Milyen fejhámot ajánlatátok egy németjuhásznak?
Apósom nehezen bír el a ~1 éves németjuhasz kan kutyájával. Ajándékba akarunk venni neki egy ilyen fejhámot, mint ami a videoban látható 12:35-nél: [link]
Hol lehet ilyet kapni? Amiket én találtam, azok inább valami fura szájkosárank akarják eladni magukat, de én olyat akarok, amit nyakörv helyett lehet használni. Egyáltalán fejhámnak hívják ezt magyarul?
Tudtam, hogy jön a nagy szögesüldözés, pedig ha ismernétek a kutyák viselkedését, akkor látnátok, hogy a felnőtt kutyák hogyan fegyelmezik a fiatalabbakat, vagy az anyakutyák a kölykeiket. Ráfognak a nyakukra, sőt, lenyomják, sőt, még meg is rázzák őket. A szöges nem sérti meg a kutya nyakát, ugyanazt a ráfogó technikát alkalmazza, mint a kutyák egymás között a fogaikkal. Még kíméletesebb is annál.
Ugyanazok akik irtóznak a kiképző eszközöktől, simán egyetértenek abban, hogy a kutyát napokig éheztetni kell ahhoz, hogy a jutalomfalatért mindent megcsináljon. Az éheztetés belefér, a szöges nem.
Elmondanám, hogy a német juhász nem lekenyerezhető jutalomfalattal. És amikor zsigerből kitámad más kutyára, és az 50 kilójával elrántja a gazdáját, akkor inkább legyen rajta szöges, amivel fegyelmezhető, semhogy sérülést okozzon embernek vagy állatnak, vagy hogy a kutya a sintértelepen végezze, mint sok német juhász, mert a gazda nem tudja kezelni. Nálunk bevált a szöges, a kutya nem hülye, hogy beleugráljon. Megtanulta szépen, hogy engedelmes, nem húz, fegyelmezett, és már nem kell rá a szöges. Akinek pedig sosem volt német juhásza, vagy nagytestű őrző-védő kutyája, az ne osszon tanácsokat.
Jól van 11-es, úgyis csak a saját igazadat mondogatod. A szöges jó eszköz tud lenni, hozzáértő kézben. De hogy egy nj-t, akit kicsi korától neveltek, nem tudtok kordában tartani, nem arról árulkodik, hogy hozzáértőek vagytok, ha tetszik, ha nem.
Nyilván egy nagyon kényelmes megoldás a szöges, de attól nem lesz együttműködő a kutya, nem fog figyelni a gazdára, nem épít a kapcsolaton. Nem azért engedelmeskedik a kutya, mert meg van neki tanitva, hogy hogy kell, hanem mert k.rva fájdalmas neki, ha nem. Nem lesz a gazdával kontakt.
Ne ajanlgasd mindenkinek, mert komoly gondokat is tud okozni. Valószínűleg ha egy sima, laza pórázas sétát csak szogessel tudtatok megoldani, akkor el kellene gondolkodni azon, hogy biztos a kutyában van-e a hiba.
Igen, van helye a szogesnek, sőt, az elektromos nyakörvnek is kutyakikepzésben, de nem így, hogy random hülyegyerek ráteszi a kutyára, és azzal minden meg van oldva. És nem csak ezt az egy eszközt használva, nem kezdőként, pláne nem hozzá nem értőként.
Kedves 12-es, amiket írsz, nálam egyik se jött be.
Először is kordában tudom tartani a kutyát. Azt mondtam, csak a lányomnál rendetlenkedik, és csak ha másik kutyát lát pórázon, de már őt se húzza. Gyönyörűen megy a lába mellett. Velem tökéletesen fegyelmezett.
A szöges egy kiképző eszköz, és egyáltalán nincs olyan következménye amit írsz. A kutya teljesen együttműködő, rám figyel, tökéletes köztünk a kontakt. A szöges nem sérti meg a kutyát, csak visszatartja abban, hogy belefeküdve a nyakörvbe ugráljon és rángasson a póráz végén. Ezt szépen megtanulja, és a szögesre nincs többé szükség. Sima laza pórázas séták vannak.
