Nem féltek, hogy elvesztitek?

Nem, mert 100%-ig bízom a kutyámban. Van néhány olyan inger, amire kiugrik (görkoris pl) de megtanultam a kutyaiskolában kezelni az ilyen helyzeteket, és egy rászólással megállítom.

Persze idáig eljutni kemény munka volt. Meg kell szerezned a megfelelő tekintélyt a kutyánál, emellett meg kell ismerned a reakcióit, és meg kell tanulni jól reagálni rájuk.

Sokat gyakoroltuk mi is azt, hgy elbújok, vagy irányt váltok ha túl messzire megy tőlem, ezt néha mg most is csinálom. Ha úgy látom, hogy nagyon a feje után megy, akkor beállok egy kapualjba, vagy csak simán némán hátat fordítok és megyek a másik irányba.

Tudja jól, hogy neki kell vigyáznia arra, hogy én ne tűnjek el, fél szemem mindig rajta.

És amíg benne voltak ilyen veszélyes helyzetek, hogy macskára, labdára kirongyol, addig nagyon figyeltem a környezetet, nem telefonáltam, nem cigiztem séta közben hanem minden idegszálammal arra figyeltem, hogy honnan jöhet olyan inger, amit nekem kell először észrevenni, aztán szépen lassan ez is kialakult, hogy már nem baj, ha nem én veszem észre.

Emellett persze meg kell adnod neki a megfelelő életmódot, amiben kiélheti az ilyesmi ösztöneit. Tehát ha macskakergető típus, akkor tőled kell megkapnia a zsákmányösztönös terhelést, amiben nyugodtan kiélheti magát, ha szaglós típus, akkor a megfelelő mennyiségű orrmunkát, stb.