Én vagyok a hibás? Miattam pusztul el egy kiskuty?
Figyelt kérdés
Múlt hét szombaton kihoztunk egy kiskutyát az állatmenhelyről. A papírjai szerint május 1-én született és előző nap oltották mindenre, mikrochippel látták el. Mielőtt kihoztuk megvizsgálta az ottani állatorvos, hogy egészségesen adja ki. Hazahoztuk, megfürdettem, és kutyakaja híján kenőmájas kenyeret kapott, amit jóízűen megevett és elég nagy pocakot rakott. Már aznap délután elkezdett menni hasa, először lágy volt, majd átváltott tiszta barna vízzé. Ezután semmit nem evett már, csak vizet kortyolgatott. Hétfő du-án vittem az állatorvoshoz, aki antibiotikumot adott neki, mert lázas volt és továbbra is ment hasa, valamint kapott széntablettát és valami meleg lötyivel feltöltötte, úgy hogy a bordái közé szúrt. Estére sajnos akárhogy próbáltam nem tudtam lenyomni a torkán a széntablettát, amit az állatorvos adott. Kedden visszamentünk kontrollra és ugyanúgy volt, szerdára már a vizet sem fogadta el, fecskendővel nyomtam a szájába, most pedig viszem elaltatni, mert nem bírom tovább nézni, ahogy szenved. Első két éjszak eleven volt, sokat vonyított, aztán erre már ne volt ereje. Az orvos szerint ráoltottak egy benne lappangó betegségre, de szerintem én rontottam el valamit! Volt valaki hasonló helyzetben?2011. jún. 23. 14:21
11/18 A kérdező kommentje:
Hiába eszik, úgy sem marad meg benne! Már a széntabletta is folyik ki belőle!
2011. jún. 23. 14:57
12/18 anonim válasza:
Pedig egy jól felszerelt klinikáig el kellene vinned. Ott még ott is hagyhatod, aha olyan a kezelése, hogy állandóan figyelni, kezelni kell.
13/18 anonim válasza:
Ha hazaviszel egy kutyát akkor legalább ennivalója legyen már! Gondolom nem két perccel előtte döntötted el, de még akkor is be tudsz ugrani a boltba hazafelé menet. De mondjuk nem hinném hogy ez a baja a kutyádnak.
14/18 anonim válasza:
Ez a kiskutya minden valószinűség szerint megfertőződött a menhelyen, és rá lett olta.
15/18 anonim válasza:
Annyit megérdemel, hogy egy másik orvos is megnézze és esélyt kaphasson a túlélésre!
16/18 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszadóknak. A kutyust meglepetésként hozta haza a férjem és ahogy említettem egy kislány édesanyja is vagyok, sajnos nem tudok azonnal ugrani mindenre. De teljesen igazad van, hiszen a beszélgettünk róla, hogy milyen jó lenne már egy kiskutya és jobban felkészülhettem volna ilyen esetre!
2011. jún. 23. 19:20
17/18 panettone válasza:
Mi van a kutyával? Eljutottatok dokihoz? Hívtátok a menhelyet? Esetleg az ottani kutyák is lehetnek betegek ha ráoltottak egy parvóra akkor az alom többi kutyája is ilyen! És ha őket esetleg kezelik talán tudnak segíteni!
Én mézes vizet nyomnék bele ezerrel, csipet sóval hogy pótoljam az energia és só veszteséget és ÁLLATORVOS!
Ha el is rontottál valamit akkor se keseregj próbáld rendbehozni...
18/18 anonim válasza:
Ne csüggedj. Lehet, hogy már ilyen volt...
Az előző gazdija biztos bántotta.
Te mindent megtettél érte.
nekem így volt a 2 hónapos hörimmel. Hörcsögmenhelyről hoztuk majd 4 nap után magától elpusztult.
:(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!