Akiknek a kutyája rettenetesen erősen vedlik, nagyon dús a szőrzet. Milyen kefét, eszközt használtok? Hogyan tartjátok rendben?
Kettőből az egyik kutyám (közepes testű) borzalmasan erősen vedlik. Legalább fél órán át kefélem, rengeteget kiszedek belőle, kvázi párnát tölthetnék a kihullok szőrmennyiséggel, de még utána is olyan, úgy hullajtja, mintha semmit nem csináltam volna. Látszik, hogy kevesebb van rajta, vékonyabb benyomást kelt, de ezen kívül semmi. Örökké meg nem tűri, hogy szedem ki belőle. Lakást napi 2-3x, akár 4x felsöpröm, takarítok, mégis mindenhol szőrt találok. A kozmetikus alig öt-tíz perc alatt kiszedett mindent, de már nem járunk hozzá, mert unszimpatikus, így hát megkérdezni nem tudom. Máshoz meg nem vittük, mert fürdetni tudjuk, a szőr-problémát meg valahogy házilag lenne jó orvosolni, hogy ne mindig több ezret adjunk ki, és csak 2, maximum 3 napig van hatása. Mindenfélét vettünk már, és a drágább sem tudott többet az olcsónál.
Akik hasonló gonddal vannak a kutyájukkal, hogyan csináljátok? Mi vált be?
A sok aljszőrrel rendelkező kutyáknál nem elég 1-2 fésülés.
Az ajánlott vedlést segítő szerek annyiban segítenek, hogy valamivel rövidebb idő alatt lehet eltüntetni a téli aljszőrzetet.
Fürdetés, amivel teljesen átázik a kutya szőre valamivel gyorsabbá teheti a vedlést.
Nekem hosszú szőrű németjuhászom van. Ilyenkor már látni, hogy fellazul az aljszőr. Mintha hízott volna. Eszem ágában sincs még használni a gereblyémet, mert ahogy meglazítom az aljszőrt, onnan folyamatosan jönne. Kivárom a májust, amikor már úsztatni tudom. Legalább heti 2-3 úszás és napi fésüléssel júniusra letisztul.
Vittem már kozmetikushoz egyszer. Fürdette és kifújta az aljszőrt. De teljesen nem lehet egy alkalommal megoldani.
Kozmetikusnal valoszinuleg vízkicsapóval tavolitottak el a szőr nagy mennyiseget. Otthon furminatorral tudsz segiteni ezen, heti 2-3 alkalom ilyenkor tavasszal sajnos... Aterzem, most fesultem en is fel oraig, plusz egy kis fazonigazitas, en is szőrös lettem tetotol talpig, pedig csak 14 kilos szőrgomboc.
Hidegen sajtolt kokuszolaj is jo kulsoleg es belsoleg is.
Nekem kistestű, de sörényes bundás kutyám van, használok furminátort, de mellé ilyet is a tömöttebb bundás részen, csak óvatosnak kell lenni vele, hogy a bőrt ne sértsem fel, viszont nagyon hatékony: [link]
A képeken meg tudod nézni, milyen kutyáknál használják és milyen hatékonysággal.
Meg amit már mondtak többen is, a fürdetés is segít. A napokban kijött egy kölyökkutyára való adag szőr a kutyámból, ilyenkor ez van. :-D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!