A kutyáink nem jönnek ki jól. Mit tegyek?
Van egy 1 éves havanesénk, a tesóméknak is lett kiskutyája egy pár hónapra rá, hogy hazahoztuk a miénket. Alig vártuk, hogy a két kutyával összejárjunk menjünk kirándulni stb. De eltelt egy év lassan és nem éppen olyan a kapcsolatuk, mint szeretnénk.
Az elején próbáltuk lassan bemutatni őket egymásnak először séta közben, aztán legközelebb átjöttek hozzánk, és szerintem ott a mi kutyánkban eltört valami, nagyon féltékeny lett hogy simogatjuk a másik kutyust stb.
Elkezdtek “játszani”, de ez általában az volt, hogy a mi kutyánk kezdeményezte a játékot (ha izgatott lesz játék közben, morog stb.), a másik kutyus meg félt, menekült előle. Rászóltam az én kutyámra, határozott tiltás stb., nem használt. Akkor láttuk kutyatrénerektől, hogy le kell kicsit nyomni a földre, ha ilyet csinál, hogy kizökkentsük (mai napig nem tudom, hogy ez talán inkább ártott, mint használt..), nagyon semmi nem vált be. Egy idő után tesómék kutyája is felbátorodott, és most már egymást morogva harcolnak mert ezt játéknak nem mondanám. Addig csinálják, amíg el nem fáradnak aztán kezdik elölről. Ha együtt vagyunk én végig stresszelek, hogy mi lesz a kutyákkal, nagyon jó lenne valami megoldást találni.
Jártunk kutyasuliban, az órák végén volt felügyelt játék és a trénerek is látták a játékstílusát a kutyánknak, azt mondták nincs vele baj, ha látjuk, hogy kezd elfajulni hívjuk magunkhoz, ne engedjük vissza, csak ha ránk figyel.
Az alapvető problémánk az, hogy nagyon reaktív, ha boldog, izgatott akkor is tud így bepörögni, morogni, ez külső szemmel elég furi tud lenni, és elég rosszul esik, amikor valaki hozzá nem értő annyit mond, hogy bolond a kutyád..
Gondolkozom, hogy hasznos lenne egy kutyatrénerrel együtt dolgozni, aki csak a kutyára figyel.
Bocsi, hogy kicsit hosszú lett, érdekelne kinek milyen tapasztalata van ezekkel kapcsolatban, építő kritikát is szívesen meghallgatok.
"Akkor láttuk kutyatrénerektől, hogy le kell kicsit nyomni a földre, ha ilyet csinál, hogy kizökkentsük (mai napig nem tudom, hogy ez talán inkább ártott, mint használt..),"
Igen, ez egy elavult módszer, nem használ. Tiltószót kell használni, kihívni a kutyát a szituból, fókuszgyakorlatokat csinálni vele, hogy lenyugodjon (keress rá YT-on, csomó videó van, semmi extra, csak hogy pár másodpercig rád/kezedben lévő kajára figyeljen és nyugodjon meg).
"Jártunk kutyasuliban, az órák végén volt felügyelt játék és a trénerek is látták a játékstílusát a kutyánknak, azt mondták nincs vele baj, ha látjuk, hogy kezd elfajulni hívjuk magunkhoz, ne engedjük vissza, csak ha ránk figyel."
Pontosan így!
"Egy idő után tesómék kutyája is felbátorodott, és most már egymást morogva harcolnak mert ezt játéknak nem mondanám. Addig csinálják, amíg el nem fáradnak aztán kezdik elölről."
Akkor ez nem harc, hanem ahogy valaki írta, durva játék. Ha két kutya verekszik, akkor nem akkor hagyják abba, amikor elfáradnak, hanem amíg vér nem folyik/gazda be nem avatkozik/vagy még rosszabb. Morgás belefér a játékba, de ismerek néhány kutyát, amelyik olyan hangokat ad ki közben, mint aki épp széttépni készül a másikat, de közben egyértelműen játszik, nem okoz sérülést.
