Gyerek mellé hoznátok menhelyről kutyát?
Akkor nálad csak ugyanaz történt, mint az én kutyám esetén. Mondjuk én úgy terveztem eleve, hogy lesz meglepi, és kértem próbaidőt, nem írattam át a chipet egyből. Esetemben nem gyerek, hanem díszmadarak mellé jött a kutya, akik nyilván elsőbbséget élveztek, mivel már megvoltak régebben. Láttam már találkozáskor apróbb jeleket a kutyán, pl mikor véletlenül arrébb toltam egy széket, a kutya összehúzta magát. Szóval az megvolt, hogy van előélete, nem tiszta lap, amikor elhozták (nekem nincs autóm), úgy ugrott ki a kocsiban lévő boxból, mint hogyha menekülne. Egyébként szuper csapat az egyesület, szóval nem ők traumatizálták, ez korábbi. Félt a liftbe beszállni, félt az utcán felborult kukától, a kukazsákot cserélő emberektől, a bottal járóktól. Amikor már magabiztosabb lett, hogy tuti helye van, akkor még több dolog jött elő. Mint mikor a traumát átélt ember elkezd megnyílni, mikor a sokkhatás elmúlik, és bízni kezd valakiben.
Én a madaraimat is megfigyeléssel neveltem, a kutyánál is ezt alkalmaztam. Mire hogy reagál, mit néz, közelebb megyünk, ha tudunk, nézze meg, bizonyosodjon meg róla, hogy nem félelmetes, de ha nem akar, nem erőltetem, ez lassú folyamat, de működik.
A sumákolást azért írtam, mert olvastam, láttam ilyen eseteket. Itt is például. Szóval tényleg utána kell járni, és beletervezni, hogy ez meló, de ha meg tudunk birkózni a feladattal, megéri, csak ehhez tudni kell, mit tudunk vállalni, és ahhoz kell keresni a megfelelő egyedet. Nekem ma van egy szélesen mosolygó kutyám, aki még fél pár dologtól, és nem egy bandázós, türelem kell hozzá, ha egy idegen akar vele barátkozni, de nagyot fejlődött, a gyerekekkel vegyesen viselkedik, de szoktatom, mert az utcán vannak családok, ha sétálunk, és ez is javul. Nem a haverkodás a cél, elég, ha semleges, onnan meg ő dönt, hogy akar-e nyitni valaki felé. Akit megkedvel, annak hanyatt veti magát egy kis simogatásért.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!