5 év telt el, de úgy érzem sose leszek túl rajta, sose tudok igazán szeretni még egy kutyát, ahogy az elsőt. Mit tegyek?
Ez bonyolult, de különleges kapcsolat volt közöttünk. Röviden annyi, hogy én, hogy is mondjam, kissé antiszoc, na jó, nagyon antiszoc gyerek voltam. A kutyám pedig kölyökként került menhelyre és 5 évet volt bent. Akkor hoztuk el. Egymást támogatva próbáltunk erősebbé válni. Már öreg volt nagyon, amikor én még az utolsó szakadékban voltam. Csak azután ment el örökre, miután kijutottam onnét és meggyőződött, hogy rendben vagyok. Persze utána visszaestem, de mégsem hagyott el akkor, mikor még nem voltam elég stabil hozzá.
Szóval azóta lett rengeteg kutyám, nem saját, hanem ideiglenes befogadó lettem, mindenféle kutyus került már hozzám és szeretem is őket.
De úgy érzem sosem lesz még egy olyan örök egyetlen igaz barátom, társam a bajban, mint Ő volt. Azt a tekintetet, amit rám vetett nap, mint nap, sosem látom többé. Az az érzés, amikor vele voltam, sosem érzem többé.
De szeretném újra látni és érezni, azt, amilyenek mi ketten voltunk.
Nem tudom mit tehetnék.
Azóta sem vagyok rendben és azt hiszem sose leszek már.
De ő azt szeretné, ha újra boldog lehetnék, mint amilyen boldog vele voltam.
De nem tudom hogyan és mit tegyek.
válasza:Ez ilyen. Miért kéne reprodukálni azt az érzetet? Vele ilyen volt, és ez remek, hogy volt ilyen kapcsolatod valakivel, nem? Ha csak megismételhető lenne, mi értékes volna benne?
Én átérzem a helyzeted valamelyest, mondjuk nekem macskám volt. Együtt nőttünk fel, hozzánk született (anyámék nem a felelős állattartásról voltak híresek. ivartalanítás sem jutott eszükbe akkor még...). Olyan volt, mintha testvérem lenne. Rengeteg közös élményünk volt, szoros volt a kapcsolatunk. Gyógyíthatatlan betegség miatt ment el. Én tudom, hogy sose lesz még egyszer olyan kapcsolatom,mint vele volt. Ezért pótolhatatlan. Azóta van más cicánk, ő inkább olyan "gyerek" szerű az életemben. Nem szándékosan választottam annak, de olyan igényei vannak, mint egy gyereknek, kapaszkodik a nyakamba, hogy vegyem fel; hozzám jön, ha baja van. Ha egyszer ő is elmegy, ilyen se lesz mégegy. Ettől szép az élet, a dolgok elmúlnak. Aztán maximum remélni lehet, hogy valahol egyszer még találkozunk.
Azt az első kutyát is megmentetted igazából, kihoztad a menhelyről. Elég szerintem, ha arra gondolsz, hogy megmenthetsz még másikat is! Ki tudja, talán lesz még érdekes kapcsolat mással is. :)
válasza:Szerintem is ez természetes, hogy nincs két egyforma kötelék, emberek közt sem, mivel minden kutyus és minden ember más és más.
Nem tudom mennyi ideig voltak ott az ideiglenesek, de idővel biztos vagyok benne, hogy másik kutyit is nagyon megszeretnél. Ne állíts tudatosan falat az új barát és közéd (ideiglenes befogadás) és ne vágyj ugyanolyan kapcsolatra, mint az elsővel, azt őrizd meg a szívedben és nyiss egy új felé. Szerintem minden kutyi egy kincs, biztosan nem fogsz csalódni ha kutyaszerető vagy.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!