Hogyan szoktassam le a kutyám az agresszióról?
Én is mindenféleképpen egy sulit javasolnék. A helyzet az, hogy az ilyen pihepuha kiskutyákat az emberek hajlamosak nagyon elkényeztetni. Azaz olyan jelzéseket adnak a kutyának, amiből ő le vonja a következtetést (amúgy helyesen) hogy általában az ő akarata érvényesül, és olyan előjogai vannak, amiket érvényesíthet a többiekkel szemben.
Ennyi idősen amúgy is kezdenek felnőni, ivarérettek lenni, amitől még magasabbra kerülnek a rangsorban.
Nyilván a jelzéseitekből azt tudja, hogy ő sokmindenben dönt, és mikor úgy dönt, hogy neki egy ember nem szimpatikus, vagy épp félelmetes, akkor jogot formál az elzavarására.
De semmi gond, az a szerencse, hogy már most felismerted a problémát, és gondolkodsz a megoldásán. Találkoztam 3 éves spániellel, ahol a gazdinál azért telt be a pohár, mert már nem fogadta az esti simit sem a kiskutya (a gazda ágyában) hanem morgott, harapott érte. Az összes korábbi figyelmeztető jelet még lenyelte.
Szóval mostmég pont időben vagy, hogy kialakíts egy egészséges rangsort, felállíts szabályokat a kutyával szemben, és megtanulj az ő nyelvén kommunikálni vele.
Tudom, unalmas már, hogy mindenkinek minden fronton a Fennel könyvet ajánljuk, de kezdetnek mindenképpen érdemes elolvasni:
scribd.com/doc/8027039/Jan-Fennel-Kutyapszichologia
Aztán ha ez alapján sem sikerül kicsit javítani a helyzeten, akkor tényleg suli, sok suli indít külön törpekutya tanfolyamot is.
Amíg nem sikerül megnevelni, bizony jó lenne a szájkosár.
Feltéve, ha nem akarod, hogy valakit megharapjon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!