Morog rám a kölyök?
Sziasztok!
Van egy 4 hónapos cane corso kölyköm.
Nagyon okos, értelmes kutya, ragaszkodó, bújik hozzám, rengeteget van szeretve, foglalkozva vele.
Egyetlen problémát fedeztem fel, ami aggasztó.
Egyszer kétszer kapott csontot. Volt, hogy csontozás közben a közelébe mentem (nem matattam a szájában, csak valamiért közelebb mentem el mellette), és morgott rám.
Ebből (és a neten olvasottak alapján, miszerint nem moroghat soha rád) kiindulva gondoltam, hogy megpróbálom elvenni tőle a kérem szót használva, és vicsorgás morgás volt.
Két ilyen alkalom volt, az elsőnél odacsaptam a szájára (nem ököllel nyilván, épp, csak hogy észrevegye, nem ütöm verem, imádom őt nagyon), a másodiknál csak leszidtam majd addig mondtam a kérem szót es közeledtem nagyon erélyesen, míg fülét lapítva, de odaadta. Azóta kerültem is a csont témát, míg az imént épp játszott egy (számára új, 10 perce volt nála) colas üveggel. Á kupakot rágcsálta, mikor mentem arra valamiért, és csak az állított meg, hogy morgott rám megint.
Szeretném a segítségeteket kérni, volt már kutyám, de ilyen sosem volt. 45 kilós kutya szájában turkálhattam, és csóvált. Itt pedig ez most más irányba halad.
Tudom, hogy öntörvényű kutyafajta, de talán ez nincsen rendben.
Nem tudom, mi a megoldás, nem szeretném bántani, veszekedni vele. Úgy a lelkére vette, hogy leszidtam, hogy elbújt és remegett amíg meg nem simogatta, pedig esküszöm nem verem, 2 hónap alatt 3 kis pofont kapott tőlem, egyszer az asztalról lopott, és ez a két morgós.
A legelején nem viselte el, ha odahúztam, felvettem ölbe, morgott. Az emberektől sokáig félt, remegett. Más kutyáktól fél, remeg.
Tudom, hogy ez sincsen rendben, valami ott történhetett, ahonnan hoztuk, de ezzel már nem tudok mit kezdeni.
Jövő hónaptól fogom őt oviba hordani, addig családi okokból nem lesz lehetőségem, csak sétálni viszem őt gyakran.
Mit kell kezdeni ezekkel a morgásokkal? Hogyan tudom ezeket kezelni?
Bármilyen tanácsot elfogadok, szeretném neki a legjobbakat.
Köszönöm előre is!
Ja még annyit, hogy ha evés közben megyek oda, semmi baja, volt, hogy kézből etettem, mert nem akart enni, semmi gond nem volt. Ha valamit felszed kint, és akar a szájába nyúlok emiatt, semmi baj.
A játékát játék közben kint ha kérem, hogy hozzá oda hogy eldobhassam, például azt sme hozza oda, odébb szalad vele.
Próbálom ezt is határozottabban, hogy tovább kérem, hogy hozza oda es nagyon megdicserem, amikor odahozza.
A tarkóján gyengéden de határozottan markold meg a bőrt, esetleg egy picit nyomd is lefelé és kedves hangon mondd a parancsszót miközben óvatosan nyúlsz a csontért.
Ha megnyikkan, akkor nyomd le a fejét.
Evvel deklarálod hogy te vagy a BOSS
4 hónapos, szimplán tanítsd meg, hogy a csontot nem kell bevédeni.
A lebüntetés erre logikus és működő tud lenni. Majd visszaadod a csontot és újra meg újra elkéred. Ha gond nélkül átadja, hatalmas jutalom, kioldás.
Vagy rághatja a csontot, de közben fogod a kezedben te is. Viszel magaddal valami nagyon finom, extrém ételt. Leváltod a csontot az ételre, majd újra eheti a csontot. Újra leváltod a finom ételre, majd újra rághatja a csontot. Alakuljon ki benne, hogy átadni neked szuper.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!