Kullancsot találtam a kutyában és kivettem, mit tegyek? (részletek a leírásban)
Kullancs elleni cseppet használok, viszont már 3-4 hete nem cseppentettem, kb. ekkorra múlik el a hatása. Tegnap erdőbe mentünk a kutyámmal, előtte néhány órával cseppentettem, viszont az még nem hatott. Itthon találtam benne 8 kullancsot, igyekeztem alaposan átnézni, mindegyik csak a szőrén volt, nem ment bele.
Viszont kb. 10 órával a séta után, ma reggel találtam egyet, ami már bele is ment szegénybe. Nem mondanám, hogy nagyobb volt, mint a többi, még nem szívta meg magát különösebben, viszont bele volt kapaszkodva a bőrébe, mielőtt kiszedtem. Körülötte a terület bepirosodott kicsit, rózsaszínes.
Azt olvastam, hogy kicsi a fertőzés esélye, ha 48 órán belül kiszedi az ember, viszont aggódok azért...Szóval mit tegyek szerintetek?
1#
Advantix cseppel kezeltem néhány órával előtte, viszont a csepp csak kb. 2 nap után hat elvileg. Most még nem hatott nyilvánvalóan, mivel távol tartja a kullancsokat alapból, viszont volt rajta bőven, ahogy írtam is. Most olvastam a leírását, bizonyos kullancsfaj ellen 3 hétig hat, másféle ellen 4 hétig, és hát olyan 3-4 hete cseppentettem ezelőtt, nem tudom pontosan. Ebben az esetben is hasznos lesz a csepp majd utólag?
"Ebben az esetben is hasznos lesz a csepp majd utólag?" ezt hogy érted? Mire hasson utólag a csepp?
24 és 48 órás határok vannak, utóbbi a babéziára vonatkozik, előbbi ha jól emlékszem a lyme-kór okozójára.
3#
Arra vonatkozott a kérdésem, hogy utólag is megakadályozza-e a bajt, vagy véd-e a fertőzés ellen, de belegondolva... lehet hülye kérdés volt.
Szóval ha 10 órával a séta után kiszedtem belőle, akkor nem lehet baja?
4-es: 10 óra alatt elviekben komoly fertőzésnek nem volt ideje átjutni.
A csepp NEM VÉD ezektől a kórokozóktól, mivel csak REPELLENS, azaz távoltartó hatása van, tehát addig véd, amíg a kullancs nem csíp.
A csepp csak a kullancsot riasztja el, természetesen nem 100%-os hatásfokkal.
Ha benne volt a kullancs, akkor van rá esély, hogy elkapott valamit. De erre nagyon kicsi az esély.
Egyrészt nem minden kullancs fertőzött és ami fertőzött, az sem feltétlenül adja át a kórokozót. Minél előbb kiszeded, annál kisebb a valószínűsége.
Tulajdonképpen a megfigyelésen kívül nincs teendőd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!