Hogyan taníthatom meg a kutyámat arra, hogy 20 m-ről kirohanjon a bójához, megkerülje, és lefeküdjön mellette?

Szia! A bójával mi is szarban voltunk eleinte, csak másképp, a középfokú vizsga feladatokat én is az utolsó pillanatban raktam össze, mert rohadtul nem mentek, de végül nagy nehezen megcsinálta a bóját is, csak végig pampogott míg ment ki.

Gondolom nálad az lehet a gond, hogy túl nyomtad a feladatot, és rohadtul megunta. Mostmár egyetlen eszközöd maradt, az éhség, és az ultraütős jutalomfalat, nagyon durva jackpottal a végén.

Sajnos ezt ennél jobban nem tudom kifejteni, mert a te kutyádat nem ismerem, de ha akarod azt elmondom, hogy nálunk mi lett a kulcsa a dolognak, csak hát nekem bulldogom van, cseppet más temperamentum :)

Én a helyedben megpróbálnám a bójához kiszaladást most félre tenni egy pár napra, és ugyanerre az időre a legkedvencebb játékát is elsüllyeszteném a fiók mélyére. Addig szerintem inkább a távoli fektetést kéne felgyúrni pörgősre, pattogósra.

Ha az már jó, akkor utána újra elővenni a bójához küldést, de előbb kis távolságból, akár nevetségesen kicsiről, és kicsit gyakorolnám így is a fekvést a bólya mellett, akár úgy, hogy konkrétan megvezeted hogy tutira jól feküdjön le.

Én úgy csináltam, hogy a kutya brutál éhes volt, és a falattartómban vese, lép, máj, vegyesen. Más kaja nem volt, csak amit a gyakorláshoz használtunk. Három napig naponta háromszor-négyszer gyakoroltam, de épp annyit,hogy csináljon meg mindegyik feladatból egyetlen egy olyat, ami megfelel az elvárásaimnak, és abban a pillanatban elő is került a kedvenc játék, hatalmasat játszottam vele (ez általában több idő is volt, mint a tanulás). Nagyon vigyáztam, hogy semmit ne unjon meg, legyen végig lelkes.

A tanulásokon kívül pedig nem álltunk szóba egyáltalán, nem volt haverkodás, láb alatt feksvés, simi, semmi, sőt leginkább elzavarás. A pontszámra nem vagyok büszke, de sikerült a vizsga, pedig előtte két héttel a próbávizsgán a négy feladatból egyet sikerült rendesen megcsinálnia.

Hagyj ki két napot szerintem teljesen. Nincs kaja, nincs gyakorlás, nézd szobanövénynek, ne állj vele szóba egyáltalán. Nem tudom, hogy egy borderrel célravezető-e, de nálunk ilyenkor a rohangálós kutyahaveros séták is kimaradnak, pisi-kaki, meg pórázfegyelmes menetelés van de az is szemkontaktus meg bármilyen szóbeli instrukció nélkül kussban. Ettől általában harmadnapra megjön a munkakedve, és kiugrik a bőréből, hogy hozzá szóltam végre, és bármit megcsinál. Ütős falatnak a sült/főtt máj, szív mindig nagyon jó, főleg ha a kutya kellőképpen éhes. Nem kell félteni, mi az alapfokon végig, és középfokon is szinte végig kötődési tréningre voltunk ítélve, azaz kaja kizárólag munkára volt. Persze igyekeztem annyit dolgoztatni, hogy ne haljon éhen.

A játék viszont rohadt fontos, hogy menjen együtt is! Nálunk amit a legjobban élvez, az az hogyha kötelet húzunk, nyerhet és utána megkergetem ő meg menekül a kötéllel. Nálatok semmi nincs ami bejönne? Ez nagyon kéne valahogy, mert így tudod lelkesíteni.

Egyébként ne aggódj, ha nem jön össze a vizsga mehetsz pótvizsgázni, nem kell az egész tanfolyamot ismételni.

