Hogyan dolgozzátok fel, hogy örökre elment a kutyátok?
Éjjel az én kutyusom is örökre elaludt. Több mint 15 évig volt velem, szóval engem nagyon megviselt a dolog, sőt pocsékul vagyok, egész nap csak sírok mert egyszerűen nem tudom elhinni, elfogadni és főként elengedni... Nagyon hiányzik, főleg, hogy 15.5 év alatt minden rosszban, jóban, szomorúságban, boldogságban velem volt, mindenben osztozott. Most meg nincs... nincs akihez odabújjak, amikor magányra vágyok, és többé már nem ölelhetem át szorosan a nyakát.
Szóval, kíváncsi vagyok ki, hogyan éli meg és dolgozza fel, ha elmegy örökre az egyik kedvence?
válasza:Őszinte részvétem. Nekem több mint 1 éve ment el, ráadásul pokoli körülmények között ami még jobban megnehezíti a feldolgozást. 13. szülinapomra kaptam, ő volt a mindenem, elég bajos és antiszoc gyerek voltam, ő mentett meg. Én nem tudtam még feldolgozni, ha rájöttél hogy kell szólj. Egyetlen dolgot tudok, az élet megy tovább, én hetekig minden egyes napot végig zokogtam, és még ma is sírok ha rágondolok, mint most is...
Sokan kinevettek, lenéztek mért akadok ki így egy kutya miatt. Nem tudom elmondani, sem elmagyarázni azt a kapcsolatot ami köztünk volt. De tudom hogy még egy ilyen "kapcsolatom" nem lesz. Azóta van másik kutyám, akit imádok, és mivel mentett kutya és rehabilitálni kellett sokat segített, elvonta a figyelmemet, lekötött, és rengeteg szeretetet kapok tőle, de még sem tudom az igazán az enyémnek érezni, nem úgy mint Őt, azt hiszem túl hamar hoztam haza. Persze ennek ellenére a maximumot nyújtom neki, és neked is azt tudom ajánlani hogy fogadj örökbe egy másik kutyust, talán nem azonnal, de ne mondj le a kutyázásról, hidd el egy új csillogó szempár tudd csak segíteni.
De te legyél büszke hogy 15évig biztonságot és szeretett nyújtottál neki, bármennyire is fáj, mikor a kutyavállalás mellett döntünk tudjuk hogy ők nem élnek olyan sokáig, és 15 év szerintem nagyon szép kor. Bár csak én is tudtam volna rá vigyázni eddig, akkor könnyebb lenne. De nézz vissza boldogan az elmúlt évekre, hogy milyen boldog kutya volt, és neked köszönhette, más kutya már 2-3 évesen autó alatt végzi, vagy baltával fejbe vágva, kilőve, éhen halva. Jó helye volt 15évig, és boldogan halt meg, ennél szebb életet senki nem kívánhat egy kutyának.
válasza:Szia. Bár nekem még nem halt meg a kutyum, de el tudom képzelni, hogy milyen rossz lehet. Ha beszélgetni akarsz akkor írj nyugodtan. Jó hallgatóság vagyok :) Ilyenkor ez is nagyon sokat segít :)
Amúgy szerintem próbálj sokat a barátaiddal lenni, és mindig legyen az előtted, hogy ő úgy ment el, hogy imádott(és még most is) téged és számára örökre te leszel a világon a legjobb gazdi!:) És most is ott van melletted és nem szeretné, ha szomorkodnál miatta :) És szerintem majd pár hónappal később, ha már kiheverted a mostani kutyust (nem elfelejtetted, csak már sikerült feldolgozni, hogy elment) akkor jól jönne egy kölyök kutyus. Ő is jól lefoglalna, tanítgatni, nevelgetni stb. :)
És őszinte részvétem :(( (L)
válasza: válasza: válasza:Köszönöm a kedves kommenteket! Azért megint csak-csak elpityeredtem...
@ 1. kommentelő: én sem tudom senkinek elmagyarázni, hogy milyen kapcsolat volt közöttünk... csak azt tudom, hogy megőrülök, annyira hiányzik.
