Akinek azelőtt nagytestű kutyája volt, és a következő kistestű lett, miért döntöttetek a kisebb mellett?

Ugyan nem volt nagykutyám, de nagykutyás voltam gyerekkorom óta. Kuvasz, németjuhász, berni stb. Testvéremnek 2 kistestű kutyája volt, végül az egyiket nekem adta, mert kölcsönösen megkedveltük egymást. Azóta 3 kistestű kutyám van, annyira megszerettem őket :)

Nagykutyákat továbbra is szeretem, de nem biztos, hogy valaha is lesz.

Nekem közepes testű volt és úgy jött mellé a kistestű.

Agilityztem és a legnagyobb méretkategóriában 3-4x annyian voltak, mint a többiben és akartam még egy versenyző kutyát. Volt néhány csapattársam, akiknek pici kutyáik voltak és nagyon megtetszett a gondolat, hogy nekem is ilyen picúrom legyen, mert kicsit olyan, mintha ők mindig kölykök maradnának és kevesebbet fogyasztanak.

A következő viszont megint közepes testű lett, mert egyszerűen egymásba szerettünk :)

Mostanában valamiért a nagyobb testű, aktív kutyák felé húz a szívem, de aztán bármit hozhat a sors.

Anyámék azon az álláspontot voltak, hogy házban akarják tartani a kutyát, innentől kezdve csakis kistestű pöttömök jöhettek náluk szóba.

Ráadásként ők maguk féltek minden kutyától, ami térdmagasság felé ér.

Én nagykutyát választottam felnőttkoromban, mert sokkal jobban vonzottak a "kutyatermetű" kutyák, tehát akik nem lettek ilyen apróra tenyésztve. Ettől függetlenül egy mopszot is ugyanúgy megszeretgetek.

#5

Nekem épp ellenkezőleg, mindig a kistestű kutyák voltak “a kutyák”, persze itt én sem a 1,5 kg-s idegbeteg csivavákra gondolok, hanem úgy 10-15 kg-ig bezárólag a nem mini, hanem kistestű kutyák. Én egy nagy kutyával nem tudok mit kezdeni, megsimogatom, de nem váltanak ki belőlem semmilyen érzést, még idegesít is, hogy összeszőröznek. A kicsi kutyákat lehet szeretgetni, bent vannak a házban családtagként, a nagytestű kutyák kint a kertben pedig örülnek, ha naponta kapnak 10 perc figyelmet.