Mennyi időd van a vizsgáig? Nem az a gond, hogy túl aggódod a dolgokat? :)

Az én kutyám nagyon könnyen csinál viselkedésláncot ( [link] abból is, amiből nem szeretném ha csinálna, úgyhogy nálunk az egy tök sima viselkedéslánc volt, hogy bója parancsra kerüli és mellé is fekszik. Utána tök nehezen vettem ki a fekvést, marha sokat kellett gyakorolnom, hogy miután megkerül valamit felugorjon rá, vagy leüljön, vagy integessen.

Vagy a behívásból fektetéssel van gondod? Mert ott meg ugye azt tudod csinálni, hogy nagy hévvel felé indulsz. Eleinte nem mész ki túl messzire, csak épp a vonal mögé, ami előtt neki feküdnie kell. Azt is simán beáltalánosítják, hogy a vonal mögött kell feküdni tök mindegy hol a gazdi.

Melyik sulira jársz? Az oktatók nem segítenek? Mert engem kicsit meglep, hogy egy borderrel ilyen kevéssel a vizsga előtt ennyire rosszul állsz.

Nekem nem érne meg annyit semmilyen vizsga,hogy napokig éheztessem meg ne szóljak hozzá,ne foglalkozzak vele.Utóbbi értelmét nem is pontosan vágom.A kutyát nem munkagépnek tartom,hanem társnak.

Nekem bullterrierem van,ugyanolyan tökagyú,mint a fajtája bármelyik egyede,ideggyenge is,vele nem is iskolázgatok.

Az ugyanilyen fajta elődje viszont vizsgázott volt,versenyeztünk,bemutatóztunk,őrszolgálatban dolgoztunk.

Ha kiképzésnél nem tetszett neki egy feladat,pár napig nem foglalkoztunk munkával,játszott,pihent,utána kezdtünk dolgozni a legegyszerűbb alapokkal kezdve,ami már jól ment neki.Ha egy feladat nem ment neki abszolút,visszatértünk az előző,még jól menő gyakorlathoz.

Nem savanyodott be,nem unta meg a munkát.Ha hosszabb idő kellett a rendesnél egy gyakorlat megtanítására,nem baj,mentünk a következő vizsgára,nem voltunk időhöz kötve,senki nem sürgetett.Nekem nem ért meg semmilyen vizsga annyit,hogy a kutya rosszul érezze magát.

Egyébként klikkert próbáltad már?A tanfolyamon a kiképzők nem segítenek?

tegnap 23:41

Én is társnak tartom, csak éppen nem túl vicces egy olyan társsal együtt élni, akivel egy másfél méteres pórázon rángatjátok egymást, ha meg elengeded, akkor gyerekeket lökdös fel, görkorisokra vadászik, vagy éppen kutyákkal verekszik. Lehet, hogy volt két kemény, és mindkettőnknek kellemetlen hónapunk (szerintem nekem rosszabb volt, mint neki), de mostanra van egy olyan kutyám, akivel már néha nem is tudom hol a póráz, annyira nincs rá szükség, bármilyen kutyatársaságba beengedhetem, és vígan játszhat esténként a társaival. Nem a vizsga volt itt a cél, hanem hogy elérjem, hogy figyeljen rám, és engedelmeskedjen nekem, ennek csak egy apró lépcsője volt a vizsga. Igen, kemény eszközökre volt szükség, de talán a kutyának is, és nekem is jobb így az élet, mert azért rohadtul nem mindegy, hogy a hátralévő 10 évet a másfél méteren összekötve, kiakadva éljük le, vagy vidáman gyakorolva, más kutyákkal játszva...

Mindennek ára van, a mi felhőtlen életünknek ez volt az ára. Ha az elején nem cseszem el, nyilván nem lett volna ilyen drága, de ha már így alakult, szerintem jobb így, hogy helyrehoztam, mintha néhány macska és yorki élete száradna a lelkünkönk, meg néhány sebhelyes kisgyerek.

Dehát kinek mi. Nekem megérte.