Mikortól válik (válhat) valaki "nem első" kutyássá? Olyan fajtákra mondják, h. nem első kutyásnak való, mint hosszú szőrű tibeti masztiff, komondor, orosz fekete terrier, akita. Szerintem ehhez több kell, mint, h. valaki tartott már két/három kutyát.

Az, hogy valaki rutinos, tapasztaltabb gazda, azt jelenti, hogy már megfelelően felnevelt és dolgozott kutyákkal. Ismeri a nevelési és képzési technikákat, a kutyakommunikációt, felismeri és érti a kutya gondolkodását és magabiztosan reagál a kutya viselkedésére.

Az, hogy valakinek volt már kutyája a kertben, ne adj isten láncon, akit sehova sem vitt, semmire sem tanított, akit sosem nevelt, sosem szocializált, sosem élt ténylegesen vele, nem volt igazi kapcsolatuk, az nem számít.

De nyilván még a fenti is kevés akkor, ha te akarsz egy nehéz fajtát, például egy akitát vagy egy masztiffot, pláne abból is kifogsz egy kemény egyedet, holott eddig még például csupán egy nagyon nyugodt, nagyon jámbor, nulla ösztönű goldened volt.

Azert nehez kerdes ez, mert sokan mar akkoris ugy hivatkoznak magukra, hogy nem elso kutyasok, amikor maximum gyerekkorukban volt utoljara dolguk kutyaval, akkor sem ok neveltek, hanem a szuleik.

Szerintem inkabb minden azon mulik, hogy mennyire hatarozott az ember es mennyire hajlando elmenni a kutyaert, penzben es idoben (gondolok itt kutyasulira, magan trenerre, ha munkakutya, akkor egyeb kepzesekre, sportra, stb).

En nem vagyok egy hatarozott, karakan, eros szemelyisegu ember, tudom magamrol, hogy nem valo nekem dominans, makacs kutya, pedig nem egy kutyam volt mar, akit en neveltem.

Legfontosabb ebben a kerdesben az onismeret szerintem es nem az, hogy hany kutyaval volt mar dolga az adott szemelynek.

Aztan lehet, hogy rosszul gondolom, de nekem ez a velemenyem.

Lehet, hogy nem leszek népszerű, de sokkal jobban számít a gazdi jelleme, mint az, hogy volt-e már kutyája.

Én elsőre bevállaltam felnőtt mentett kutyát, sokan már erre is azt mondják, hogy elsőre nem vállalnának mentettet, mert melós, és könnyebb szerintük egy kölyökkel, aki tiszta lap, nincs elrontva... stb.

Az én mentett kutyám keverék, de olyan fajtajellegű, amilyet nem ajánlanának első kutyának, hozzám meg passzol, tudok bánni vele, eleve tudatosan indultam, hogy milyen gazdi akarok és nem akarok lenni, láttam jó és rossz példákat egyaránt.

Sok olyan gazdit látok a környéken, akik már nem első kutyások, mégis alapvető dolgokban hiányosságaik vannak, esetleg a kutyájuk sem hallgat rájuk.

Egyetértek a 3. válaszadóval. A kutya fajtájának kiválasztásakor a saját jellemünket kell figyelembe venni. Egy kutyám volt életemben, többet nem is szeretnék, mert őt nem tudom, nem lehetséges pótolni. Legalább is, most még így érzem.

Amikor eldöntöttem, hogy szeretnék egy kutyát, akkor a saját énemhez, a jellememhez, a felfogásomhoz, a viselkedésemhez legjobban illő kutyát választottam, egy ír szettert. 8 hetes korától neveltem, és együtt töltöttünk 13 évet. Ő mindenben én voltam, és én mindenben olyan voltam, mint ő. Egyek voltunk. Idén augusztusban veszítettem el.

A fajtaválasztásnál szerintem elsődlegesen önmagunk természetét, jellemét vegyük figyelembe, és ahhoz válasszunk kutyát, és akkor nincs olyan, hogy "elsőkutyás".

