Miért nem tudunk már paracsolni a 8 éves kutyánknak?
Egyszerűen nem tudunk rá hatni, pedig 7,5 évig sikerült, az utóbbi fél évben meg szarik a szavunkra. Ha rászólunk csak csóválja a farkát, szinte örül annak ha rászólok, apukámmal is így van akinek eddig egy komoly szavára vigyázba vágta magát. Többször kell erélyesen rászólnom, mire megteszi pl hogy a helyére megy de amint azt hiszi nem látom fél uton vissza fordul, vissza megy oda ahonnan elküldtem és úgy tesz mintha ezután nem hallana. Csak rám és apura hallgatott eddig, de már ránk sem.
Sosem volt problémás, balhés kutya, családcentrikus ember szerető állat, soha nem volt agresszív, mindig hallgatott az erélyes, komoly parancsszóra, de kedvesen is szólhattam neki és egyből jól viselkedett. Most egyedül az hat rá, ha ostort lát, mert egyszer szilveszterkor durrogtattunk vele + fél évente egyszer hobbiból is előveszem, de attól aztán szót fogad, amint meglátja. Lobogtassam előtte az ostort vagy mit tegyek? Mitől néz szinte levegőnek ezekben az utóbbi hónapokban? Ismétlem még apukámat is, akinek egy csettintésére megtett bármit. Változás nem történt a nevelésében egyébként, de hathat rá az, hogy a süket és vak kutyánkra már nem tudunk hatni? Hogy látja, hogy afelől a kutya felől nincs hatalmunk, mert süketvakon megy a feje után?
Nem viszed mozogni eleget,igy all bosszut? Ha nem valtozott a vele valo foglalkozas mozgatas mennyisegexes gyakorisaga,akkor nem ez a baj.
Nincs uj csaladtag? Kisbaba? Vagy nem terhes vki kozuletek ?
Az szamit,akikkel egy haztsrtasban eltek!
Nem koltozott el csaladtag?
Nem halt meg haziaatotok?
Nincs uj haziallat?
Nincs vki ,aki titokban eteti?
De mindenképpen megpróbálok vele 2x annyit foglalkozni, mozogni mégtöbbet és a nevelésébe is viszek változást.
Köszönöm a válaszokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!