Én őt 7 éves koromban kaptam, szóval szó szerint velem volt, minden fontos eseménynél... és most úgy érzem egyik felem hiányzik, meg a szívemben hatalmas űr van.
Jelenleg a macskámmal próbálok vigasztalódni, ők ketten nagyon szoros barátságban voltak.(együtt aludtak, egy edényből ettek és ittak, kísérgették egymást az udvaron).
Mi is a kertünkbe temettük el... borzasztó volt kivinni az ölembe és utoljára megölelni.
Remélem, az idő tényleg segíteni fog és enyhül a szomorúság és esetleg rászánom magam, hogy megosszam az életem egy kis skótjuhásszal.
válasza:Nekem is nagyon nehéz volt, és a mai napig nehéz róla beszélni, írni.
Tudom mit érzel... :-(
Németjuhim volt, akit az apum vett, őrzésre.
Ám pár nap múlva nagyon beteg lett, mert előző gazdái nem oltottak. ( szopornyica )
Ám a dokinak és nekem köszönhetően ( éjjel nappal vele voltam, virrasztottam éjeken át, tömtem folyadékkal gyógyszerekkel stb.) túlélte.
Innentől kezdve, már nem apum volt a főkolompos. Én voltam számára az Isten.
Pár évvel később jött egy másik kutya is. Ő is fiú volt, de annyira összeszoktak, hogy elválaszthatatlanok lettek.
A nj. nyolc évesen epilepsziás lett, ( szopornyica szövödménye ) és attól fogva gyógyszerekkel élt.
Fél évig tudtuk húzni az időt.
Az a bizonyos nap is ugyanolyan volt, mint a többi.
Beadtam a bogyóját, elmentem melózni, és anyum meg a keresztlányom vigyázott rá, rájuk.
Miután megvolt a du.-i séta, hazamentek, és lefeküdtek pihenni.
Egyszer csak a kislány ( míg a mama aludt, a csajszi fekelt, és odament a kutyákhoz ) ordítva rohant be a mamához, hogy nem lélegzik a kutya....
Mama kirohant az előszobába, ahol a kutyák voltak.
A stafi a fejét a nj-ra tette, és csak nézett kétségbeesve. A nj. lefeküdt aludni, és nem kelt föl többet. Tudta a pajtása is...
Hát engem telón hívott a mama ( anyum ), én meg azonnal rohantam haza.
Egyszerüen nem tudtam elhinni... még csak kilenc éves volt...
Amikor el akartuk vinni a nj. -t hogy eltemessük, a stafit meg kellett fogni.
Az meg úgy kezdett el visítani órdítani, mintha élve nyúznák. Ilyet még soha nem hallottam.
Hónapokig nem evett rendesen, elvonult a sarokba, magába zuhant Ő is Én is.
Ez 2003-ban volt. És mai napig nem tudom elhinni elfogadni.
Nővérem vigasztalás és figyelem elterelés miatt berakott egy filmet. ( Halálsoron )
Még mindig nagyon fáj!
válasza:Kedves utolsó előtti: Nálunk ugyan kutyatársa nem volt, de a macskában hihetetlen barátra lelt. Annyira összebarátkoztak, hogy mindent együtt csináltak. Kísérgették egymást az udvaron, együtt napoztak, egy tálból ette és ittak, együtt aludtak... és még sorolhatnám. A macskám azóta, hogy nincs a kutyám teljesen kifordult önmagából. Mikor temettük, fogtam az ölembe a kutyát a macska pedig mint egy őrült neki rohant a lábamnak, meg még apukám kezét is megkarmolta. azóta ahol együtt feküdtek, aludtak, egyszerűen nem lehet elvinni, mert egyből mászik ki az ember kezéből, vagy ha sikerül kicsit behoznom, akkor élesen nyávog az ajtónál és amint nyílik már rohan is vissza oda.
Kedves utolsó: Köszönöm, remélem, egyszer tényleg "el tudom engedni", de most még nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!