyától?? Vidd el naponta sétálni, fáraszd ki, aztán lassan viheted kutyaiskolába is.
Ha egy picit odafigyeltek, fegyelmezitek, akkor pikk-pakk megtanulja, hogy mit szabad és mit nem.
Én először sajnáltalak, hogy családi okok miatt meg kell válnod a kutyádtól, pedig szereted, majd elolvastam azt a családi okot, és megváltozott a véleményem.
Egy kölyökkutyával (főleg egy energiával teli munkakutyával, mint a husky) vele jár, hogy rosszalkodik. Meg kell nevelni, az én kutyám is rosszalkodott kölyökként (igaz, ő egy keverék, de teljesen mindegy), de ezekről le lehet szoktatni, csak türelem és kitartás kérdése. Én elhiszem, hogy nagyon kellemetlen, mikor tönkre tesz valami drága holmit, de erre is a gazdának kell odafigyelni, hogy a rosszcsont kutyus ne juthasson az ilyen dolgok közelébe.
Azt írod, hogy egyébként jó kutya, hát akkor meg igazán nem értem, mire fel ez a kérdés. Ha egy egyébként jó kutyán pár rosszalkodás miatt túl akarsz adni, akkor ne haragudj, de nem vagy a gazdák gyöngyszeme... Ha így állsz hozzá, szerintem is az lenne a legjobb, ha visszaadnád a tenyésztőnek, vagy pedig elajándékoznád valakinek, aki tud vele bánni. A kutyus érdekében.
El kell keserítselek,ez rosszabb lesz.Írtad,hogy foglalkozol vele,de ezek szerint keveset.Egy huskynak kevés 1-2 óra séta egy nap. Foglalkoztasd,futtasd,vagy szökni fog és rongálni.
Megkérdezhetem,kitől vetted a kutyust?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!