Tanulással és a saját komfortzónájának elhagyásával lehet alkalmasabbá válni valamire. Félreértés ne essék, nem a könyvek olvasása első sorban a tanulás. De például azalatt, amíg egy egyszerű, együttműködő, simulékony pl. küllem német juhászt eljuttat valaki csak IGP I-es vizsgáig, rengeteget fog tanulni a nevelésből, képzésből, kézben tarthatóságról, motivációról stb.

Persze vannak emberek, akiknek sosem lesz való adott kutya, mert egyszerűen képtelenek úgy hozzáállni, ahogy a kutya igényelné.

Nekem egy kicsit fura is egyesek véleménye erről. Első kutyának válassz x fajták közül, de ha később komolyabb, nehezebben kezelhetőt akarnál, ahhoz meg nem elég, ha korábban csak pincsikkel volt dolgod, egy kutya 10-15 év, minél kisebb, annál több, ismerek 17 éves csivavát, ha fokozatosan akar valaki haladni, és nem fér bele egyszerre több kutya, kb. nyugdíjas korra jut el az álomfajtájához, amihez addigra meg már túl öregnek fogják tartani, és ha gyerekkorában nem kutya mellett nőtt fel, akkor még inkább kitolódhat ez.

Nekem felnőttként lett kutyám, gyerekként nem lehetett, a szüleim nem akartak, meg allergiavizsgálaton állatszőr allergiát mutattak ki, és mikor eldöntöttem, hogy kutyám lesz, már külön éltem saját lakásomban, akkor is nagyon ellenezték erre hivatkozva. Aztán végülis nincs allergiagondom, illetve nem az, amire annak idején az allergiavizsgálat alapján gondolni lehetett volna, de ezt már nem vizsgáltatom ki alaposabban, mert egyértelmű, hogy mi miatt is jelezhetett a pöttyözős teszt.

Szerintem aki elég tudatos, és elég alapos önismerettel rendelkezik, tudni fogja, milyen kutyát tartson, akár elsőnek, akár többediknek. Egy első kutyás is lehet nagyon jó gazdája egy nehezebb kutyának, és egy többedik kutyás "tapasztalt gazdi" is lehet olyan, akinek max. plüss való.

Első kutyám egy vérbeli szibériai husky, előtte semmi kutyás tapasztalat. Megküzdöttünk minden jellemproblémát és elsőre jó kutyát tudtam belőle nevelni. Lehet könnyebb lett volna, ha legalább alap kutyafogalmakkal tisztában lettem volna, de jó, élhető kapcsolatot akartam így tettem érte.

Most már van mellette egy németjuhász is és tény és való, hogy vele pl sokkal könnyebb a tanulás, de mivel ég és föld a két fajta, nála is adódtak olyan megoldandó problémák, amik a husky esetében elő se jöttek, de ezeket is megoldottam, mert meg akartam oldani.

Tehát szerintem az akarat és kitartás a kérdés, az meg hogy első kutyás vagy több kutyás fogalom nem létezik, mert hiába neveltél már sok kutyát, ha mind goldi meg labi jellem (pl én direkt nem akartam ilyen "egyszerű kutyákat") egy makacsabb, dominánsabb kutyával ezek a tapasztalatok semmit nem érnek.

Ennek ellenére pl. egy maliba még mindig nem mernék belevágni :D

Utolsó, többnyire egyet értek veled. Viszont az a baj, hogy sokan nem ismerik magukat annyira, hogy tudják, meg van-e bennük a kellő akarat, kitartás, fejlődésre és változásra való képesség. Rengeteg olyan embert látni, hogy ha azt is gondolják, hogy boldogulnak majd a huskyval, 1-2 év után rájönnek, hogy nekik nincs is igazából kedvük az egészhez, nem ilyennek képzelték el.

A kedvencem, amikor bordert, malit, egyéb munkakutyát akar valaki elsőnek, hogy majd úgy is dolgozik vele. De 100-ból 1 gazda az, aki ténylegesen marad a sportnál és aki ténylegesen dolgozni fog a kutyájával. A többség kipróbálja, majd rájön, hogy ez kényelmetlen, sok idő, sok munka, sok tanulás és rengeteg nehézség.

Az első kutya arra nagyon jó (bármilyen fajta), hogy az ember magát, a saját erősségeit és gyengeségeit és a saját céljait megismerje.