Milyen tűrhető minőségű kaját lehet venni kistestű kutyának?
4 éves voltam, amikor hozzánk került a nagyon keverék kistestű kutyánk. Az az első emlékem, hogy a piacról hazavittük szóval nem szeretnék tőle megválni, nekem családtag, és a legjobb barátom, aki mióta emlékszem mellettem van.
Fiatal korán a szüleim maradékkal etették (falun lakunk), idősebb korában kutyaszalámival, konzervvel, néha valami olcsóbb táppal, ahogy most is azt csinálják. És persze én sem tudok mást adni, mert az van otthon, és nincs pénzem másra.
Az a probléma, hogy most 12 éves korában gyakran hány, megy a hasa. 3 hónap alatt már másodjára voltam vele orvosnál (mert rajtam kívül nem viszi senki, pedig 5-en vagyunk).
Amikor először voltunk dokinál, akkor doktornő volt, aki csak csúnyán nézett rám, amikor elmondtam, hogy mit eszik, de nem szólt semmit.
Másodjára (a mai napon) amikor elmondtam (férfi orvosnak), hogy mit kap, akkor az orvos csúnyán nézve mondta, hogy ez a legalja, jobb minőségű kaját is kaphatna (Olyan hangnemben, mintha rajtam múlna, hogy mit kap).
16 éves gimnazista vagyok, tanév közben dolgozni nem tudok, zsebpénzt sosem kaptam. Otthon azt mondták a szüleim, hogy idézem: drága kaját ők nem hajlandóak venni a kutyának, mert neki nincs rá szüksége.
Szóval ha az orvosnak mondom, hogy mit eszik, akkor ott beszél velem lekezelően (persze valahogy hatnia kell és én vagyok az egyetlen, akinek ezt el tudja mondani), ha otthon mondom el, hogy mit mondott az orvos, akkor meg én vagyok a hibás, hogy drága kaját akarok venni.
Mondtam, hogy főzzünk neki, de a szüleim nagyon ellenkeznek. Azt pontosan nem derítettem ki, hogy miért.
Szóval mindenhol én vagyok a hunyó (legalábbis ezt így érzem). Most az a tervem, hogy próbálok valami aránylag olcsó, de tűrhető minőségű kaját keresni, hátha azzal tudok hatni a szüleimre. Ha meg nem, akkor sajnos nem tudom mi lesz.
Tudtok ajánlani olyan kaját, ami aránylag olcsó, és tűrhető minőségű?
csirke farhát kijön a legolcsóbban 200 ft környékén van a kilója, ettől valszeg még a táp is drágább, amit veszel
azt kicsit megfőzni, kis rizst hozzá, kis sárgarépát vagy bármilyen zöldséget, kész a menü
ettől jobbat nagyobb keretből sem adhatnál neki
Állandó jelleggel a csirkefarhát és zöldséges hiány betegséget okoz.
A legolcsóbb jó minőségű tápok a Josera, Brit Premium.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!