A szokásos, hátat fordítok, másik irányba megyek, ha a húz a kutya, stb. trükköket mind végigpróbáltuk. Nem ez az első német juhászom, és nem is az első kutyám. Van amelyik könnyen kezelhető, és nem kell szöges sem ilyesmi, van amelyikhez meg kell. Attól még, hogy a tiédhez nem kell, nem biztos, hogy más kutya is kezelhető nélküle.
Mégis milyen problmát okozott nálad a szöges? Mire utalsz?
Te milyen tanácsot adnál a kérdező apósának, hogyan kontrollálja a hamarosan akár 50 kilósra is megnövő, kifejlett német juhász kan kutyáját? Aki őrjöngve fogja odarángatni egy másik kutyához, vagy elrántva őt (akár autó alá rántva) kiugorhat egy macskára, vagy akár egy biciklisre, gördeszkásra? Várom én is a jótanácsodat.
Hjaj, nem jött át a lényeg.
Nem mondtam, hogy csak pozitív módszerek vannak. Nem mondtam, hogy a szöges rossz. Azt írtam le, elég egyértelműen, hogy egy olyan embernek, akinek lövése sincs a kutyaneveléshez, ne ajánljunk se szögest, se fojtót, se fejhámot se semmit. Mert nem fogja tudni használni, ugyanúgy, ahogy egy nyakörvet sem. Az egésznek ott kellene kezdődnie, hogy az öreg hiv egy jó kiképzőt, aki segít neki megtanítani azt a szerencsétlen kutyát megnevelni, aztán ha indokolt, akkor elmagyarázza neki, hogy hogy kell xy eszközt használni.
A kérdező azt írta, hogy az apósa volt a kutyával kutyasuliban. Tehát a kiképzőn már túl vannak.
Én nem ajánlottam a kérdezőnek semmit. Csak leírtam, hogy nekünk a fejhám nem vált be, a szöges meg bevált. Ebből ő azt von le, amit akar.
Egyébként már vagy egy tucat kutyám volt, mivel jópárat mentettem is, ki is képeztem nem egyet, de ez az első, akinél szögest használtunk, és kizárólag a lányom miatt. Mert fizikailag nem tudta megtartani a kutyát, ahogy a kérdező apósa sem. Én nem láttam semmilyen kockázatot a szögesben. Ha rajta volt a kutyán, nem rántotta el a lányomat. Most már nem rántja el, nem húzza anélkül se. De hát szerintetek én rosszul csináltam.
Jó, akkor érdeklődve várom, hogy hogyan kellett volna, ki milyen tanácsot ad a kérdezőnek, mivel a fejhám is és a szöges le lett szavazva. De nem javasol senki semmit, csak azt, hogy ezt ne meg azt ne. Pedig én örülnék, ha valaki tudna segíteni a kérdezőnek a kérdésben, hogy az a kutya ne egész életében egy kertbe legyen bezárva és főleg, hogy ne kerüljön menhelyre.
Mert a legtöbb kutyasuliban addig jutnak, hogy ül, fekszik, esetleg kapuszabály. Kevés helyen mennek ki terepre, ezert kevés helyen találkoznak olyan problémákkal, amivel a gazdi igen. Ezért írtam házhoz járó kiképzőt.
Nem tudunk tanácsot adni, nem látjuk egy napjukat, nem látjuk mire hogy reagál az apos, nem látjuk a kutyát, hogy eddig hogy működtek együtt. Így felesleges bármit is ajánlani. Lehet az apos elviszi heti 1*10 percre sétálni a kutyát, mert épp olyan napja van, amúgy meg ki van baszva a kutya a kertbe, max 1-2* eldobja neki a labdát, meg megsimogatja. Akkor nem kell csodálkozni, ha mindenre így reagál és elrántja, hiszen egy ereje teljében lévő, aktív, lemozgatatlan kutyáról beszélünk. Lehet az apos olyan fizikai állapotban van, hogy egy 10 kilós kutya is elrántaná. Lehet hogy nem figyel a kutyára, nem látja a jelzéseit, csak azt veszi észre, amikor a kutya már ránt a pórázon, így váratlanul éri. Nem tudjuk mi miatt rántotta el az apost. Annyira sok minden lehet, hogy nem tudsz így neki semmit sem ajánlani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!