Hogyan szoktathatnám le erről?
Én most fogadtam be 4 napja egy 4 éves kutyust,sosem volt rajta póráz,úgy húzott,hogy lobogtam utána. Én fojtót használok,és ha húz,akkor egy erőteljes rántással ( nem húzással,mert akkor megszokja,hogy szorít a nyakörv,de ugyanúgy fog húzni )visszarántom.
Tegnap már a lábam mellett sétált.
Több mozgás,foglalkozás jó gyógyszer lenne neki.Az kapu nyitást meg gyakorolni kell! Kapu előtt üljön le - még ki tudd nyitni a kaput -, állj úgy, hogy ne tudjon csakúgy kirohanni rajta.
Ajtó nyílik, addig ülve kell maradnia, míg te nem szólsz.
Ha rögtön felpattan, akkor kaput bezárni. Tehát amíg ő ülve marad, addig van a kapu nyitva, ezt kell tudatosítani benne. Valószínűnek tartom, hogy a kutyád keveset mozog, és egész nap be van zárva. Azért hajt annyira, mert neki a kapu nyitás jelenti a szabadságot, és tudja kevés ideje van élvezi azt. Minél több mindent akar megtapasztalni ez idő alatt. Mellesleg javasolnám a kutyaiskolát, mint elfoglaltságot. Engedelmességi és az ÖV nagyon jót tenne neki, és neked is.
A kutyák azért húznak, mert úgy vélik, hogy akkor gyorsabban eljutnak az adott célhoz. Ez általában be is jön nekik, mivel a gazdi ilyenkor általában felgyorsít, hogy kevésbé kelljen ellentartani. Ha a következő sétáltatáskor megmutatod neki, hogy a húzással semmit, sőt ellentétes dolgot fog elérni, nagyon hamar le lehet szoktatni erről.
Barátnőmék kutyájával ugyanez volt a helyzet, hetente vitték sétálni, ezért ő is szinte megfojtotta magát annyira húzott. Hörgött, zihált stb, még hallgatni is rossz volt, nem hogy nézni.
Egy hete azt a módszert alkalmazzuk, hogy amikor megfeszül a póráz, abban a pillanatban hátraarc, és elindulni a másik irányba.kutyádnak meg kell tanulnia, hogy csak akkor haladtok bármerre is, ha melletted marad.
Ha sokkal erősebb mint te, akkor kérdés, hogy tudod e érvényesíteni az akaratodat a séta irányát illetően.
Amúgy ezen kívül egyértelmű hogy a rangsort át kellene rendezni, kutyád fölötted áll, ez semmiképp sem segít a húzáson.
A folytónyakörvet működő, de barbár dolognak tartom, szerintem testi fenyítés nélkül is jó eredményeket lehet elérni.
Jó kutyázást!
Fojtót bármelyik kutyaboltban kapsz párszáz ft-ért.
Kezdetben valóban barbárnak tűnhet, de én vallom,hogy utána a kutyának is jobb,hiszen,ha nem húz,akkor valójában nem is érzi,hogy van rajta nyakörv. Nem melegít,nem viszket alatta, nem húzza a szőrét, ha hosszú,csak lóg.És kb 3 nap alatt megtanulja.
És nem félnek tőle, meghallják,hogy csörög,és már rohannak is hozzám :)
hat nekunk eleg sok kutyank van de azert az egesz megy setalni az egesz szofogado kiveve: van egy 6 honapos 70 cm magas 60 kg os tisztafaj kaukazusi kan kolykunk o meg egy kicsit szofogadatlan de azert a szuros nagyokrv bevallt es jo ha van egy masik kutya akire fel tud nezni es aki mar tud menni szeoen porazzal akar a tied akar a baratod e ha osszebaratkoznak majd melette fog menni es o ish megtanulja
;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!