Mennyire tanítható egy menhelyről befogadott kutya?
Kutyust szeretnénk örökbefogadni, meg is néztük a helyi menhelyen, ahol találtunk egy fél éves aranyos kutyust, az 5 évesem rá is vágta, hogy ő kell.
Beszéltem egy dolgozóval, azt mondta elég nehéz vele sétálni, bármi más esetleg rossz szokás ugye még nem ismert.. Kicsit félek, hogy mellényúlunk esetleg..
Ha pozitív véleménnyel, tapasztalattal rendelkezel menhelyes kutyussal, megosztanád velem?
Szerintem teljesen taníthatóak, az tény, hogy egy idősebb kutya, akinek "elmaradt az alapozás" kicsit nehezebben kap rá az ízére a dolognak, de kitartással nagyon szép eredményeket el lehet érni. Egy fél éves kutya még közel sem ez a kategória, ők még bőven fogékonyak a dolgok iránt.
Sok fél éves, akár törzskönyves, 10 hetesen a gazdihoz került kölyök húzza a pórázt és közel sem viselkedik tökéletesen.
Pozitív példa: 2 évesen fogadtam örökbe az egyik kutyámat, aki egyáltalán nem egy fajtajellegű keverék, elkezdtünk sportolni és sorra hozza az érmeket :) Nagyon sok hasonló kutyát ismerek még. Az viszont tény, hogy eleinte nagyon nehezen tanult különféle trükköket. A mindennapi együttélés szabályait ellenben nagyon gyorsan elsajátította.
Ha egy random menhelyről kellene kutyát választanom, olyat hoznék ki, aki teljes mértékben elvan a többiekkel, a gondozója társaságát keresi, de nem túl nyomulós és a gondozó első szavára fut oda hozzá, nem "balhézik" a rácsnál, ha ki van engedve és a gondozó bármit csinálhat vele, nem reagál támadóan.
Az én kutyámat 1,5 évesnek tippelték, amikor hozzám került, egy fél évessel könnyebb dolgotok van, talán kevésbé traumatizált, mint egy utcáról mentett, ki tudja, mit tapasztalt felnőtt kutya. Én sokat dolgoztam a kutyám előélete miatt kialakult problémákon, és rengeteget javult, nagyon jól tanítható, ügyes a trükktanulásban, DE még mindig el tudják terelni a figyelmét bizonyos dolgok, mert figyeli, hogy mondjuk a tőlünk pár méterre elsétáló másik kutya vajon mit fog csinálni, vagy a csöves alkoholistától kell-e tartania, ezeket nehéz kigyomlálni, ilyenkor várok. Egy kölyökkel ebből a szempontból egyszerűbb, kevesebb eséllyel van a múltjában olyan dolog, ami nehezíti a rátok koncentrálást, amihez rossz emlék kötődik, de még ott a kamaszkor, amikor jobban figyelni kell, próbálgatja a határait, ez viszont egy tenyésztőtől vásárolt kölyöknél is van.
Kutyaovi, kutyasuli kell, de szerintem az mindenkinek hasznos, és a kutyának is jó fárasztási lehetőség, még akkor is, ha valaki rutinos gazdi. Az én kutyámat például motiválja a csoportos foglalkozás.
Arra viszont figyeljetek, hogy ne csak tetszés alapján válasszatok kutyát, meg ne a legesélytelenebbet hozzátok el, kérjétek ki a gondozók véleményét, mit tudnak a kutyákról, gyerek van a családban, ez fontos szempont, vigyétek el sétálni a kiszemeltet, figyeljétek a viselkedését. Az én kutyám például kicsi gyerek mellé nem mehetne, valami van az előéletében, amiért bizalmatlan velük, nagyobb, iskolás gyerekekkel már óvatosan ismerkedik, de nem minden mentett ilyen, van, amelyik jól beilleszthető kisgyerekes családba.
Minden parancsot megtanult tolunk falattal a 4 evesen orokbe fogadott kutyank. Vannak hozott viselkedesmintai is. Vannak problemas dolgai,de annyira jol tanithato. Illetve annyira jo a helyzetfelismero kepessege,hogy megirjgyelhetk a vasarolt kutyank.
Ha a gyerekkel jol megvan az elso pillanattol ott a sinteren es betartjatok a sorrendiseg szabalyait mindannyian,akik vele eltek,akkor szot fog fogadni es fonoknek fog elfogadni titeket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!