Nézegess videókat játszó/harcoló kutyákról, előbb-utóbb fogod látni a különbséget (testtartás, fej/fülök tartása, faroktartás, pózok stb.).
Mondjuk kutyaiskolát kellene váltani, ha a mostaniban a "büntetés" az, hogy behívod a kutyát, egyébként az eldurvuló játékkal semmit nem tesznek. Szocializáció meg nincs is.
A legnagyobb gond, hogy azt írod, a kutyád rohadtul nem hallgat rád, nem tudsz hatni rá. Ezt miért engeded neki? Keress olyan kutyaiskolát, ahol segítenek helyre tenni a kapcsolatodat a kutyáddal.
4-es, de miért kéne "büntetni" a kutyát az eldurvuló játék miatt? Ki kell hívni, kizökkenteni, elterelni a figyelmét, lenyugtatni - aztán mehet vissza játszani. Ha túlpörög, nem tud már megnyugodni, gyakorlatilag újra durvul amint visszaengedi, na akkor jöhet a "büntetés": nem mehet vissza játszani. Milyen más "büntetésre" gondolsz?
Ez a szocializáció, amit írt: suli végén felügyelt játék, ahol közbeavatkoznka ha kell, a kutyák így tanulják, hogy meddig mehetnek el, mi a kívánatos viselkedés, hogy nem mindegyik kutya reagál ugyanúgy stb., a gazdik meg a kutyák testbeszédét, mit bírnak, mikor kell közbeavatkozni stb.
Problémás kutyáknák egyéni tréner foglalkozhat vele, esetleg terápiás kutyával - miénkkel ez volt, ő nagyon befeszülten ment bele minden szituba és a legkisebb vélt inzultusra már csattant is ki, amit nem minden kutya tolerál jól. Na vele jártunk trénerhez pár órát, a tréner kutyája finoman megmutatta neki, mi elfogadott mi nem, a tréner beavatkozott ha kellett (nem fizikálisan), és közben mi megtanultuk a kutya testbeszédét, mire figyeljünk, mikor kell beavatkozni, kihívni stb.
Abban valóban igazad van, hogy nem tudja kontrollálni a kutyát, ezen kellene dolgoznia.
A behívás nem büntetés. Az egy feladat. Attól, hogy kivesszük a szituációból, nem oldódik meg a gond. Ennyi erővel akkor ne is engedjük össze más kutyákkal egyáltalán. Kerüljük ki a problémát.
A megoldás a megfelelő szocializáció lenne, ami azt jelenti, hogy pl. ebben a helyzetben a kutya tanulja meg, hogy meddig mehet el, hol vannak a határok és eleve milyen állapotban legyen.
"pl. ebben a helyzetben a kutya tanulja meg, hogy meddig mehet el, hol vannak a határok és eleve milyen állapotban legyen"
De ezt csinálják :D Kihívják (ez nem behívás, kevered a fazont a szezonnal!), mert nincs megfelelő állapotban, túl messzire ment, átlépte a határokat --> ez a "büntetés". Fókuszba teszik ilyenkor, figyeljen a gazdira, a jutifalatra, esetleg lehet néhány gyors feladat, arrébb vonulni, higgadjon le, akkor mehet vissza --> megtanulja, hogy ha nyugodt belső állapotban van, akkor játszhat. Végül megtanulja, hogy ne is kerüljön, olyan állapotba, hogy "büntetést" kapjon, vagyis ne kelljen abbahagynia a játékot, kialakul az önkontroll, pl. szünetet tart, átvált szaglászásba (megnyugtatja magát), "lerázza" magáról a feszültséget, ha túlpörög, becsekkol hozzám pár másodperc pihire, végső esetben kivonul a szituból. Saját kutyámmal végigjártuk ezt, tudom miről beszélek.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!