Amelyik kutya 2x is vissza kerül a menhelyre, ott a kutyával vannak gondok?
Nem feltétlenül. Bár ahonnan mi fogadtunk örökbe odafigyelnek arra, hogy kiismerjék a kutyákat, ragaszkodnak a többszöri sétáltatáshoz, nem lehet csak úgy elvinni kutyát, és bizonyos kutyákat nem adnak ki pl. gyerek vagy idős ember mellé, van, amelyiket csak komoly kutyás tapasztalattal rendelkezőnek stb., és ezért ritkán is van ilyen, hogy visszakerül hozzájuk kutya, de pont amikor járkáltunk hozzájuk a miénk miatt, akkor volt náluk egy fiatal, 10 hónapos németjuhász, akit már másodszor vittek vissza. Az első család a befogadás utáni hétvégén csinált egy szülinapi zsúrt a kertben, ahol állítólag az egyik gyereket megkapta, így visszavitték. Oké, akkor gyerekes mellé nem adják, fiatal, németjuhász, valami sportos, gyerektelen párt kerestek és találtak, akik pedig a befogadás utáni héten valami vizitúrára vitték, majd vissza a menhelyre, mert szerintük ott nem viselkedett megfelelően... Hát ezek után alaposan megnézték kinek adják oda, többször már nem került vissza.
A miénk pl. gyerek- (és ember) kompatibilitás szempontjából jó ajánlás volt szerencsére, nyilván nagyon óvatosak voltunk/vagyunk, és a gyerekek kutyabarát módon vannak nevelve, de ilyen szempontból semmi gond nem volt. De pl. a reaktivitással több probléma volt, mint amire számítottunk/mondtak, nem azért, mert hazudtak, hanem mert ugyan az látszott, hogy dominánsabb típus (egy félős kutyussal nem tudták összerakni, mert nem bántotta ugyan, de határozottan befoglalta előle a kaját, vizet, embereket), de arra nem számítottunk, hogy az első hetekben kommandó üzemmódban kell közlekednünk, mert minden kutyára beindult a rakéta (izomlázam volt hetekig), de azért szerencsére az látszott, hogy ez inkább csak izgatottság, tapasztalat hiány, meg félelem is (utcáról, kölykökkel került be a menhelyre, szóval simán lehetett rossz élménye más kutyákkal). Nekünk volt időnk, pénzünk és türelmünk hozzá, és mázlink is volt, mert jó idegrendszerű a kutya, gyorsan látványos eredményeket értünk el vele, bár soha nem lesz minden-kutya-haverja típus, figyelni kell azért, de most már rendben van. Lehet, hogy más egy ilyen esetbe visszavitte volna 2 hét után, hogy bocsi, de én nem fogok egy lakótelepen, ahol minden sarkon befordulhat egy másik kutya küzdeni egy 25 kg-os reaktív kutyával.
7-es: ezt már többen írták, hogy "kötelező kapcsolattartás és a nyakadra járnak", de konkrét menhelyet nem írnak. Tőlünk azt kérték, küldjünk néha fényképet, pár sort, hogy minden oké, írtam is párszor, de aztán az első fél év után annyi minden összejött, hogy el is felejtettem jó hosszú időre, most tervezem, hogy így újabb egy év után írok nekik, hogy még mindig minden OK. :D
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!