Ez nem fáj nekik?
A dobik fülét ragasztják leukoplast-tal, hogy álló helyzetben rögzüljön a porc. Ez nem fáj nekik, nem kellemetlen, olyan mintha a te füleden lenne egy sebtapasz. Én személyszerint jobban szeretem a dobit álló füllel, főleg hogy ez semmilyen kínt nem jelent nekik.
Guglizz rá, dobermann ear tapeing
Ne beszéljetek már zöldségeket. A dobik fülét vágják és utána ragasztani is kell a megfelelő tartásért; a törpe pinschereknél elfogadott a hagyományos, előre biccenve lelógó fül, illetve a natúr álló fül. Utóbbi magától is kialakulhat spontán, de ha időben és megfelelően ragasztják, akkor úgy porcosodik; illetve náluk is létezik a kupírozás, ugyanúgy mint a dobiknál, de ez náluk jóval kevésbé bevett, ragasztás, fixálás viszont ekkor is kell.
Viszont való igaz, hogy egyre több országban szigorodnak a szabályok már a kiállításra vonatkozóan is, ugyan sokkal esztétikusabbak a kupírozott kutyák és ennek anno voltak elég komoly funkciói is, már senki nem meri vágatni jóformán.
12: ha nem tudod, ne segíts. Tudom, hogy jó volt a szándék, de ha nincs valódi ismereted, tapasztalatod, csak elképzelésed, így ne próbálj segíteni, mert egy ennél komolyabb kérdés esetén bajt okozol.
Kérdező: nincs olyan, hogy csak ragasztják. Ahogy 14 írta, vágják, és utána ragasztják. Ha csak vágják, attól még nem áll fel, ezért hetekig-hónapokig egy keretben van a kutya füle, és ragasztják, hogy szépen, párhozamosan rögzüljön a tartás, így fejeződjön be a porcosodás. Ha csak ragasztanák, nem vágnák, akkor sosem állna fel, mert a dobermann füle nagy és nehéz, egyszerűen fizikai képtelenség, hogy azt a nagy és vastag denevérfület megtartásra bírd. Így kb. a fültömeg felét (rézsútosan) levágják, és ezt megfelelő utógondozással (sebkezelés, hiszen egy igen hosszú és érzékeny felületen eleven seb van a vágás miatt) és fixálással már állóvá tudják tenni.
Kérdésre a válasz: de, fáj. Nem gondolom, hogy ez a világ legnagyobb fájdalma, bár ennyi baj lenne csak a világban kutyák terén, de ettől függetlenül én ezt sem okoznám a kutyának csak a szépség miatt. Viszont nem vetem meg azokat az embereket, akik vágatják, és jól kezelik, mert tényleg nem hiszek abban, ez a legnagyobb rossz a világon. Viszont naivként nagyon necces bevállalni, nagyon sok bajt és szenvedést lehet okozni a kiskutyának, plusz még csúnyán gyógyulhatnak a sebszélek, és az állítás is lehet béna (pl. ráfekszik a kutya fejére a fül). Ha tehát vágatni akarod, legyél szoros kapcsolatban ebben kifejezetten tapasztalt emberrel, és segítsen téged cuccokkal és technikákkal a kezelés időszakában.
A farok ennél sokkal egyszerűbb, egy pillanatnyi felvisítás után a kiskutya megy és szopik, merthogy ezt 2-4 napos korban megcsinálják. Ekkor még olyan a kiskutya, mint a csecsemő: nincs lokalizált fájdalomérzete, nem tudja, hogy honnan jön és mi, és amint vége a dolognak, továbblendül. A vérzés pár percen belül megszűnik (kötik vagy csillapítják), és kb. 2 napon belül begyógyul a seb teljesen. Sosincs vele gond.
A farokvágás egyes fajtáknál (a dobermannál is) azért praktikus, mert a nagyon apró, vékony szőr a farkon és a heves temperamentum, valamint a lakásban tartás nem túl kompatibilis egymással: van olyan kutya, amelyik gyakran véresre veri a farkát örömében a környezete tárgyain. Ugyanakkor a csonkítatlan farkú egyedek mozgása harmonikusabb, gyorsabb és ügyesebb.
Szóval kb. ezek tudatában kell döntést hozni abban, hogy csonkoljanak vagy sem, mindamellett, hogy Magyarországon azt hiszem 2012 óta tiltott.
Vágják azt, nem csak ragasztják. A juhászkutyákét születés után, ők gyakorlatilag nem is érzik még olyankor, azért sokkal elfogadottabb. Az ő fülük nem áll, teljesen vágva van vagy pici ívet, medvefület hagynak neki. A dobit viszoint növendék korban vágják, mert kölyökként nem lehet az álló fület kialakítani. A két eljárás teljesen különböző. És utána ragasztani kell, hogy úgy hegesedjen és porcosodjon meg állóra. Jóval nehezebb és lassabban gyógyuló eljárás, azért nézik le többen is.
Itthon teljesen betiltva csak két éve lett, előtte csak korlátozások voltak rá (állatorvos csinálhatta, tenyésztő nem stb.)
Ez is egy olyan dolog, hogy túl lett tolva, szerintem amíg orvos csinálja megfelelő végzettséggel addig nem kéne tiltani, csak az otthoni vagdosást. Csak megint a hibbant állatvédők elintézték ennek is a sorsát. Nem véletlen, hogy annyi a vágottfülű manapság is, mert az emberek jóval nagyobb része baromságnak tartja tiltani, és teljesen jogosan és megoldatja alternatív módon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!